Kinyíló ajtók: a cigányokról Egerben
Mik ezek?
XOpening Doors (Kinyíló ajtók) címmel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigány lelkipásztorkodásért felelős bizottsága és a Renovabis német egyházi segélyszervezet első alkalommal rendezi meg nemzetközi szemináriumát, amely a közép-és kelet-európai cigányok integrációját szolgáló tervezetekről szól. Az eseményt Egerben, az Érseki Hittudományi Főiskola Szent János Házában tartják - közölte a magyarkurir.hu.
A június 19-i ülésnapon felszólalt többek között Gabriele Bentoglio, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának altitkára, ismertetve a Katolikus Egyház törekvéseit a cigányok érdekében. Az egyház elsősorban lelkipásztori ellátást biztosít, amely spirituális, szentségi és liturgikus dimenziókban valósul meg, továbbá részt vesz a cigányokat érintő szociális problémák megoldásában is, mint például a lakhatási gondok és a nevelés–oktatás.
Bentoglio részletesen ismertette néhány egyházi szervezet, így a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) és a COMECE (Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottsága) tevékenységét. Kifejtette XVI. Benedek pápa magisztériumának a cigányokra vonatkozó fontosabb irányelveit is.
Az Egyház az utóbbi évtizedekben nagy figyelmet szentelt a cigányok integrációjára és az életfeltételeik javítását szolgáló módszerek kidolgozására – mondta beszédében a pápai dikasztérium altitkára. Az egyház emellett számos találkozót kezdeményez a cigányellenes viselkedés megfékezése érdekében, amely jelenség Európában egyre többször tapasztalható. A cigányok integrációjának útján el kell ismerni minden ember méltóságát az egyenlőség jegyében – hangsúlyozta Gabriele Bentoglio.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Huliganthropus 2012. június 22. 00:38
Milyen cigány-integrációról tetszenek itt beszélni? A cigányság épp úgy nem integrálható a magyar társadalomba, mint ahogyan társfajuk, a zsidó sem. ŐK NEM KEVEREDNEK! Így aztán nehéz integrációról beszélni, mert a beltenyészet okán elkülönül mind kulturális, műveltségi és a faji szinten is mindhárom népcsoport. Ebből kettő valóban jelen van jogilag országunkban, egy (a zsidó) pedig csak fiktív, inkább parazita módon van jelen társadalmunkban. S e két tényleges jelenlévő között sem lehet igazságot tenni. Ne is várjunk azonban igazságot, ha a többségi társadalom többségi jogait alárendelik holmi kisebbségi törvényeknek, és emellett még kötelezettségeiket sem kell a kisebbségek tagjainak komolyan venni a sajnos nemlétező-zsidóbarát-cigánybarát-kormányainknak köszönhetően. Ezen politikusok ugyanis soha nem kérdezik meg a magyar népet, a többségi társadalmat cigány- és zsidó kérdésekben, mintha e kérdéskörökben a magyarság nekik döntési jogait átadta volna örökre és végérvényesen. Ez nem így van, jobb lenne azelőtt tisztázni ezeket a kisebbségi-többségi kérdéseket, amíg ki nem borul a bili. Márpedig, ahol nincs igény a tisztaságra, higiéniára, ott bizony büdös nagyon a bili.
A magyarság soha nem hívott ebbe az országba sem cigányt, sem zsidót. Ezt is vegyék figyelembe az olvasók, és a döntéshozók. -
1. Laca.. 2012. június 21. 08:21
Oké altitkár úr, szép dolog a messziről jött ember aggódása. Csak tessék kinyitni az ajtót nekik és meglátja majd a csodát. El lehet kezdeni a cigányok integrációját, méltóságuk elismerését egy pár problémás cigány család felkarolásával, de OTT az ÖN otthona környezetében. Pár év múlva, miután belakták a kedvelt környezetét, várom reagálását a beilleszkedésükkel kapcsolatban.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





