Guardian: rettegésben élnek a romák Gyöngyöspatán
Mik ezek?
XA brit Guardian Szegény, bántalmazott, másodosztályú - félelemben élő romák a magyar faluban címmel közölt írást a gyöngyöspatai romákról. A szerzőt egy Váradi Natasha nevű nő hívta meg, aki 10 gyermekével, anyjával, valamint apósával él egy fedél alatt.
A cikk hosszasan beszámol arról, amikor tavaly a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai két héten keresztül járőröztek a faluban - állítólag a megszaporodott bűncselekmények miatt. Áprilisban a Véderő katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort is hirdetett Gyöngyöspata határába, de ezt a rendőrség már megakadályozta. A tábor nyitónapján 267 roma nő és gyerek utazott el pár napra Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre.
Váradi Natasa is ekkor hagyta el életében először a falut.
A gyöngyöspataiakat annyira megviselték az események, hogy egy tanácsadói irodát is nyitottak, ahol a kormányhivataltól kirendelt szakemberek az önkormányzattal együttműködve heti rendszerességgel, a pszichés problémáktól a jogi tanácsadáson át a nyugdíjig nyújtottak ingyenes segítséget a helyieknek.
A 31 éves nő elmondása szerint azóta is rettegnek a romák a faluban, az ablakát decemberben kővel is bedobták. A szerző szerint indokolt a romák félelme, utalva a romagyilkosságokra, amiket 2008. januárja és 2011. áprilisa között követtek el.
A cikkben elmondja Váradi Natasa, hogy a férje már tavaly elutazott Kanadába, hogy menedékjogot kérjen, és ha lesz elég pénze, ő is utána fog utazni a gyerekeivel. Abban bízik, hogy Torontóban minden jobb lesz, boldogok lesznek, "mert ott szeretetet kapnak" majd.
A cikk írója hozzáteszi, hogy ellátogatott a gyöngyöspatai iskolába, ahol sokkal jobb felszerelést látott azokban a tantermekben, amikbe a nem roma tanulók járnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. leszrend? 2012. február 1. 16:48
El sem tudom képzelni,hogy mitől retteghetnek.Talán a segílyke megvonástól?Nem tudnak több pulyát a világra vetni?Dolgozni kell menni?
Szörnyű világ ez szegény romákokra ebben az antiszemita neofasiszta diktatúrában. -
8. fideszbirka 2012. január 31. 23:09
Nem a Guardian a hibás elsősorban az ilyen hazug és demagóg cikkért, hanem azokat a horváth áládár-féle cigány és bartus lászló-féle amerikai népszavás zsidó patkányokat, akik ellátják őket hazug beszámolóval és hazug filmmel.
-
7. baranyka1 2012. január 31. 19:16
Az is szégyellje el magát, akivel ezt a cikket megíratták. Ha meg tényleg rettegésben élnek, akkor jó úton halad Gy.pata. Ugyanis, ha a cigány nem retteg, akkor betör, rabol, garázdálkodik, gátlástalanul viselkedik. Az a jó, ha retteg. Az azt jelenti, jól végzi a munkáját a rendőrség, meg tudja fékezni a garázda romákat.
-
6. Lássámá 2012. január 30. 13:56
Rágógumi a köbön. Nyugaton is a nép inkább bulvárt olvas. Rá se szagol az ilyen cikkecskékre. Ha "Kón Bendit" meg hasonlók ez alapján akarnak ripacskodni, csak rajta! Hiszen e nélkül ők halnának éhen. Azt meg nem akarhatja senki ugye?
-
5. Rézfaszú bagoly 2012. január 30. 12:01
ugya..mindenki tudja...a guardian cikkét hogyan készítették:) Az nem tetszik, hogy patán ez megtörtént, mert akkor máshol is meg fog....és bizony...Meg! A cikk szerzője vajon miért nem írta le, hogy az uszoda azért nem működik, mert népegészségügyi okokból be van zárva?? Mi lehet a népegészségügyi ok?? Mindenkire rábízom....:)
-
4. tenkjú 2012. január 30. 10:55
Ebben az oriasi diktaturaban,hogy elte tul az angol ujsagiro a magyarorszagi kirandulast?Egyaltalan,magat a HEOLT,meg nem rohantak le a kormany emberei?Hisz nincsen sajtoszabadsag,se demokracia.
-
3. tenkjú 2012. január 30. 10:21
Váradi Natasha olvasgatta a brit Guardian legfrissebb szamat es gondolta meghivja az ujsagirot magukhoz,tapasztalat szerzesre.Irt neki perfekt angolsaggal egy levelet.A ferje potom parszazezerert vett repjegyet es kiutazott Kanadaba dogozni.Aha.....tenyleg van aki ezt elhiszi?
-
2. Meshie 2012. január 30. 09:29
Eszem megáll! 31 évesen 10 gyerek? Na ez nem semmi, gondolom a szülések között és előtt jó sokat dolgozott.
Érdekes család lehet, após és anya is a házban él.
Életében nem járt kinn a faluból csak a kiránduláson? Hol szült?
Nekem sántít a történet, nem ártana a hazugságokat cáfolni vagy a kanadai nyilatkozatokat is átküldeni Guardian-nak. Tudtommal Kanadában sem várja az ilyen menekülteket a nagy szeretet.
Annyira meg vannak félemlítve, hogy az említett kirándulásból hazaérkezve roma nő pofont adott egy nem romának - ez tény. -
1. kovex666 2012. január 30. 06:21
Semmi meglepő nincs ebben cikkben hisz mindenki tudja:Magyarországon TOMBOL A FASIZMUS!!!
Csak akkor az oly toleránsnak mondott nyugat miért hajigálja vissza mindig a "menekülő" cigányokat?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





