Maflafalva: demokrácia másképp Gyöngyössolymoson
Mik ezek?
X
Gyöngyössolymos képviselő-testülete hat embert – köztük lapunk két újságíróját– nemkívánatos személynek nyilvánította. Nevüket a helyi lapban is közzétették. Kilátogattunk hát Gyöngyössolymosra, ahonnan ezek szerint ki vagyunk tiltva.
A polgármesteri hivatalba nem jutottunk be, kedden és csütörtökön nincs ügyfélfogadás. A telefonvonalak sem működtek, mobilon sem lehetett elérni sem a jegyzőt, sem a polgármestert. A községháza ablakából többen kukucskálva figyelték ténykedésünket, a tévéstábokat. Ez a solymosi választópolgárok számára jó hír: a bezárkózott hivatalban is zajlik a munka.
A helybéli Bernáthné Beck Eszert az utcán állítottuk meg. Olvasta a Solymosi Hírmondóban a határozatot, amit szerinte teljesen fölösleges időtöltés volt megszavazni.
– Eddig azt gondoltam, hogy felnőtt, intelligens emberek ülnek a képviselő-testületben. A dolgok ilyen elrendezését nem tartom helyesnek, a sárdobálásnak pedig soha nincs semmi értelme – tette hozzá a fiatalasszony, aki úgy hallotta, hogy a történteknek az őszi választásokhoz kötődő politikai okai vannak.
A bezárt hivatal előtt a tévések vették fel a sztendapokat, mi a szintén „kitiltott” Mák Jánossal beszélgettünk. Arról, hogy miért nem tud beletörődni a választási vereségébe.
– Nem erről van szó, nem akarok még egyszer indulni, – hangsúlyozta a volt polgármester-jelölt, aki bízik benne, hogy a rendőrségi vizsgálat majd kideríti, hogy a polgármester és a testület jól sáfárkodik-e a falu pénzével. A polgármesterrel egyébként kölcsönösen feljelentették egymást, miután februárban egy jegyzőkönyv megtekintése miatt összeszólalkoztak a hivatalban, s a vita tettlegességig fajult. A bíróság még nem döntött, azt viszont tény: az az ügyintéző, aki a nyilvános ülés jegyzőkönyvét átadta a helyi állampolgárnak, már nem dolgozik a hivatalban.
Benedek Zsolt alpolgármestert telefonon értük el. Annyit mondott: az indoklást a polgármestertől kell megkérdeznünk, mert ő tette az előterjesztést.
– A hét képviselő közül ketten szavaztak nemmel, de neveket nem szeretnék mondani – közölte, hozzátéve: olyan helybeliek szerepelnek a listán, akik egy internetes fórumon személyeskedtek a testületi tagokkal.
Arra a felvetésünkre, hogy Kolláth György alkotmányjogász szerint a solymosi testület alkotmányellenes döntést hozott, ami kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát, s akár három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható Benedek Zsolt azt válaszolta: a falu jegyzője nem jelezte a grémiumnak, hogy törvénytelenséget követnek el. Majd hozzátette: szerinte a személyeskedés nem segít az esetleges problémák megoldásában.
A tisztánlátás érdekében szeretnénk megismerni az ülés jegyzőkönyvét, a döntés indoklását. Megpróbáljuk szerdán, vagy pénteken. Esetleg hétfőn. Hivatali időben. Gyöngyössolymoson.
Ha indokolt, akkor irány a bíróság
Faluriporthoz kocsmába kell menni. Belépünk, bemutatkozunk, közöljük, hogy ki vagyunk tiltva a faluból, de innánk egy kávét. A pultosnak új a hír, nevet és kiszolgál. Aztán megjegyzi: a „négyek” közül egy-kettőn azért annyira nem csodálkozik. Elmélkedünk, hogy a tíz éve tartó, több polgármesteren „átívelő” békétlenség milyen összefüggésben lehet a „Maflafalva” gúnynévvel. Ami a beszélgetésbe bekapcsolódó Lovász Csabának sem tetszik.
– Azt nem tudom, hogy a testületnek vagy a polgármesternek van-e lehetősége valakit nemkívánatos személynek nyilvánítani. Szerintem ha indokolt, akkor jogilag kell valakivel szemben fellépni, és nem ilyen határozatokkal – vélekedik a férfi.
Nincs jogi relevanciája
A Heves Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztályának vezetője, Dr. Illés Endre arról tájékoztatott: az önkormányzat határozata véleménye szerint nem bír jogi relevanciával. A határozatot sem betartani, sem betartatni nem lehet. Nyilvánvaló, hogy a képviselő-testület közigazgatási területéről, a nyilvános testületi ülésekről nem tilthat ki senkit, sem helybelieket, sem idegeneket. A határozat nem jogszabály. Az önkormányzatoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy akár rendeletben, akár határozatban a választópolgárokat megkülönböztessék. Amennyiben a polgármester, vagy a képviselő-testület a tevékenységükkel kapcsolatban megjelent tudósításokat sérelmesnek tartja, esetleges igényeit polgári peres eljárásban érvényesítheti. A főosztály az önkormányzati ülésekről készült jegyzőkönyvek beérkezését követően a határozatokat és rendeleteket megvizsgálja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön kit tiltana ki és honnan?
