Iskolát? Kinek?
Mik ezek?
XMátraderecskén az általános iskolába jelenleg 140 gyermek jár, ám az idei beiratkozáskor azzal szembesültek, hogy a következő tanévben nem lesz elsős tanulójuk. Barcziné Horváth Márta igazgató azt mondja: életkorukat tekintve mindössze három óvodás gyermek kezdhetné meg tanulmányait szeptembertől, ám a szülők úgy döntöttek: várnak még egy évet, hogy egy normál elsős csoportban, helyben járhassanak iskolába a kicsik.
Sirokban az Országh Kristóf Általános iskolában se túl biztató a helyzet. Itt gesztorként már évekkel ezelőtt oktatási társulásra léptek a szomszédos településekkel (Bükkszék, Terpes, Szajla, Istenmezeje), mivel az önkormányzatok a drasztikusan megfogyatkozott gyermeklétszám miatt képtelenek voltak fenntartani saját intézményeiket. Ennek ellenére is nagyon kevés az alsótagozatos. Ide hivatalosan 12 kisdiákot irattak be az öt környező településről. Kovátsné Tornay Gabriella igazgató bízik abban, hogy szeptemberig talán javulhat valamelyest a helyzet.
Istenmezején már az elmúlt években össze kellett vonni az alsótagozatos osztályokat. Az önkormányzat a sirokiakkal társult, s így sikerült helyben tartani a harminc alsó tagozatost. Eddig két csoportban – 1.-2. osztály és 3.-4. – osztályban folyt az oktatás, szeptembertől azonban feltehetően változik a rendszer. Itt mindösze öt kis elsőst irattak be, s ők a tervek szerint a negyedikesekkel tanulnak majd egy osztályban, hogy a nagyobbak a már megszokott tanítójuk mellett folytathassák tanulmányaikat. A 2.-3. osztályosok alkotják a másik csoportot.
Valóságos harc folyik a gyerekekekért
A húsz település alkotta Pétervásárai Kistérségben sorra zártak be az elmúlt években az iskolák. A megmaradt intézmények fenntartói más településekkel társultak, ám a jelek szerint ez is csak átmeneti megoldásnak bizonyul. Ha tovább csökken a gyermekek száma, kénytelen lesznek további alapfokú oktatási intézményekre lakatot tenni. Érthető, hogy a még működő iskolákban valóságos harc folyik minden egyes gyermekért. A dolgok jelenlegi állása szerint négy-öt általános iskolának van esélye a hosszútávú túlélésre: Pétervására, Tarnalelesz, Recsk, Parád, Sirok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön hova íratná be a gyermekét?
- A saját falumba, ha lenne iskola 63.64%
- Mindenképp városi intézménybe 27.28%
- A tanító személyétől függ 9.1%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Laca.. 2012. április 2. 20:43
Csak annyit fűznék még 1. Erdojaro által leírt valóságra, hogy ez a kiszorítósdi már nem most kezdődött. Amikor a putrikat Kádárék eldózerolták és lakóikat beköltöztették azért, hogy integrálódjanak. A szocik és liberálisok gyerekcsináltatási segélyezése minderre csak olaj volt a tűzre. Következménye a belülről való rothadás, mely mára a kisebb településeket teljesen felemésztette. Ahol ők megjelennek az ismert "kultúrájukkal"(ordítozás, szemetelés, bűz és fertő, lopások, a környék leamortizálása)onnan menekül minden jóérzésű ember. Ahol így megüresedik a porta oda beköltöznek és szépen kiszorítósdi alapon elérkezik azaz állapot, ami témát adott e cikk megírásához is. A tehetetlen hatalom máig nem tudja kezelni ezt az áldatlan állapotot, sőt inkább erősíti.
-
3. Bohócpárt 2012. április 2. 17:46
Látjátok? Így kell csendben hont foglalni!
majd jönnek pár év múlva mások. ? orrúak!
csak akkor már nem Magyarországnak fogják hívni! De hát nem ezt akarta Magyarország? Megválasztották a MZSP-t és a Zsideszt!
