Ne az ital vezessen haza! - három hónapos fokozott ellenőrzés
Mik ezek?
XHorváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kezdeményezésére május elsején három hónapos, a megye egész területére kiterjedő rendőrségi akcióprogram indul az ittas vezetés okozta közúti balesetek számának visszaszorítása érdekében. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be a kormánymegbízott és dr. Ormossy Attila rendőr ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Egerben, a Megyeházán.
Horváth László szerint a közvélemény hajlamos szemet hunyni a falun vagy városon belüli ittas vezetés felett. "A kocsmát sokszor úgy a legkönnyebb megtalálni egy településen, hogy ott áll a legtöbb autó, ott van a legtöbb letámasztott kerékpár"- vélekedett a kormánybiztos, aki szerint a közgondolkodásnak kell megváltoznia ahhoz, hogy a kocsmából ne az alkohol vezessen hazafelé.
Dr. Ormossy Attila azt hangsúlyozta: a tavalyi baleseti statisztika az elmúlt 11 év legkedvezőbb adatsora volt, ám sajnos ez a kedvező tendencia az idei első negyedévben megtörni látszik. A balesetek száma ugyan nem növekedett a megyében, de 50 százalékkal több baleset oka volt az alkoholos befolyásoltság.
A május elsején induló akcióból a megye egyetlen települése sem marad ki, az autósok "mérlegelési jogkör nélkül" súlyosabb, 150-300 ezer forintos, az alkoholt fogyasztó kerékpárosok 30-60 ezres büntetési tételekre számíthatnak - jegyezte meg a megyei főkapitány.
A témával bővebben foglalkozik a Heves Megyei Hírlap pénteki (04. 20.) száma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Szükséges-e az ittas járművezetők ellenőrzése?
- Igen, részegen tilos autóba ülni. 53.85%
- Csak, ha folyamatos a vizsgálat. 30.77%
- Aki piálni akar, az úgyis fog. 15.39%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Bohócpárt 2012. április 20. 16:50
Lassan ott tartunk, hogy a "Józanság is tiszta méreg." Ha egy kicsit isznak az emberek, akkor egy kis időre elfelejtik a napi gondjaikat. Igaz a gondot nem oldja meg az ital. De mégis az a kis idő, jó kedvre derít. Már ezt is el akarják venni az emberektől?
Különben mindenkinek jogában áll, hogy hogyan hal meg. A halál is megváltás, amilyen helyzetbe hozták az országot!
Ezzel hozták be a passzív eutanáziát, ha nem is beszélnek róla. A tarthatatlan anyagi és szociális helyzetük miatt lesznek öngyilkosok az emberek. Ezért egyértelműen a kormányok is tehetnek!
Mert ha rúgni kell valakin, akkor mindig a kisembereken rúgnak. Mindig az ő zsebeiket ürítik ki. -
1. joco67 2012. április 20. 06:38
Most sírjak vagy röhögjek?Gyakorlatilag 100méterenként is ki tehetnének egy rendőrt
az útra minden hova.Pénz behajtás a lényeg.A következő büntetési forma a részeg gyalogos lesz.Mivel az veszélyt okozhat az autósok számára:"büntetési tétel"=segély 10xszerese(igaz ezek lassan elfognak tünni az üzemanyag árak miatt)Vagy befogják vezetni az alkohol tilalmat is!Következő a fizetett rendőri kíséret+30%ÁFA:mindenki számára,aki kimer lépni az utcára.Félre ne értsék az írásaimat itt,de én sem szeretem a részegen vezetőket.Ezen szabályok nagyrésze azért nem megfelelő,vagy erős túlzás.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





