Nem vállalja a munkát a kiszemelt igazgató
Mik ezek?
XAz egri közgyűlés 16 igen, 7 hét tartózkodás mellett fogadta el azt a határozatot, amiben rögzítik: Eger közgyűlése kezdeményezi, hogy szülessen egy megállapodás a Markhot Ferenc Kórház közös fenntartására, fejlesztésére és irányítására a megyei önkormányzattal. A vagyont fele-fele arányban szeretnék megosztani a megyével, s a kórház-rendelőintézet működtetésére egy szintén 50-50 százalékban tulajdonolt, kiemelten közhasznú nonprofit kft-t javasolnak létrehozni.
A város közgyűlése a leendő cég ügyvezető igazgatójának Dr. Fazekas Pétert radiológust jelöli, aki jelenleg nem dolgozója a megyei kórháznak. A személyi javaslatok között szerepel az is, hogy a kft felügyelő-bizottságába Eger dr. Misz Mihályt, a kórházvédők egyik jeles alakját kívánja delegálni. A megye részéről dr. Lénárt András, az egészségügyi bizottság elnöke lenne tagja a testületnek.
A közgyűlésben szó esett arról is: az elkövetkező két hónapban várhatóan mintegy egymilliárd forintot kell "beletenni" a kórházba, a működtetés érdekében. Ezt a pénzt a megye és a város fele-fele arányban, tagi kölcsönként nyújtaná a kft.-nek. A továbbiakban pedig - legalább egy esztendeig - évi 600 milliós veszteséggel kalkulálnak, ezt szintén egyenlő arányban kívánják megosztani.
Eger egyébként "nyitva hagyná a kaput" a Debreceni Egyetem előtt, azzal, hogy a DEOEC orvos-szakmai programja alapján születhetne döntés a DEOEC részvételéről a nonprofit kft.-ben.
A megyei közgyűlés pénteken tárgyal a kórház további működtetéséről. Elsőként a HospInvesttel kötött szerződés felbontásáról, majd a továbbiakra vonatkozó javaslatról várható döntés.
Frissítés:
Fazekas nem vállalja, a megye nem akarja
Információink szerint a új kórházi kft. élére Eger által jelölt dr. Fazekas Péter radiológus, a kórházvédők ismert, de nem hangadó alakja, bár a neve valóban felmerült, csütörtökön reggel még nemet mondott Szeleczki János alpolgármester és Habis László polgármester felkérésére is. Az egri közgyűlés határozatának megszavazását követően Sós Tamás megyei közgyűlési elnök lapunkkal közölte: semmilyen megállapodás nem született Eger és a megye között Fazekas doktorról, akinek a személye a megyei szocialista többség számára nem elfogadható.
A pénteki megyei közgyűlésen várhatóan azt a javaslatot terjesztik elő, hogy Heves megye önkormányzata egyedül hozzon létre egy gazdasági társaságot a Markhot működtetésére.
Firssítés: másként történt
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 99 hozzászólás érkezett-
99. mondom 2009. június 26. 10:40
kipi kop! Gondolom, most Habis úrról beszéltél!
-
98. harcolj 2009. június 26. 10:39
konszenzus mint olyan az eü-ben kivitelezhetetlen. Alapelveket kell rögzíteni. Más országban ez működik, nálunk a szakma hatalmi gócpontjain levők nem engedik bevezetni, mert egzisztenciájuk múlik azon, hogy bizonyos dolgok ne változzanak. Ahhoz, hogy az egészségügy változhasson néhány alapvető dolgot rögzíteni kellene a kiinduláshoz. Pl: Paraszolvencia büntetendő. Meg kell határozni egy olyan finanszírozást mely közvetlenül, vagy intézeten keresztül megfelelő bért nyújt dolgozóinak (nonszensz , hogy egy kéményvizsgálat 1 perces díja 10-szerese az általános betegvizsgálatnak).Nyilván az így kalkulált költségek egyértelműen megmondják mi tartozik bele a térítésmentes szolgáltatásba.(Csak semmi felzúdulás - a szemüveg pl. ingyen van???)A szolidaritás fogalmát is át kell ezzel együtt alakítani: meg kell szüntetni a felesleges beavatkozásokat, gyógyszercégek kiszolgálását, felesleges és drága juttatásokat stb.(Paradox, hogy pl. az evat volt vezetője lobbizik a közkórházért, miközben 3x-os áron mérik a távhőt- majd a kórház ingyen gyógyítja a megfázott nyugdíjast???) Visszatérve a konszenzusra ,az maradjon csak a harcolóknak, de az egészségügynek működési tervre van szüksége, melyben a szereplők bizony akkor is kénytelenek tisztességesen a beteg érdekében dolgozni, ha útálják egymást. A tisztességes felszerelés, vezetés pedig a működtető feladata mindenkor. Ötletszerű igazgató-kinevezések nem szolgálják azt az alapvető célt, hogy itt elsődleges a megfelelő betegellátás. Mert az a kiindulópont. Úgy látszik ez Egerben évtizedek óta nem szempont.
