Lehetne olcsóbb? - figyeljük a gyógyszertári számlát
Mik ezek?
XFebruár 1-jétől a gyógyszerészeknek írásban is tájékoztatniuk kell a beteget, ha az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel. Így végre mindenki láthatja, mennyit spórolhatna.
Kóróné Andruskó Andrea gyógyszerész az első napok tapasztalatairól meséli: a betegek különböző módon reagálnak az új lehetőségre. A legtöbben ragaszkodnak megszokott gyógyszerükhöz akkor is, ha az többe kerül, ám akadtak, akik örömmel vették tudomásul, hogy olcsóbb készítményt is választhatnak. Ha a beteg azt mondja, ragaszkodik a drágább gyógyszerhez, akkor a patikusnak dokumentáltan kell tájékoztatnia arról, ha elfogadta volna az olcsóbb patikaszert, azzal mennyit spórolhatott volna. Ez a lehetőség csak azoknál a készítményeknél áll fenn, amiknek van helyettesítő gyógyszere.
Megerősíti, amit több más patikában is elmondtak: az új rendszer működik, a betegek az eddiginél jóval figyelmesebben vizsgálgatják a számlákat.
Több lépcsőben mérsékelnek
Az egészségügyi tárca több lépcsős programban csökkenti az egymással helyettesíthető gyógyszerek árát. Tavaly ősszel újraszabályozták a gyártók közötti árversenyt és bevezették a preferált referencia ársávba tartozó, legolcsóbb gyógyszerek körének kialakítási előírásait. Így közel 20 százalékos árcsökkentést sikerült elérni. Január elején lépett hatályba az a rendelkezés, amely a gyógyszerészeket is arra ösztönzi, hogy a legkedvezőbb térítési díjú orvosságokat ajánlják fel.
Bővebben a Heves Megyei Hírlap keddi (02.07.) számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Beéri-e az elkövetkezőekben az olcsóbb gyógyszerrel?
- Nem, ragaszkodom a régihez. 40%
- Igen, így takarékoskodhatok. 30%
- Az olcsóbb is túl drága nekem. 30%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