A határainkon már nem trikolorzászlók vannak, hanem A béke alaplapján sok kis sárgacsillag! "Igen! Megcsináltuk! Hajrá magyarok, Hajrá Magyarország!" -
2. ThisIsIt 2012. április 2. 10:55
meg ideje lenne már annak is, hogy a kistelepülések közoktatását rendbe tegyék. Mivel kevés a gyerek és az intézmény fennmaradásának kulcstényezője a kvóta után igényelhető pénz, ezért az iskolák kényszerűségből befogadnak és megtartanak olyan gyerekeket is, akiknek egyébként speciális oktatási intézményre volna szükségük. Integrálható lesz az az enyhefokú autista gyerek és diszkalkuliás, diszgráfiás és diszlexiás gyerek is, amilyenek 20 évvel ezelőtt még a kisegítőbe jártak. Nem jó ez senkinek sem: a gyerekből potenciális idegroncsot nevelnek a számára nem teljesíthető követelmények miatt,az eszesebbeket, szorgalmasabbakat pedig kénytelenek lehúzni az ő szintjüktől jóval alacsonyabbra, hogy a gyengébb képességű osztálytársának se legyen emészthetetlen a mindennapi tananyag. Az iskolák halomra alkalmazzák a fejlesztőpedagógusokat, akik javarészt semmit nem csinálnak a gyerekkel, csak megmondják neki, mennyi 2x2. Ez aztán igazán a 22-es csapdája, mert a szülő se viszi szívesen olyan helyre az egyébként jóképességű gyerekét, ahol sok a hátrányos helyzetű osztálytárs-jelölt, legyen az szociálisan vagy mentálisan hátrányos helyzetű.
Az a baj, hogy a kistérségi iskolák híre sosem volt igazán jó, de ez ha így folytatódik, egyenesen katasztrofális lesz minden. Egyre több lesz a félhülye és teljesen hülye gyerek, kb. ugyanolyan végzettséggel... Természetesen ez a gazdaságunkra is nem kívánt hatással lesz, mert háromféle munkavállaló lesz a jövőben:
- aki teljesen hülye ahhoz, hogy bármilyen rá bízott feladatkört elvégezzen, és ezt tudja is
- aki teljesen hülye ahhoz, hogy bármilyen rá bízott feladatkört elvégezzen, de ezt ő nem ismeri fel
- aki külföldön dolgozik
A munkavégzésre alkalmatlan ember pedig silány minőséget és terméket (szellemi vagy fizikai) állít elő, egyre kevesebb munkabérért, mert a rossz minőségből a cége nem tud nagy profitot csinálni. Lehet, hogy még kicsit se.
De nem baj, tartsuk meg a sok iskolát, nem baj az, ha nincs benne gyerek, de legalább a legtöbbnek van konyhája, ami eltartja az ott dolgozók családjait is. -
1. Erdojaro 2012. április 2. 09:38
Igen! Ezt hívják úgy hogy demográfiai katasztrófa. Ideje lenne már valamit tennie a drága jó vezetőinknek annak érdekében,hogy az országrészek ne néptelenedjenek el! Kiöregszenek a falvak,felhagyott telkek százaival lehet találkozni! A fiatalok elvándorolnak,akik közülük itt maradnak,gyermeget nem vállalnak vagy egyéb okokból máshová járatják iskolába őket.
Nem,nem a munkanálküliség a fő ok! Egyes népcsoportok őrületes ütemben történő térhódítása,garázdálkodása,rabló,zaklató,törvényt nem tisztelő életmódja és az ebbe történő beletörődés felsőbb szinten.Az emiatt történő ingatlan ár zuhanás egyes térségekben óriási. Utcák néptelenednek el szépen lassan,mert az öregek kihalnak,a fiatalok elmenekülnek,hiába a gyönyörű vidék,a jó levegő. Bár mára a jó levegő keveredik a kábelégetés fekete füstjével,a kukát nélkülözők rögtönzött szemétdomjainak orrfacsaró bűzével sok helyen.Az addig vadregényes táj meg a kilopott erdőktől,lopások miatt felhagyott kertektőlk válik kopárrá.
Meg kéne védeni,tartani a dolgozó és tisztességes embert a saját lakóhelyén ahol él és a jogai felett nem elsiklani,nem elfordulni és nem mismásolni végre,akkor biztosan lenne iskolás is,biztosan lenne új építkezés is,biztosan lenne fizetőképes keresletű ember is akik szépítenék a falvakat és nem csak a segély,áramlopások más helyett történő kifizetése tenné ki egy falu kiadásainak nagyrészét.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





