Jobbik: mondjon le a zsidózó fideszes
Mik ezek?
XHatvanban egy, a hónap elején az interneten folytatott beszélgetés részleteit hozta nyilvánosságra a Jobbik helyi vezetősége. A diskurzus Rákóczi Ferenc, a pártszervezet egyik tagja és Németh Zsolt, a Fidesz által az önkormányzat szociális bizottságába delegált külső képviselője között zajlott. Németh állítólag olyan kijelentéseket tett, miszerint „a zsidók uralnak mindent, náluk van a pénz, és nem engednék, hogy a Jobbik hatalomra kerüljön. Ha ez mégis megtörténne, Vona Gábor, a párt országos elnöke Jörg Haider sorsára jutna", ami – úgy vélik – utalás arra, hogy az Osztrák Szabadságpárt volt vezetője autóbalesetben életét vesztette.
Vécsi Tibor helyi Jobbik-elnök álláspontja szerint a Fidesznek nem szabadna kettős mércével mérnie, ezért elvárják, hogy Németh ne tölthessen be önkormányzati tisztséget, félre kellene állnia kórházi beosztásából is.
Németh Zsolt szerint etikátlan és jellemtelen dolog, hogy egy magánbeszélgetés bizonyos részleteit manipulatívan nyilvánosságra hozták. Állítja: a vita során éppen hogy a másik fél lépett fel támadólag, nem mellőzve a kifogásolható kifejezéseket sem, s ő a válaszában csak nyugtatni próbálta. Így fordulhatott elő, hogy mondatait a szövegkörnyezetből kiragadva citálták, elferdítve azok értelmét. Az egész ügyet „hülyeségnek" tartja, amit luftballonként fújtak fel.
További részletek a Heves Megyei Hírlap hétfői számában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. vélemény! 2012. április 23. 21:29
Bagoly mondja verébnek, hogy nagy feje van!
-
2. Bohócpárt 2012. április 23. 19:48
Ezzel én sem értek egyet. Örüljön inkább, hogy megmondta valaki világosan az igazságot. Inkább meg kellene köszöni a figyelmeztetést. Ezek után ne nagyon várjon a Jobbik jóhiszemű figyelmeztetést. Azt is eltudtam volna képzelni, hogy ez a Zsolt vagy ki, lehet, hogy áthúzott volna a Jobbikba.
Kár az ilyen embereket ellenséggé tenni, hiszen fontos infókat tudhattak volna még meg tőlük. Sajnálom, hogy a Jobbikos elvtárs az nem lát tovább az orránál.
Ha ilyen emberek vannak Jobbikba, akkor hogyan akarják majd kormányozni az országot vagy a megyét vagy a városukat?
Akkor semmivel nem különbek a többi párttól sem! -
1. bertrand 2012. április 23. 13:26
Az ilyen eszközök méltatlanok a Jobbikhoz. Néha az az érzésem, hogy a Jobbik sem lesz különb a többi párttól, ha az ilyen tagok lesznek a meghatározói.
Pláne, hogy Németh Zsolt nem is mondott ostobaságot. És ezzel akarja a Jobbik szembesíteni?! Agyrém!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





