Kordában tartott tüdőkórokozók
Mik ezek?
XKötelező és ingyenes tüdőszűrést rendeltek el Észak-Magyarországon, a szomszédos Borsod megyében a tbc-megbetegedések halmozódása miatt. Ugyanakkor a gyógyszereknek ellenálló, azokra nem reagáló, multirezisztens fertőzéseket is észleltek, ami jelentősen megnehezíti a betegség leküzdését. A múlt század első felében még rettegett magyar népbetegségnek, morbus hungaricusnak hívott tüdőgümőkór kórokozója köhögéssel, köpettel jut a külvilágba, s cseppfertőzéssel terjed emberről emberre. A környezetét az a tbc-s beteg fertőzi meg, akinek a köpetéből közvetlenül kimutatható a baktérium. Legveszélyeztetettebbek azok, akik a beteg ember közvetlen környezetében élnek.
A korai szűrés azok számára is az életet jelentheti, akik sosem dohányoztak. A tüdőrák ugyanis mindenkit fenyeget. Fotó: Gál Gábor
– Szerencsére Heves megyében ma nem okoz ilyen súlyú problémát a tbc. A kötelező tüdőszűrések ugyanakkor régóta megszűntek – közölte dr. Csicsári Katalin, az egri Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézet tüdőgondozóját vezető főorvos. Ez a részleg látja el a megyeszékhely mellett a vonzáskörzettel Heves jelentős részének, 48 településnek a szűrését is.
Dr. Csicsári Katalin Fotó: Gál Gábor
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csak azokon a területeken rendeli el a kötelező szűrést, ahol a tbc előfordulási gyakorisága, vagyis az egy év alatt felfedezett új megbetegedések száma eléri a 25 százezreléket. Vagyis ha 100 ezer lakos közül 25 embernél észlelik a kórt. A tüdőgyógyász főorvos tájékoztatása szerint ez a szám az ellátási területükön tavaly tíznél kevesebb volt, s idén is tíz tbc-s beteget kezeltek. Ez országosan is nagyon kedvező arány, és másutt a megyében sincs komoly gond ezen a téren. Folyamatosan ellenőrzik a veszélyeztetett közösségek tagjait, például a hajléktalanokat és a börtönlakókat is.
Dr. Csicsári Katalin a Heolnak elmondta, hogy a betegség gyógyítása és terjedésének megelőzése szempontjából kiemelkedően fontos a fertőzöttek együttműködési készsége, vagyis az, hogy a kezelési előírások betartásával rendszeresen és a meghatározott ideig szedjék a gyógyszereiket. Ennek híján ugyanis nemcsak hogy a beteg nem gyógyul meg, de az elégtelen gyógyszerszedés hozzájárul a felhasznált készítményeknek ellenálló, multirezisztens baktériumfajok létrejöttéhez és elterjedéséhez is. Szerencsére a térségben még nem találtak ilyen tbc-s fertőzöttet.
Egyedül Dél-Hevesben rendeltek el 2008-ban helyi, kötelező szűrést. Az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Intézete két éve a dél-hevesi kistérségben kötelező, évenként egyszeri, ingyenes tüdőszűrő vizsgálatról döntött. A rendelkezés akkor a 17 településen huzamosan tartózkodó valamennyi, harminc évnél idősebb lakosra vonatkozott. Ezt a lépést azzal indokolták, hogy tavalyelőtt az ott élő lakosság körében 100 ezer emberre 28 új gümőkóros (tbc-s) beteg jutott. Ez meghaladta a fertőző betegségek és a járványok megelőzéséhez szükséges határértéket.
Okok: elhanyagoltság, rossz szociális helyzet
A mycobacterium tuberculosis kórokozót zömében a hajléktalanoknál, az alkoholistáknál és a rossz szociális körülmények között élőknél szűrik ki. Közülük kerül ki a hazai mintegy másfél ezer ismert tbc-s többsége. Esetenként azok is megfertőződnek, akik munkájuk révén gümőkórossal kerülnek kapcsolatba. Kezdetben ennek a betegségnek alig van tünete. Később hőemelkedés, köhögés, éjszakai izzadás, étvágytalanság, gyengeség jelzi, hogy valami nincs rendben.
A tapasztalatok szerint a kötelező vizsgálat eltörlése következtében folyamatosan csökken az önkéntes tüdőszűrésen megjelentek száma. Pedig ezzel a tüdődaganatok korai felismerésének esélye is mérséklődik. A nemzeti rákregiszter szerint Magyarország világelső a tüdődaganatos megbetegedésekben. Heves megyében is emelkedett az elmúlt évtizedben a tüdőrákosok száma. 2007-ben 268 új beteget regisztráltak, az egri ellátási körzetben tavaly 79-et. A tüdődaganat kiváltó okát még mindig nem ismerik, de az már egyértelművé vált, hogy a dohányzás és a környezeti ártalmak komolyan felelőssé tehetők. Ezért fontos, hogy a rizikócsoportba tartozók – a 40 év fölötti dohányos betegek – minden évben jelentkezzenek az ingyenes vizsgálatra. A korai szűrés azok számára is az életet jelentheti, akik sosem dohányoztak. A tüdőrák ugyanis mindenkit fenyeget. Tünete az újonnan keletkező köhögés vagy a meglévő köhögés megváltozása, légszomj, mellkasi fájdalom is lehet. A megyében egy év alatt közel 30 ezer tüdőszűrést végeznek.
Jog a szabadon fertőzéshez: kezelésre nem kényszeríthető senki
A tuberkulózis ellen a BCG-oltást Magyarországon ma minden csecsemő 6 hetes koráig kötelezően megkapja – tájékoztatott dr. Csicsári Katalin. Az oltóanyag legyengített élő kórokozó, amely a szervezetben védettséget alakít ki a betegséggel szemben. Az oltási heget 6 hónapos kor után megvizsgálják. A heg hiánya esetén bőrpróbát végeznek, amely ha negatív, a védőoltást megismétlik. Ugyanezt a bőrpróbát végzik el 14 éves korban is, hogy kiderüljön, szükséges-e még egy újraoltás. A tbc újjáéledésének oka, hogy néhány baktériumtörzs mára rezisztenssé vált a rendszerint használt antibiotikumokra. Hatékony kezelés nélkül egy tbc-s évente 10–15 embert betegít meg. Az igazoltan beteg emberek intenzív gyógyszeres terápiát (speciális antibiotikumokat) kapnak – legalább hat hónapig. A kezelésre senki nem kényszeríthető. Ha nem működik együtt, szabadon fertőzhet másokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









