Mindannyiunk története: egységes arculat a cél Egerben

Mik ezek?
XÚjra és újra előkerül az egri városmarketing témája. Az utóbbi esztendőkben számos üzenettel, emblémával találkozhattak a helyiek és a turisták is, ám az elmúlt hónapokban komolyabb feladatot fogalmaztak meg a megyeszékhely vezetői: egységes márkává, védjeggyé formálni Egert. Gál Lajos borász, Ipacs Géza marketingszakember és Habis László polgármester először „csak” a boros rendezvényeket szerette volna összehangolni, közös gondolatmenetre fűzni. Végül arra jutottak, nemcsak a programok, de az egész város marketingjét új alapokra kell helyezni.
– Célunk, hogy erősítsük a város imázsát befelé legalább annyira, mint kifelé – szögezte le Habis László. – Fontos, hogy az egriek érezzék: a város olyanná válik, amilyenné ők formálják. Védjeggyé kell emelni Egert, olyanná, amely kifejezi a turisztikai, kulturális és borászati értékeket, ugyanakkor megjelenik a város gazdasági potenciálja is. Ezért határoztuk el, hogy új arculatot kell kidolgozni.
Az új, arany és kék színeket használó logó hamarosan egyre több helyen megjelenik, bizonyos változásokkal. Az önkormányzati cégeknek és intézményeknek saját megkülönböztethető emblémájuk lesz, mégis egységet alkotnak. Ahogy a polgármester közölte: a cél az egyenszilárdság. A terv az, hogy a város partnerei – bizonyos szabályok betartása mellett – önkéntes csatlakozás után ugyancsak ezt a fajta megjelenést használják. Az új arculat azonban nem csak a logó-ról szól, minden területre kiterjed majd. A reklámajándékoktól kezdve a média-megjelenésen át a megállító táblákig ugyanazt a struktúrát használják, s minden területnek, így a gyógyvíznek és a borászatnak megkülönböztethető lesz a megjelenése.
– Nem egy turisztikai marketingakcióról beszélünk, a stratégia célja elsősorban nem az, hogy turistákat hozzon a városba – emelte ki Rázsi Botond. – A védjegy mind az egriek, mind az idelátogatók számára egységet, erőt, megbízhatóságot, értéket sugall, sőt garantál, márkahűséget generál, ugyanakkor másoktól markánsan meg is különböztet.
A bástyás embléma, s a szlogen: Eger, a te történeted, hamarosan tehát a megyeszékhelyi lakosok – s később talán az ország – életének része lesz. Ugyanakkor ez még csak a kezdet. Az arculat a teljes munkának csak egy százaléka, bár igaz: talán a leglátványosabb.
Nem elég, ha szép az embléma
Ipacs Géza tanácsadóként vesz részt a munkában. Elmondta: az új logó és az új arculat egy meghívásos pályázat győztesének, a Moongoose Stúdió szakembereinek munkája. – A kiválasztásnál nemcsak arra törekedtünk, hogy az új embléma esztétikus legyen, sőt, a döntő szempont nem a „tetszik-nem tetszik” volt. Azon volt a hangsúly, hogy egy olyan képi struktúra épüljön, ami nem egy felirat és egy kiegészítő piktogram egysége, hanem olyan szerkezet alkotható meg, ami ugyanazokat a grafikai elemeket használja. Egy márka építésénél fontos, hogy az elemek egymástól függetlenül is működjenek, és ugyanarra az attitűdre utaljanak vissza. Egy plakáton, ha a logó csak kicsiben jelenik meg, már attól függetlenül, a képi felépítésből látni lehet, hogy ez Egerről szól.
Pályázatok is kapcsolódnak a tervhez
A stratégia kidolgozói helyi alkotók munkáit is várják a további tervekhez. Rázsi Botond elmondta, pályázatot írnak ki zenészeknek, akiktől Egerre jellemző dallamokat, egyfajta szignálokat várnak. Kiss Lajos, az Agria Film Kft. ügyvezetője hozzátette: a mozi is várja az alkotókat, akik e témakörben készítenek filmeket. A munkákat Gyergyószentmiklóson is bemutatják majd.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. csomos69 2012. július 27. 18:18
Kedves Városvezetők! Mindig Eger volt a kedvenc városom,itt jártam középiskolába,laktam is itt pár évig,de még a szép időkben:1990-1995-ig.Azóta gyakran megfordulok Egerben.De jobban örülnénk-szerintem nagyon sokan,ha munkahelyeket hoznának létre és/vagy olcsóbbá kellene tenni a várost.Irreálisan magasak az árak a lakáspiacon, a Katona-téri piacon többek között.Csak azért,mert Eger megyeszékhely,ez édes-kevés,ha egyre nagyobb a nyomor.
