HEOL

Somodi Béláné Simon Irén festői pályája úgy indult, mint a mesékben: nyolcévesen nagyon beteg lett és ágynak esett. A fél évig tartó felépülés ideje alatt nagybátyjánál egy vándorfestő lakott, aki szentképeket festett megrendelésre. A kis Irén hosszasan figyelte az idegen munkáját, majd rajzolni kezdett. A vendég megmutatta a kislánynak az alapokat, sőt az ecseteit is a kezébe adta. Ez az életre szóló élmény indította el a festészet felé.

– Amikor elvégeztem a nyolcadikot, felvettek a képzőművészeti gimnáziumba, de a szüleim nem engedtek el, azt mondták, abból nem lehet megélni – emlékezik. – A hatvani gimnáziumba kerültem, s ott megragadtam az alkalmat, hogy a város mindhárom képzőművészeti szakkörébe eljárjak. Mindig kerestem, hol lehet rajzolni. Végül dekoratőr lettem.

  Tájak és emberek a vásznon. Ezúttal a boconádi templom került Simon Irén festői palettájára Fotó: Czímer Tamás

E munka alapja a kreativitás és a kézügyesség. Abban az időben a kirakatok sokszor zsűrizett dekorációi mind kézzel készült remekek voltak. Simon Irén kirakatrendező lett. Munkái megyei és országos versenyeket nyertek. A család mellett kevés idő jutott festeni, s ő elfogadta azt, hogy az életben vannak kötelességek. A festészet sokáig kiszorult az életéből. De megfogadta, ha nyugdíjas lesz, minden idejét a képeknek szenteli.

– Nagy változás volt az életemben, amikor a lányomon keresztül megismerkedtem az ősmagyarok hitvilágával, a táltosok szellemiségével. Onnantól mintha ez a holisztikus tanítás vezetné a kezem – mondja. – A kozmikus energia, a vonzás törvénye mind megjelenik képeimben, így született a Napforduló Bábakőnél vagy a Dob halála.

Irénke sokáig foglalkozott gyerekekkel: rajzolni tanította őket. Sok ügyes tanítványnak mutathatta meg az alapokat, ám azt mondja, a tűz hiányzott belőlük. Nagyon sok jó kezű gyerek él az országban, de ahhoz, hogy valaki tovább lépjen, az kell, hogy a tudatában lobogó tűz és az akarat vezesse a kezét. Ezért sok az ügyes gyerek és kevés a művész.

Simon Irénnek – aki régen éjjelente is felkelt, ha versenykirakatra készült – ma már nem fáj a szíve a régi szakmájáért. A számítógépek kiölték a kézi munkát a dekoratőr szakmából. Maradt az ecset és a rengeteg megfesteni való téma. Mint mondja: minden képnek megvan a helye, csak tudni kell kivárni, amíg a pillanat eljön.