Milliós áramszámla és hiányzó plomba - a szolgáltató vizsgál
Mik ezek?
XIgencsak meglepődött a tarnabodi illetőségű Bangó Zsigmond és élettársa, Németh Melinda, amikor július utolsó napjaiban kézhez kapta a villanyszámlát: 3,6 milliós összeg szerepelt rajta.
Bangóék villanyóráját júliusban szerelték le, mert volt egy 140 ezer forintos tartozásuk. Részletfizetést kértek. Bangó Zsigmond elmondása szerint ezt úgy kapták meg, hogy a leszerelt mérő helyett egy feltöltőkártyásat szereltek fel nekik. A havi 28 ezer forintos részlet első tételét be is fizették, ezután érkezett a május 31. és július 24. közötti időszakra vonatkozó 3,6 milliós számla.
Hárommillió-hatszázharminckilencezer-hatvanöt forint. Bangóék nem értik. FOTÓ: Gál Gábor
A család nem érti, hogyan mutathat ekkora fogyasztást az óra, hiszen az előző évben még túlfizetésük is volt.
– Az ügyfél is jelezte, hogy irreálisan nagy számlát kapott, de a leolvasáskor készült fényképek tanúsága szerint is indokolatlannak látszó fogyasztásról készült a vitatott villanyszámla – mondta dr. Boross Norbert, az ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója.
Az ügy vizsgálata még tart, az azonban tény, hogy a tarnabodi család leszerelt villanyórájának hiányzott a záróplombája. Az áramszolgáltató szakembereinek tapasztalatai szerint van olyan módszer, amely éppen olyan hibajelenséget okoz, mint Bangóék villanyórája. Az interneten, különböző helyeken is hirdetik és sokan bedőlnek a csodamágnesnek, amely az áramszámlából ígér megtakarítást. Ha ezt az eszközt kitalálóinak útmutatásai szerint alkalmazzák, akkor valóban fékezi az óra pörgését, azt a látszatot keltve, hogy csökkent a fogyasztás.
Amikor azonban leszedik a mágnest, az óra gyakorlatilag tönkremegy: ilyenkor jelentkezik az akár több millió forintos villanyszámla és derül fény a csalásra. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: nem azt állítja, hogy Tarnabodon is ez történt, hiszen azt az esetet még vizsgálják, csak azt, hogy ez is egy lehetséges magyarázat lehet. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a mérőberendezést szándékosan tönkretették, akkor annak árát is ki kell fizetni az elmaradt fogyasztás ellenértéke mellett.
Bővebben a Heves Megyei Hírlap csütörtöki számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. Mari50 2012. augusztus 22. 15:08
Az áramszolgáltató most azzal az új ötlettel állt elő, hogy ha időben ki van fizetve a számla, kuponokat adnak ajándékba (ehhez nem kell külön bejelentkezni, vagy ilyesmi), és spórolhatunk valamennyit a villanyszámlán! És nem járunk úgy, mint ez a család, akiknek a felhalmozódott tartozása miatt elvitték a villanyóráját.
-
19. corleone 2012. augusztus 17. 19:00
Korrektember ! te mihez nem értesz ?ki kellene már ganéjozni alólad már nyakadig ér ganéj.
-
18. lacosdj 2012. augusztus 17. 13:34
Nagy marhaság ez mágnesezés! Mert valóban működik míg el nem veszed tőle! De mikor már átmágneseződött az óra onnantól kezdve fuccs! A fékező mágneseket buherálja meg az erősebb mágnes tudomásom szerint.. Egyébként digitális órát kell feltenni kész!
-
17. furmint 2012. augusztus 17. 11:00
A plombát tán a manók szedték, lopták le?
Jajjjj, dehogy a manókák loptak plombát!!!! Azok a kismadarak voltak, akik az oszlop tetején pihengetnek!
Kedves szolgáltatók!! Tessenek sűrűbben ellenőrizni, főként ott, ahol gondokat sejtenek! -
16. korrektember 2012. augusztus 17. 08:49
gugu45
Neked munkásőr volt az idesapád, nem csoda hát ha Toller idézetekkel virítasz!
Lopott villannyal lehet, de piros szekfűvel nem, fűteni! -
15. Lémusz 2012. augusztus 17. 08:42
Első ránézésre korrektember számításai alapján azt mondanám, hogy vagy a mérőóra hibásodott meg, vagy a szolgáltatónál a számla készítésénél hibáztak. Mivel már több hibás számlával is találkoztam életem során, ez utóbbira gyanakszom. Vélhetően csak hibásan vitték be a leszerelt mérőóra állását a számítógépes rendszerbe, és a számítógép ez alapján elkészítette a számlát. Persze ha május 31.-én nem a szolgáltató olvasta le az órát, akkor más a helyzet. Egyébként ha valakinél leszerelik a a mérőórát nem árt azt lefényképezni, illetve a leszerelést végző szerelő ad neki egy munkalapot, amin szerepelnie kell az záró óraállásnak. Ezek, és a korábbi számlák alapján pillanatok alatt meg lehetne állapítani, mi a helyzet, és nem kellene hosszadalmas vizsgálatokat végezni.
Addig is mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. -
14. tizedes87 2012. augusztus 17. 08:34
Zsigmond! A plombát tán a manók szedték, lopták le?
Persze tudom, ismerem az ártatlanság vélelmét.
-
13. izu3333 2012. augusztus 16. 21:24
A romák raffináltak nagyon, majd ha elkezdődik a fűtés, akkor miket csinálnak még, már így is vannak bajok náluk, mi lesz még!!!????
-
12. Márió66 2012. augusztus 16. 13:33
Na vannak itt annyi okos és ellenszenves idióta, hogy röhej, hogy mertek élből egy egyszerű embert csalónak nevezni? Ti barmok mikor jöttök már észhez hogy a külföldi üzemeltetők érdeke, hogy az egyszerű emberen a nyereséget megduplázni és azon be is tudják aki az alapvető Jogaival nincs tisztában. Javaslom ennek a szerencsétlen embernek, hogy azonnal jelentse fel az Émászt mert 100%-nyerni fog. Ti meg irigy sugori kutyák ne egymás hussát egyétek.
-
11. gugu45 2012. augusztus 16. 12:36
korrekt(?)ember!
Ez nem matek, hanemirodalmi idéze:
De elköszönésedből ítélve valószínű ebben a témában is tudsz észt osztani
"Szép öcsém de nagy kár,
Hogy apád paraszt volt,
S te is az maradtál"(Arany János: Toldi)
Aki így köszön(?) az valószínű nagyon művelt, és nagyon okos.
Te a királyodat idézed, engedd meg, hogy én is idézzek:
"A fidesz meg kapja be" (Toller László)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





