Lezárult végre a mofettacsata
Mik ezek?
XHorváth László kormánymegbízott tegnap sajótájékoztatón jelentette be: augusztus 1-től a társadalombiztosítás 85 százalékos támogatást nyújt a kezelésekhez, s hozzájárul az utiköltség megtérítéséhez is. Az egyedülálló, természetes szén-dioxidra épülő szárazfürdő (mofetta) kezelések támogatásáról szóló rendelet a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.
A szakmai lobbi harca évekig nem vezetett eredményre, ám a jelenlegi kormány belátta: a támogatással takarékoskodik is
Dr. Gyetvai Gyula, a Mofetta ügyvezető igazgató főorvosának becslése szerint a támogatással akár háromszorosára is nőhet a betegforgalom a gyógykomplexumban, s végre azok számára is elérhető lesz a szelíd, ám annál hatásososabb gyógymód, akik anyagi körülményeik miatt nem engedhették meg maguknak.
A kezelésenkénti 1020 forintos támogatás egy kéthetes terápia esetén átlagosan 15 ezer forinttal csökkenti a betegek jelenlegi kiadásait. A kúrák egyébként eredményesen alkalmazhatók alsó végtagi érszűkületben, magas vérnyomásban, mozgásszervi és cukorbetegségben, csontritkulásban szenvedők fájdalmának enyhítésére, megszüntetésére. Mostantól betegek ezreinek nyílik lehetősége a szén-dioxid-kúrák igénybevételére.
Forgó Gábor, a község polgármestere azt is elmondta: a gyógykomplexum mellé tervezett exkluzív szálloda építése a válság miatt félbemaradt, ám úgy tűnik, hamarosan ez is befejeződhet. A bejelentés új fejezetet nyit nemcsak a betegek, hanem a Mofetta és a falu életében is, hiszen az igényesebb vendégek számára is vonzóbbá válhat a település. Jó hír a helyben élőknek: ezután is ingyen élvezhetik a kezelések előnyeit.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. kozeput 2012. július 6. 23:35
Sikerült végre! Reméljük, hogy minél többen jönnek gyógyulni a mofettába! :-)
-
1. levadászott 2012. július 5. 13:12
Nyilvánvalóan a kormány döntése tette lehetővé a finanszírozásba való bevonást, ámde feltétlenül említést érdemel Dr.Gyetvai Gyula heroikus évtizedes "küzdelme", amely nemcsak az egyszerű emberek gyógyulási költségeinek csökkentését, hanem a "természet adta"gyógymód megismertetését is lelkesen szolgálta.
Bámulatos a főorvos úr "fiatalos" lendülete, tenni akarása. (úgy tudom 80-as éveit tapossa)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





