HEOL

– Mindig is fotózni szerettél volna?
– Alapvetően audiovizuális beállítottságú vagyok, mozgóképkultúra és médiaismeret szakon végzek idén az egri főiskolán. Azért választottam ezt, mert gyermekkorom óta érdekelt a film, azon belül is elsősorban a videoklip. Körülbelül 14 éves lehettem, amikor elkezdtem foglalkozni vágással és szerkesztéssel. Emellett mindig is én fotóztam otthon a családi eseményeket, mindenhová magammal vittem a fényképezőgépet, többet össze is törtem...

  Peka Roland messzire került Veszprémtől, s Egerben kezdett igazán foglalkozni a fotózással. Mindig a legjobbra törekszik, s a díj mutatja: jó úton jár. FOTÓ: KORSÓS VIKTOR

– Hogyan lettél a Líceumi Paletta fotósa?
– Másfél éve beruháztam egy komolyabb gépbe, s jobban elmerültem fotózás világában. Természetesen az alapokkal kezdtem, rengeteget olvastam arról, hogy mi az a rekesz vagy a zár, de a legtöbb időt a gyakorlatba fektettem. Annyira megszerettem, hogy ennél ragadtam. A mozgóképből így álló lett. Aztán 7 hónapja jelentkeztem a Palettánál, elsősorban azért, hogy kipróbáljam magam „éles” helyzetben. Emlékszem a legelső nagy próba Charles Gati előadása volt: ügyelni kellett arra, hogy ne csak ő, de hallgatóság is rajta legyen a fotón. Mintegy 10 képet adtam le, s azt mondták, abból 2-3 megfelelő. Akkor nagyon boldog voltam, ma már „sírnék” annyi selejt miatt.

– Maximalista vagy?
– Teljes mértékben, s azt mondanám végtelenül önkritikus is. Sokat nézem a profi fotósok munkáit, azokét, akiknek egyéni látásmódjuk van, s nem az átlagember szemével nézik a világot. Mindig a legjobbra törekszem, megesett, hogy egy ötletet túl kommersznek éreztem, s visszautasítottam a felkérést. Nem adom bármihez a nevem.

– Mit jelent a mostani elismerés?
– Amikor átvettem a díjat, nem is fogtam fel igazán a súlyát, csak amikor sokan gratuláltak, akkor éreztem, milyen fontos ez. Mégis, inkább egy megerősítésnek érzem, hogy jó úton járok, helyes irányba haladok.

– Messzire kerültél Veszprémben élő családodtól. Megérte?
– Szeretem az önállóságot, és utazni is imádok. Egerben jó élni, s ha a helyzet úgy hozza, szívesen maradnék is, de a külföldi életet sem tartom kizártnak.

– Sok áldozattal jár a főiskola melletti munka?
– Rengeteg hallgató bulinak fogja fel ezeket az éveket. Én sem gondoltam ezt másként, s bevallom: korábban sokat kimaradoztam éjjelente. Aztán, amikor jelentkezem a Palettához, szinte 180 fokos fordulatot vettem. Azt szoktam mondani: átálltam „karrier-módra”. A fotózás ma kitölti az életemet, sok programot lemondtam már munka miatt, mégsem érzem ezt áldozatnak. Ha így lenne, valamit biztos rosszul csinálnék. Persze szeretem a társaságot, jól esik hétvégente a barátaimmal lenni, de a fotózás más: az egy magányos sport.

– Másképp látod a világot, mióta objektíven át nézed?
– Mindenképpen. Ha észreveszek egy témát, már nyúlok is a gépért, s átkozom magam, ha véletlenül nincs nálam. Most is azon gondolkodom, rólad milyen portrét készítenék...