Gyöngyösi szakdolgozók miniszteri elismerése
Mik ezek?
XA budapesten megrendezett Semmelweis-napi ünnepségen a gyöngyösi Bugát Pál Kórház három dolgozója vehetett át miniszteri elismerést.
A gyöngyösi kitüntetettek Balog Zoltán és Szócska Miklós társaságában. Beküldött kép
Miniszteri dicséretben részesült Bordákné Cseke Zsuzsanna, aki több, mint negyven éve, 1971 novemberétől dolgozik a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban. Tartósan kiemelkedő szakmai munkát végez a kórház gazdasági igazgatóságán, a számviteli területen. Kifogástalan, naprakész szakmai tanácsaival segíti a kórházvezetés munkáját. A kötelességen messze túlmenő hivatásszeretet, megbízhatóság jellemzi. Munkatársai tisztelik, precizitása elhíresült, szakmai tanácsai nagy segítséget jelentenek a gyógyító munka háttérkiszolgálásában.
Ugyancsal miniszteri dicséretet kapott Kiss Józsefné, aki 2000. augusztusától dolgozik a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályán. Ezt megelőzően, Budapesten, a MÁV kórházban volt ápoló. Mindkét munkahelyén közvetlenül a betegágy mellett, három műszakban dolgozott, ápolta a betegeket. Jelenleg a gyöngyösi kórház egyik legnagyobb kihívást jelentő osztályán teljesíti feladatát olyan magas szinten, ami példát jelent fiatalabb munkatársai számára. Munkáját a kötelességen messze túlmenő hivatásszeretet, megbízhatóság jellemzi. Munkatársai tisztelik, felettesei elismerik ápolói munkáját, a betegek hálásak csendes, szívbéli természetéért. Ez évben nyugdíjba vonul. Elismerése méltó lezárása lenne a több évtizedes hűséges egészségügyben végzett munkájának.
Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Greskóné Kiss Zsuzsanna, aki harminchat éve, azaz 1976 óta dolgozik a Bugát Pál Kórházban. Első, és jelenleg is munkahelye a gyöngyösi gyógyító intézmény. A szemészeti szakellátás vezető asszisztenseként irányítja a legnagyobb járóbeteg forgalmat lebonyolító szakrendelés szakdolgozóit. Munkáját magas szinten, mintaszerűen végzi. Hűsége hivatásához, a kórházhoz, a betegekhez példát jelent fiatalabb kollégái számára. Munkáját a kötelességen messze túlmenő hivatásszeretet, megbízhatóság jellemzi. Munkatársai tisztelik, felettesei elismerik munkáját. A szakrendelői munkája mellett konferenciák szervezésével, lebonyolításával szerzett magának és kórházának hírnevet, messze túl a régió határain.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





