Kisfia ihlette írásra az ismert politikust
Mik ezek?
XIvády Gábor, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője, az észak-hevesi Ivád régi-új polgármestere nevét jól ismeri az ország. Négyszáz lelkes kis faluját ezernyi ötlettel próbálta az elmúlt években helyzetbe hozni, több-kevesebb sikerrel. Azt azonban kevesen tudják, hogy az ismert politikus két kisgyermek (az ötéves Zsombor és a háromesztendős Misi) édesapja is egyben. Ez a legkedvesebb hivatása. A napokban jelent meg Gyerekszem című kötete, amelynek társszerzője Zsombor fia. A kötet születésének körülményeiről, az apai szerepről kérdeztük.
- Kétlaki életet él a család. Pest és Ivád között ingáznak. Hogy tudják ezt összeegyeztetni?
- Egy ideje valóban elég pörgős az életünk. Tavaly év végén döntöttem úgy, hogy társadalmi megbízatásban folytatom a polgármesterséget, mellette Pesten vállalok munkát, hogy gondoskodni tudjak a családról. Béreltünk egy lakást, így hét közben a fővárosban élünk és dolgozunk, a hét végén jövünk haza Ivádra, amit imádnak a gyerekek. A kicsik viszonylag könnyen megszokták a pesti tempót, de a hét végén már alig várják, hogy a szabadságot jelentő Ivádra érjenek.
Ivády Gábor: Gyerekszem című kötete a napokban jelent meg a könyvesboltokban. Október 12-én Budapesten mutatja be az érdeklődőknek. Fotó: Gál Gábor
- Mesélne a fiúkról?
- Két nagyon eltérő személyiségű gyerekről van szó. Zsombor rendkívül energikus, ha a kezét fogva sétálunk, lépten-nyomon ráncigál. Megállás nélkül beszél, beszél, beszél. Érzékeny, minden változás megviseli. Vele ellentétben Misike egy hároméves kis Buddha. Nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs és nagyon könnyen létesít kontaktust bárkivel.
- Honnan jött a Gyerekszem című kötet ötlete?
- Két éve a karácsony előtti hetekben a feleségem, Ágota arra kért, hogy legalább egy hetet csak a családdal töltsek. Kikapcsoltam a telefonokat és „szót fogadtam”. Ekkor figyeltem arra oda, hogy az akkor hároméves Zsombor egészen más szemmel látja a világot, mint mi, felnőttek. Feljegyeztem néhány gondolatát, a kérdéseit a gyermeki érzelmekről, és általában a világról. A Scolar kiadó karolta fel az ötletet, és sikerült Takács Marival, a kiváló illusztrátorral is megállapodnunk. Két hete került a kezembe a frissen nyomtatott könyv, és mondhatom: soha semmire nem voltam ilyen büszke, mint erre a kötetre.
Apa és fia gondolatfüzéreinek kis kötete
Ivády Gábor: Gyerekszem című kötetében a mindennapi élet helyzetei, az óvodai élmények, a családi élet felhőtlen vagy borongósabb hangulatai elevenednek meg a bájos, szerethető, költészeti szempontból a svéd gyermekversekkel rokonítható történetekben. A könyvben sokszor a gyerekek életét érintő problémák is megfogalmazódnak: kistestvér születése, a veszekedések fájdalma. A válaszok gyermeki nyelven ugyan, de a felnőtteknek is üzennek. A versek szerkezete gyermeki kérdésre és az arra adható „felnőttesebb” válaszra oszlik. A Gyerekszem sajátos gondolatfüzér, afféle modern versgyűjtemény. A könyvbemutató október 12-én este fél hatkor lesz Budapesten, az Akácfa utcai Fogasházban.
- Mit szólt Zsombor, a társszerző a közös produktumhoz?
- Nagyon érdekes volt a reakciója. Ahogy belelapoztunk a könyvbe, rácsodálkozott arra, hogy két éve miket mondott. Sok dologra már nem is emlékezett. Egy rossz álmot megörökítő képnél pedig nem volt hajlandó továbbhaladni. Sok szempontból tanulságos volt e kis kötet megjelentetése. Tudatosult bennem, hogy az életben vannak soha vissza nem térő pillanatok, amelyeket érdemes megragadni. A percek sokszor értelmetlenül, felesleges harcokkal gurulnak el. Csak az igazán fontos dolgokra érdemes koncentrálni. Ilyen a család, amely számomra az egyetlen biztos menedék. A gyerekek bölcsességéről nem is beszélve...
Az új kötet borítója.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





