Mint a mókus ... - de hová lettek a KISZ- és úttörőtáborok?
Mik ezek?
XA festői szépségű Bán-patak völgye a rendszerváltozás előtt híres volt arról, hogy Borsod, Heves és Szolnok megye állandó úttörő- és KISZ-táborai voltak itt. Pontosabban megyénknek csupán egy százfős sátortábor jutott, a kő- és faépületekből álló további létesítmények a másik két megyéhez tartoztak. Amikor azt szerettük volna kideríteni, hogy mi lett a sorsuk azoknak a sokszor igen nagy értéket képviselő ingatlanoknak, amelyek fölött a valamikori Kommunista Ifjúsági Szövetség, illetve a még ma is létező Úttörőszövetség rendelkezett, nem volt nehéz a dolgunk.
– A rendszerváltozáskor Felsőtárkányban három állandó tábor működött: az egyik a megyei KISZ-é volt, a másik az Eger város által épített Imókő-tábor, illetve az Úttörőházhoz tartozó sátortábor – vázolta egyik névtelenséget kérő informátorunk. Ezek közül a létesítmények közül a Németh-kormány idején a nagyobbakat bevitték a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványba. Ez lett a sorsa a felsőtárkányi KISZ-tábornak. A többit azok a helyi önkormányzatok kapták, amelyeknek a területén volt az ingatlan.
Megyénk egykori táborai – napjainkban
A felsőtárkányi volt megyei KISZ-bizottsági tábor ma Hotel Táltos. A régi sátortábor uniós beruházással szálloda lesz. Az Imókő úttörőtábor üdülő, Eger városé. A Szarvaskő, Keselyűbérc úttörőtábor időszakosan működő táborhely. A régi bükkszéki KISZ- és úttörőtábor napjainkban ifjúsági tábor. A sástói szabadidős létesítmény. A tarnamérai KISZ- és úttörőtábor ma magánkézben van. A nagyvisnyói viszont megszűnt.
A megyei KISZ-tábort az Antall-kormány idején bérbe adta az alapítvány kuratóriuma, akkor vette fel a Hotel Táltos nevet. Üzleti alapon működött. A Horn-kormány viszont 1994-től pénzt is adott az alapítványon keresztül. A kuratóriumnak ennek fejében működtetési kötelezettsége volt, illetve kötelező ifjúsági táboroztatásokat írtak elő számára. Utóbb, úgy tudjuk, „sikerült” olyan mértékben elzálogosítani az ingatlanegyüttest, hogy az végül a K & H Bank „tulajdonába” került. A pénzintézet pedig a felszámolón keresztül értékesítette a tábort.
A közvetlen szomszédságban lévő Imókő táborhelyet Eger önkormányzata működteti ma is. Szabó Csilla felelős arról tájékoztatott, hogy az önkormányzati iskolák tanulói ma is a tényleges bekerülési költség töredékéért, azaz annak egyharmadáért nyaralhatnak itt szervezett keretek között. A további kétharmadon a város, illetve a működtető gazdasági társulás osztozik. Ezen túl 76 fiatal ingyen kapja meg a szolgáltatásokat.
Cserkészek a valamikori úttörőtáborban
A Kaszap István Cserkészcsapat 2006 nyarán táborozott a Szarvaskő-keselyűbérci egykori úttörőtábor helyén. Honlapjukon ezt írják: „A tizennegyedik táborozás Szarvaskő mellett Keselyűbérc közelében volt a Bükkben. ... A főfeladat a saját sátrak felhúzása, történetünk szerint a házak, utcák megépítése volt. Minden őrs külön utcát alakított ki, feladat volt az utcatábla elkészítése is...”
A harmadik táborhelynek ma már nem sok nyoma maradt. Az ingatlanrészt a felsőtárkányi önkormányzat bevitte egy uniós támogatással létesülő hotel építésébe. Ezt a valamikori sátortábort egykor az Úttörőház, később az egri gyermek szabadidőközpont használta. Működött még tábor Sástón, a Szarvaskőhöz közeli Keselyűbércen, Tarnamérán és Bükkszéken is. Ezeket a helyeket többnyire ma is ifjúsági táboroztatásra használják.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. hunfokos 2010. július 26. 18:12
ÉBRESZŐ POLITIKUS URAK HÖLGYEK!!
Nézzék meg a mai huszonéves korosztályt,beszélgessenek velük, és TÉRJENEK ÉSZHEZ!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









