Időjárás: nincs rossz hír, csak rossz hírhozó?
Mik ezek?
XDudás Tamás, Szilvásvárad turisztikai menedzsere az egyike volt azoknak, akik a Magyar TDM Szövetség időjárás-jelentési ajánlásának megfogalmazását sürgették. Mint ismert, a szervezet azt javasolta, hogy a médiában ne riasszák el a rossz időről szóló előrejelzésekkel a programoktól a belföldi turistákat. A szilvásváradi szakember példaként az idei húsvét hosszú hétvégéjét hozta, amit szerinte egyebek között a médiának köszönhetően töltöttek kevesebben a szabadban.
– Pocsék időt jósoltak, én meg a Lovas Étterem teraszán napsütéses időben kortyoltam a kávémat – mondta.
Úgy véli, a médiamunkások sokat tehetnének azért, hogy több belföldi turista több időt töltsön és főleg többet költsön hazai helyszíneken és ezzel segítse az idegenforgalmi ágazatot. Becslése szerint Szilvásváradon egy év alatt körülbelül kétmilliárdos turisztikai bevételt könyvelnek el. Éves szinten szerinte az időjárásról szóló, nem megfelelően megfogalmazott médiaközlések ezt akár 10-15 százalékkal csökkenthetik, ami akár 200-300 millió forintos kiesést is jelenthet Szilvásváradon.
– Nem hibáztatni, vagy fenyegetni akarta a TDM szövetség az újságírókat, csak a figyelmet szerettük volna felhívni arra, hogy kreatívabb közlésekkel akár még pénzt is hozhatnának az ágazatnak. Nem azt várjuk, hogy hallgassák el, ha esős idő várható, csupán azt, hogy ne riasszanak el. A kánikulában például nyugodtan szólhatnának a híradások arról, hogy az erdőkbe érdemes kirándulni, hiszen ott kellemesebb az idő, mint másutt - ecsetelte a turisztikai szakember.
A TDM szövetség egyébként úgy véli: aki úgy gondolja, hogy a Balaton (történelmi- és fürdővárosaink, falvaink, borvidékeink, stb.) csak hétágra sütő nap esetén nyújtanak kellemes kikapcsolódást, annak tényleg csak felületes ismeretei vannak hazánk természeti-kulturális kincseiről, szabadidős lehetőségeiről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