- Senkit sehonnan 16.67%
- Demokráciában ilyet csak a hatóság tehet 27.78%
- Mindenkit, aki nem tetszik 55.56%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. szellő.szel 2011. március 31. 07:46
5.Suha Péter
Kedves Suha úr ! Nem a sajtó etikai bizottság tagja vagyok. Egyszerű olvasó. Amikor a sajtó egyes képviselői beállnak valamelyik valamelyik széljárásba azt még megértem ( meg kell élni ). De ha személyes sérelem okán élnek vissza helyzetükkel az sem nem elegáns sem nem szimpatikus. Inkább visszatetsző. Ugyanis tudjuk, mindig az ujságíróé az utolsó szó. Ön megsértett egy egyszerű és dolgos falut , akárhogy is szépítsük a dolgot.
Az elegáns az lett volna, ha egy, a faluról szóló pozitív , akár nyúlfarknyi cikk végén odaírja : elnézést kérek.
Az, hogy ön a kocsmában magyarázkodik, édes kevés.
Gondolkodjon el ezen.
Tisztelettel: szellőszél -
15. levadászott 2011. március 30. 21:14
14. janiapuci
Jaaaa! Így érthető!
(Csak fel nem fogható) -
14. janiapuci 2011. március 30. 16:51
gugu45
Szűkül a repertoárja,perelni már perelt, de jogerősen veszített.
Fel kellet találni valamit ami megint a középpontba állítja, ezt munkával már nem tudta elérni. Sőt valószínű szándékosan generálta ezt a dolgot, mert ezzel felhívta az ország figyelmét településünkre, és így beindíthatja a hülyeség turizmust, bízva sok vendégéjszakába mely növeli az igen kevés bevételt. -
13. whiterabbit 2011. március 30. 16:48
"...mond ki az IGAZSÁGOT,küzdj érte BÁTRAN,BECSÜLETTEL!...!
-
12. Blond1 2011. március 30. 16:21
10!
Szerintem az teny, hogy 2011-ben tobb embert nemkivanatos szemelynek nyilvanitott egy testulet, mert mertek kritizalni es esetleg egyet nem erteni veluk.
HOgy jon itt egyaltalan szoba a partatlansag??
Elgurult egy eszement polgarmester gyogyszere az agymosott " fidesznyikek" meg rabolintottak.Nyilvan partatlanul....
HOgy mindez a mediaban megjelent az meg nyilvan a "teljes" sajtoszabadsagnak koszonheto.MAjd partatlanul ez is valtozik.
-
11. Marx Kari 2011. március 30. 16:09
10. Barikad !
Ne viccelj !
A"másik" oldal a füle botját sem mozgatta, amikor lehetősége lett volna meg/kimagyarázni a baromságait !
Annak mi értelme lett volna, ha S.P. és társa elmeséli egy másik újságírónak és ez utóbbi írja meg ? -
10. Barikad 2011. március 30. 15:59
Egy a gond a cikkel! A pártatlan tájékoztatás hiánya. Az érintett írta a cikket, így nem tekinthető tárgyilagosnak!
-
9. Marx Kari 2011. március 30. 14:58
Elképesztően ostoba, primitív, tahó, gyökér, helyhatósági sz@rjancsik léteznek !
Ezek azok a helyi kismiskák, akik önerőből, a büdös életben nem vitték volna semmire, de a lakosság beültette őket a székbe !
Mint amikor a munkás-paraszt hatalomból csak a parasztot éreztük ! -
8. Blond1 2011. március 30. 14:49
NEM tulajdonosai a falunak...
-
7. Blond1 2011. március 30. 14:48
Csak nem FIDESZ-es a polgarmester es az uj vezetes???Mert akkor semmin sem csodalkozom.NAgyjabol ugyanez a szinvonal orszagszerte miota az idiotizmus es a KOztarsasagi Elnok(???) uj helyesirasa divik.
Boszorkanyegetes es maglyahalal is lesz?
Ertekelem a "halaltmegveto" batorsagot , ahogy elszantan a "persona non grata"k visszamereszkedtek a halal torkaba.
Eszem megall!!!MEddig szandekoznak ilyen bunko eszement vezetoket a telepules valasztoi megturni???Ha meg hagyjak -akkor tenyleg megerdemlik, hogy ugy nevezzek a telepulesuket-ahogy.
MIndenesetre az epeszubbje szolhatna nekik, hogy attol hogy belefujta a narancssarga szel oket a szekukbe meg tulajdonosai a falunak.....Sok megvalasztott kis NEro csak beszel a demokraciarol de fogalma sincs -vezetokent sem- hogy konkretan mi is az.
Szegyen!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pazar piték
Lágy, omlós tészta fogja körül a gazdag tölteléket, ami lehet édes és sós is. Gyümölcs, mák, dió, túró, de gomba, hús és zöldségek is kerülhetnek bele. Még tortának is készíthető!









