Mobilnet és fix félelem: népszavazás a Vodafone átjátszója miatt
Mik ezek?
XBár a Vodafone által üzemeltetett internet-átjátszó állomás az antennát tartó épület több mint egy hónappal ezelőtti leégése óta nem működik, a falubeliek kitartanak azon szándékuk mellett, hogy meg kell változtatni a mobilinternet-átjátszók jelenlegi szabályozását. Ennek érdekében az antenna ellen tiltakozók újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek. Júniusban 180-an látták el kézjegyükkel azt a dokumentumot, amit az átjátszó működése ellen fogalmaztak meg.
Somodi Zoltán, a tiltakozók egyik szószólója elmondta: most legalább 600-800 aláírást szeretnének összegyűjteni, ezzel is nyomást gyakorolva az önkormányzatra, hogy vegyék komolyan azokat, akik félnek az elektromos sugárzástól.
– Szeretnénk, ha a mobilinternet-átjátszó állomást – az osztrák példáknak megfelelően – a lakott területtől legalább másfél kilométerre helyeznék el, amivel csökkenthető lenne a sugárzás, melynek határértéke nálunk most akkora, hogy ökröt lehetne rajta sütni – fogalmazott Somodi Zoltán, hozzátéve: céljuk az, hogy legalább a helyi építési szabályzatban változzon meg úgy a sugárzás határértéke, ahogyan azt a tiltakozók szeretnék. Ha szükséges, akkor a solymosiak addig folytatják az akcióikat, amíg helyi népszavazás nem dönt az ügyről.
A kifogásolt antennát a gyöngyössolymosi Kis-hegyen állították fel egy állattartásra kijelölt épület tetején. Az ingatlan ismeretlen okokból június közepén kigyulladt, azóta az átjátszóállomás sem üzemel. A helyiek azt mondják, mióta nincs sugárzás, azóta a korábban tapasztalt egészségügyi panaszaik, a fejfájás, a hányinger, a szédülés, a koncentrációzavar, a vérnyomás- és szívritmuszavarok is megszűntek.
A Vodafone sajtóosztályán elmondták: a torony a tűzeset óta nem üzemel, egyelőre nincs döntés az átjátszó sorsáról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 45 hozzászólás érkezett-
45. microwatt 2012. augusztus 23. 11:33
A szkeptikusoknak azért még újra javasolnám Gerd Oberfeld urat. Ő a Salzburgi Modell atyjának tekinthető, és egyúttal a tartomány egészségügyi fő felelőse. Az is példaértékű, hogy önkormányzati vezetök az emberek érdekében megállapodnak a szolgáltatókkal egy szigorú határérték rendszerben, amit a felek be is tartanak. Oberfeld urat talán már csak elfogadhatjuk hiteles szakértőnek ugye?
-
44. dodom23 2012. augusztus 23. 10:59
Hat igen a helyzet nem konnyu. A kutato orvosoke sem, akik szemben allnak a mobilszolgaltato multicegek es a gyogyszercegek lobbiaradataval. Ezek az orvosok vilagszerte elismert szakemberek, a Freiburgi felhivas alairoi. Vincze Janos vendegeloado, a SOTE-n, DOTE-n es kulfoldon (volt tanszekvezeto). Tobb szaz kutatas tamasztja ala az eredmenyeiket.
Meg mindig nem ertem, hogy miert a kutato orvosok hitelesseget kerdojelezzuk meg es miert nem a mobilszolgaltato cegeket. A nap sugarzasa es az emberi szervezet kozott van nehany millio kilometer es kb. 80 km legkornyi tavolsag. Nem hinnem, hogy az atjatszok az elet kialakulasaval parhuzamba hozhatoak.
Valoszinu, hogy a kutatoorvosok nem nyereszkedes celjabol hoznak nyilvanossagra olyan adatokat, amiket hosszu evtizedek kutato munkaja tamaszt ala. A masik oldalon ez nehezen mondhato el.
DDT-rovarirto-tobb mint husz evig titkoltak az egeszsegre es a kornyezetre gyakorolt karos hatasat.
Csernobil- a tervezők tudták, hogy a reaktor bizonyos körülmények közt veszélyes, de szándékosan titkolták ezt a hibát.
Tudom turelmesnek kell lenni es remelem, hogy szepen lassan mindenki raebred, hogy nem a penz beszel. -
43. gallipoli 2012. augusztus 22. 23:17
Az érzelmekre hatás nem gúnynak szántam és bizonyára igazatok van, mert ti érzitek. Azt azonban pont véletlenül tudom, hogy Vincze János nincs a SOTE Biofizika és sugárbiológiai intézetében. Dávid Tamás teájáról is hallottam elég meghökkentő dolgokat. Nem vagytok könnyű helyzetben, de azért szerintem óvatosan bánjatok ezekkel a szakértőkkel.