-
97. kipi-kop 2009. június 26. 10:34
96:Hipokrata?
Álszent?
Mást mond....
Mást tesz....
-
96. xenia1 2009. június 26. 10:10
kipi-kopp!
Én nem akarok feláldozni 400 embert.De mások már megtették ezt,hogy a saját kis várukat védhessék.Most pedig hipp-hopp feláldoznának másik 400 embert és családot,hogy az előző 400-at kárpótolják. -
95. kipi-kop 2009. június 26. 10:03
94:elfelejtetted az egri önkormányzat
által betett 800 milliót?
Enélkül nem újult volna meg a Reuma kórház!
Tényleg felakarod áldozni azt a 400 embert, ami igazából sokkal több, hiszen családokról van szó!
Konszenzus,kiútkeresés, és nem a marakodás a megfelelő magatartás. -
94. xenia1 2009. június 26. 09:41
Tegnap este a családom úgy határozott,hogy ezentúl felesben tulajdonosai leszünk a szomszéd vállalkozásának és én leszek az igazgató!
nem tudom mit szól majd ehhez a szomszéd ,de nem is érdekel. -
93. énistudom 2009. június 26. 08:07
Nem tartom magam olyan okosnak, hogy megoldást tudjak, így csak kérdéseket és észrevételeket tudok tenni:
Forgatókönyv:
1. A város javaslatot tesz vállalhatatlan vezetőre -
92. pokolbólaz égbe 2009. június 26. 07:29
90. nemzetör
Bizony, így van ahogy mondod.
Agónia, tehetetlenség,álom az új befektetőről.
Csoda nem lesz kedves képviselők.
Mára, viszont eljutottunk oda, hogy lassan, kiöregszenek-erejüket vesztik, árulások alanyai lesznek-lettek a régi káderek.
Mert bizony-mind az, mindegy hogy mszp szdsz,vagy fidesz.
Összefeküdtek, ezért a felelősség is közös.
De baj lesz, mert itt van egy új nemzedék, akik nem tisztelik a régi kádereket, nem ám.
A törvényt tisztelik-káderek helyett!
Hatvan sem azért bontott szerződést a hi-el, mert a józan ész diktálta.-azért, mert a hatvani kórházhoz csatoltak egy mátrában lévő szanatóriumot.A kettő, már egy óriási érték, így megérte kollányit leléptetni, mert az alku pozíció erősödött, hiszen, immár 2 kórháza van a városnak.Márpedig ebben az esetben az jóval több!-mint egy.
Akárhogy is, talán még mindíg nem késő felállni, de az már biztos, hogy a csónak vízzel teli, még éppen hogy lebeg.Ebből már csak vizesen lehet kiszállni. -
91. harcolj 2009. június 26. 07:28
A megye mindenképp csődbe ment volna a kórház miatt, mert a HI előtti állapotban is 8 milliárd kellett volna a szintfelhozásra, kb 400 ember elbocsátásával, és komoly szerkezeti átalakításra lett volna szükség.Érdekes, hogy akkor a kórházvédő lovagok nem léptek fel a köz érdekében a veszteséges működés miatt. Az pedig ,hogy kilépésük által kifizetett végkielégítés padlóra küldheti a megyét , nyilvánvalóan szándékolt volt. Kíváncsi vagyok mi az elképzelésük a jövőt illetően, mert amit az általuk preferált városi vezetés eddig produkál az ügyben siralmas.
-
90. nemzetör 2009. június 26. 07:12
A tegnapi kormányszóvivői tájékoztatás szerint:
A heves megyei önkormányzat PÁLYÁZATÁT NEM FOGADTÁK EL: nincs meg a végkielégitések visszapotlására szánt 720 millio!!
Ez a lényeg, a megye csődbe került a Hospi kaland miatt.
Az egyszemélyes kft rögtönzése már csak az agonia része, hölgyeim és uraim..
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









