Nem jutottak be a mozgássérültek az egri termálfürdőbe
Mik ezek?
XVáratlan incidens alakult ki a napokban az egri termálfürdő dolgozói és néhány fürödni szándékozó mozgáskorlátozott között – tájékoztatta lapunkat egy olvasónk, aki kerekesszékes ismerősét kísérte a gyógyhelyre, ám állítása szerint „mondva csinált okokkal” órákig várakoztatták őket a bejáratnál, majd végül nem is jutottak be a termálfürdőbe.
Mint kiderült, a nézeteltérés abból adódott, hogy a fürdőzésre érkezők figyelmen kívül hagyták azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete és az Eger Termál Kft. kötött egymással.
– A strand a nyári szezon ideje alatt a mozgássérültek fürdőzésére minden kedden - rendezvények kivételével - este fél 7-től fél 9-ig ad lehetőséget, mellyel nyári szezon kívül délután fél öt és este fél hét között élhetünk. Ezt nem tudták vagy nem vették figyelembe azok, akik be akartak jutni a strandra, ebből adódhatott a félreértés, amit nagyon sajnálok – mondta Madarász János, a Mozgássérültek Heves Megyei Egysületének elnöke hangsúlyozva: a keddi ingyenes fürdőzéshez érvényes egyesületi igazolvánnyal is rendelkezni kell.
– Azért van szükség arra, hogy meghatározzuk, kik mikor léphetnek be a strandra, mert arra törekszünk, hogy a fürdőben minden vendég fizikai állapotától függetlenül jól érezze magát, ez akkor valósulhat meg, ha a különféle tevékenységeket, az edzéseket vagy a vízi tornát elkülönítjük egymástól. Ezért fordulhatott az elő, hogy a mozgássérülteknek adott időpont után érkezőket arról tájékoztatták a kollégáim: már nincs lehetőségük az egyesülettel kötött megállapodás szerinti kedvezmény alapján fürdőzni – tette hozzá Lugosi Dénes, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. csatahajó 2012. június 9. 13:46
Hovatovábbá! Olvasd el a cikket figyelmesen. A mozgássérültek részére ingyenes belépés csak kedden van lehetőség. Aki attól eltérő időpontban akar bemenni, annak fizetni is kell!
-
1. Hovatovábbá 2012. június 9. 13:00
Akárhogy is hímezik, ez bizony kőkemény diszkrimináció.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