-
42. dodom23 2012. augusztus 22. 15:19
"A freiburgi felhívással az a baj, hogy a dátumokon kívül nincs benne se szám, se mértékegység, se elfogadott epidemiológiai módszer. Lehet, hogy igazatok van, de így nehéz vele érvelni, max. az érzelmekre lehet hatni." A Freiburgi felhivas egy felhivas, ami nem a mertekegysegekrol szol es amit nem mi talaltunk ki. Nem csupan azoknak szol, akik szkeptikusak a mi problemankkal kapcsolatban, egesz europa erzelmeire tudott mar hatni, csak a magyarokera nem (????), ezt megintcsak nem ertem.
-
41. dodom23 2012. augusztus 22. 14:33
Kedves gallipoli. Nem tudom a napsugárzás 800 Mhz - 2200 Mhz közti
részére mekkora teljesítménysűrűség esik, de nem is érdekel, mert semmi jeletősége a mi szempontunkból. Jól mondod. Ha ez ártana most nem lennénk itt, hiszen az élet ezen körülmények között alakult ki. (kb. 5 milliard ev alatt) A mobil bázisállomások összetett sajátságos felépítésű sugárzása viszont természetidegen, kb. 20 éve létezik. a 4G technika nagyon új. Ehhez nyilván nem alkalmazkodhatott semmilyen biológiai lény (szomorú dolog, hogy mostanában nem lehetett hallani az egerészölyvek hangját a hegy felett). Szóval indokolt az elővigyázatosság. Orvosi szakmai kérdésekben (mivel mi nem vagyunk szakértők sem orvosi sem műszaki kérdésekben) kérem, hogy keressék dr. Med. Univ. Gerd Oberfeld ( Salzburg Tartomány főorvosa), Prof. Dr. Vincze János (SOTE Biofizikai tanszék) Prof. Dr. Dávid Tamás (rákkutató) urakat a solymosantenna.hu oldalon található elérhetöségeken. -
40. Altruísta 2012. augusztus 21. 11:10
Nem Gallipoli, nem mondja senki, hogy idióta outsider. Azonban utalás az un. érzelmekre, egy kissé rosszindulatú. A lényeg nem az, hogy ki mennyire hozzáértő. A lényeg az, hogy amíg nem BIZONYÍTOTT 110%-OSAN, HOGY EZ AZ IZÉ NEM KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE, addig nem tehető az emberek orra alá. Vajon a németek, az osztrákok hülyék lennének, hogy jóval szigorúbb szabványaik vannak?
Az emberek nem kisérleti nyulak, hogy, majd esetleg, ha a kisérlet nem sikerül, akkor széttárjuk a kezünket, hogy bocsi, részvétünk a hozzátartozóknak. Ez nem játék. A Vodafon is jobban tenné ha a metéltkével játszadozna. -
39. gallipoli 2012. augusztus 20. 17:02
Bocs, a szöveg szétesett mert a négyzetméter jelen megakadt a komment motor, de értitek a lényegét.
-
38. gallipoli 2012. augusztus 20. 16:53
négyzet a nap széles spektrumú EM sugárzása, amely ionizáló sugárzást is tartalmaz persze. Enélkül a Földön nem lenne élet. A freiburgi felhívással az a baj, hogy a dátumokon kívül nincs benne se szám, se mértékegység, se elfogadott epidemiológiai módszer. Lehet, hogy igazatok van, de így nehéz vele érvelni, max. az érzelmekre lehet hatni. Vagy ez a cél? Tudom, most az jön, hogy gallipoli egy idióta outsider.
-
37. gallipoli 2012. augusztus 20. 16:47
Persze, hogy hitetlenkednek az okostojások és sántít a 40 W-os történet. Pl.a nap sugárzása 1,36 kW/m
-
36. microwatt 2012. augusztus 17. 12:53
Még egy pár szó a 40 W körüli teljesítményről. Ezen is élcelődni szoktak bizonyos okostojások, mondván hogy az elenyésző teljesítmény. Javaslok nekik egy egyszerű kísérletet. Helyezzenek el a hálószobájuktól 50 m-re egy 40 W-os akusztikus erősítőt, nyissák ki a ránéző ablakot (ebben a melegben így szeretünk aludni). Állítsák max-ra a hangerőt, játszanak le egy géppuskasorozatot ismételgető mp3-at, aztán kezdjék meg békés pihentető alvásukat. Majd szóljanak már nekem 3 hónap múlva, hogy hogy érzik magukat.
Persze tudom, minden hasonlat sántít. Ez is. Ez csak az alvást fogja zavarni, meg persze, mivel 24 órát zörög egy nap, az egész nap otthon dolgozókat a munkában is zavarja. Az átjátszó által bennünk indukált áramok hasonlóképpen zavarják meg a szervezetünket (idegrendszerünket). És nagyon kis áramok is elegendőek ehhez. Ráadásul a sugárzásra nincs érzékszervünk, mint a hangra. A hangot halljuk és megpróbálhatunk védekezni ellene, de a mikrohullámú sugárzásnak csak a következményeit fogjuk észlelni, és akkor már lehet, hogy késő.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





