Modern röntgengéppel szűrnek Abonyban
Mik ezek?
XMinden olyan eszköz megérkezett immár a füzesabonyi Egészségügyi Központba, amelyekre az új rendelőkben folyó gyógyító munkához mindenképpen szükségük lesz az orvosoknak, így például a modern röntgengép, a sebészeti műszerkocsi, az urológiai- és egyéb vizsgálóágyak. Az intézményben zajló, bruttó 288 millió 863 ezer forint értékű felújítás hamarosan befejeződik, néhány szakrendelés már működik is az épületben, a többi helyiségben pedig a tavasszal kezdődhet el a munka.
– Várhatóan márciusban már azokban az új rendelőkben is fogadják a pácienseket az orvosok, amelyek eddig nem működtek. Ezek már a XXI. századi követelményeknek megfelelő szakrendelők, ahol modern és esztétikus körülmények között, korszerű eszközökkel látják el a pácienseket a szakorvosok – tájékoztat Gulyás László polgármester. – Az intézményben akadálymentesítést is végeztünk, fotocellás ajtókat és liftet szereltettünk be, amelyek már szintén működnek. Napok kérdése és az új röntgengép is a helyére kerül.
A szakrendelőkön kívül kialakítottak az épületben kiszolgálóhelyiségeket is, így van például szennyesruha-tároló, mosoda. A beruházáshoz az önkormányzat 260 millió forintos támogatást kapott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Mentalista 2012. február 8. 14:50
Ennyi öröm jut az abonyiaknak, hogy nagy-nehezen Gulyásék befejezik az előző önkormányzat által elnyert pályázat és rájuk hagyott 800 millióból a megkeeezdett rendelőt. Óriási mázli, hogy az SZTK nem járt úgy, mint a félkész uszoda. Gulyásék ugyanis egyszerűen betemették. A földdel tettek egyenlővé a kb. 40 milliós beruházást.
Hogy ne lássák, amit Laminé akart építeni.
Tessék mondani: ezeknek mindent lehet? Mikor lesz már végre számonkérés? -
2. hatalaarnold 2012. február 8. 11:16
Köszönjük az egészségügyi intézmények modernizálását elvégző előző Önkormányzatnak ! A laminé vezette önkormányzat alatt modern orvosi és gyermekorvosi rendelőt építettek a Telepen. Ők tervezték, pályázták és nyerték meg azt a 260 milliós pályázatot, amit ez a tehetségtelen Gulyás másfél év alatt sem tudott még befejezni. Már több mint egy éve működnie kellene mindennek! Gulyás más eredményét sajátítzja ki szánalmas módon.
Nem elég hogy eddig majd 40 millióval többe kerül "valami miatt" a beruházás, de minden közbeszerzés bűzlik Abonyban ! Undorító, amikor a tehetségtelen , a város vagyonát elherdáló Gulyás, akinek szemétügy óta semmilyen hitele nincs, itt mindig nyilvánosságot kap.
Persze, minden mindennel összefügg. Gondos úr, a jelenlegi városi fő FIDESZ-es, megyei Közgyűlés alelnök (fidesz) is kijelentette egy nyilvűános rendezvényen: Ha valaki akar tőle valamit a kommunista Gulyáson keresztül keresse . Ez mindent elmond. -
1. dokicsak 2012. február 8. 06:57
Végre,végre,végre!!!Az Intézményben most már minden van,csak az nem,ami kéne!!A két "csodálatos vezető"-a remeteségből visszatérő gulyás és az ő vezető malaca-majd csak megtölti tartalommal is,bár ez nekik nagyon nehéz lesz,de szurkolunk,hátha vannak még csudák!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