-
12. Lapolvasó 2012. április 14. 09:00
A hűtőmágnest nem tudom, de a trikó, póló, esetleg sapka valószínűleg itt kapható lesz:
http://www.egrinapok.hu/ruhabolt/ -
11. AlbínóJegesmedve 2012. április 10. 13:36
Nekem egy hűtőmágnesre lenne szükségem, jól mutatna a nagy fehér fagyasztón. Aki tudja hol lehet ezeket megvásárolni jelezze kérem.
-
10. Jónapotkívánok! 2012. április 10. 10:57
Szerintem nagyon szép lesz az új logó. Nem tudjátok hol lehet majd ilyen emblémás sapkát meg trikót csináltatni?
Vennék. -
9. Padrone 2012. április 10. 04:17
Bohócpártocska - nomen est omen.
Két dolgot mondanék Neked azon kívül, hogy hangyányit eltévelyedtél a témától kórházvédőileg:
1. Nem feltétlenül kellene neked mindenhez hozzászólnod - annyi okossággal, ami van neked;
2. De ha már megteszed, javaslom, forgasd kicsit az ált.isk. magyar nyelvtan könyvecskét kicsit. Hidd el, hasznodra válik. -
8. Másenyka 2012. április 9. 20:05
Ipacs Gáza? Említendő egriként csak Ipacs Antalt ismerem, aki a város legjobb fagyiját csinálkja és árulja a Széchenyi utcán,a Mekivel szemben!
A témához: észre kéne már vennie a városvezteésnek, hogy NEM a savanyú bor miatt jönnek Egerbe a turisták, hanem A VÁR MIATT!!! Húzódik a felújítás megkezdése, és rossz előérzetem van, miszerint el lesz mismásolva, míg ki nem futunk a határidőből, és huss, az uniós pénzről lecsúszunk, és pár éven belül maximum katasztrófaturisták jönnek Egerbe, hogy megnézzék a vár romjait. :( NE ÍGY LEGYEN!!!!
A várra kell költeni, naccságos elvtársak!!! -
7. parizer miki 2012. április 9. 06:38
remélem az idén minden eddiginél kevesebb lesz a túrista
-
6. RebeccaRed 2012. április 8. 15:46
Tegnapi hozzászólásomat egészíteném ki azzal, hogy hiába a csilivili új logó meg a rongyrázás, ha kevés és drága a parkolási lehetőség (az Agria Parkban egy röpke óra alatt például körül sem lehet nézni!), kevés és drága a WC a városban (bocs, de női szemmel nézve ez fontos probléma!), bár mindez eltörpül amellett, hogy kevés a munkahely is!!! :(
-
5. Bohócpárt 2012. április 8. 10:44
Ne becsüljük le a kórházvédőket, mert annak idején ők voltak a privatizáció ellenzőinek az előfutárai. Hiszen az ellenállásuk, pont a privatizáció ellen voltak. Azt látni lehetett, hogy a privatizáció megbukott Magyarországon és más országokban is. A vezető politikusok (mint Gyurcsány, Kökény, Sólyom, Sós) mind benne voltak ebbe, nagy tortaszeletet remélve az e.ü. darabjából, de ellehetetlenítették vele, magukat a kisembereket. Bár lebecsülöd a kórházvédőket, Orbán elismerte itt Egerben ő is, hogy ellenzéki szélben tettek lépéseket a kórház megvédésére. Akkoriban minden tv csatorna őket figyelte, Kanadából, Olaszrországból figyeltek bennünket, Erdélyből jöttek át demonstrálni. Itt volt Prof. Papp Lajos Szív sebész, Csókay idegsebész, mert ők is értették és tudták, hogy miről szól a kórházvédők demonstrációja. Csak arról, amiről most szó van, a kórháziak rabszolgatartásáról nagyon kemény, alacsony fizetéssel. És most lásd: mások lettek kórházvédők, későn ébredők.
Bebizonyosodott egyértelműen, hogy a privatizáció nem szolgálja az ország és az emberek javát! -
4. figyelmes 2012. április 8. 08:11
Az új emblémába javaslom beleszerkeszteni a megszünt munkahelyeket, amelyek több száz embernek adtak munkát/ dohánygyár, berva, mezőgép .../. Kiváncsi lennék, hogy a munkanélkülivé váló emberek közül hánynak adtak munkát az agyonfavorizált borászok.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





