Lezárult a vita: újra a kórház üzemeteti az intézeti patikát
Mik ezek?
XHat éven keresztül, 2006-tól külső cég üzemeltette a Markhot Ferenc Kórház intézeti és a vényforgalmas patikáját. Július elejétől azonban ismét a gyógyintézmény működteti a gyógyszertárakat. Dr. Fűtő László ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint ez azért is jelentős esemény a gyógyintézmény életében, mert ezzel csökkenthetik a veszteségeiket. A 2006-ban kiszervezett patikaüzemeltetés után fizetett jutalék ugyanis havonta több, mint tízmilliós pluszköltséget jelentett az intézménynek. Ezt ezentúl megtakaríthatják.
Az intézmény gyógyszertára kiszervezésének bizonytalan körülményei miatt, a Heves Megyei Önkormányzat korábban vizsgálatot kezdeményezett a hatóságnál. A kórház jelenlegi vezetése pedig bejelentette a HungaroCare Kft-nek, hogy eláll a kifejezetten hátrányos szerződéstől. A cég ezt a szándékot bíróságon támadta meg. Több hónapos tárgyalássorozat, egyeztetés során ezt a nézetkülönbséget zárták le július 3-án, közös megegyezéssel az Egri Városi Bíróságon.
Dr. Fűtő László
– Örömünkre szolgál, hogy ez a huza-vona megnyugtatóan rendeződött, visszavettük a patikát. Olyan tevékenység kerül most ismét a kórház fennhatósága alá, amelyért korábban úgy fizettünk ki súlyos összegeket, hogy tudtuk: magunk is el tudnánk látni. A visszavétellel járó megtakarítások komolyan hozzájárulhatnak a jelentősen alulfinanszírozott kórház veszteségének csökkentéséhez – összegezte dr. Fűtő László.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. agria_h_i 2012. július 31. 12:04
Gratulálunk és köszönjük Igazgató Úrnak !Bátor, eredményes, hasznos lépés volt ! Az intézmény nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy mély meghajlással átengedje a gyógyszertári bevételt magán zsebbe ! Szegény Aros L.-t, hogy meghurcolták, amikor a mocskok ellen küzdött, magára maradt a kemény harcban és azóta is kerestbe tesznek neki a kiszervezésre utazók ... . Megérdemelné, hogy a helyére kerülhessen ebben az embertelen harcban ! Ezután ujra járunk az intézeti patikákba !!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





