Nem volt bűncselekmény Balázs József gyöngyöspatai telefonhívása
Mik ezek?
X
A július 25-ei keltezésű dokumentum kedden került nyilvánosságra.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Balázs József országgyűlési képviselő ellen július 21-én tett feljelentést Gyöngyöspata újonnan megválasztott jobbikos polgármestere, miután egy telefonbeszélgetésben a kormánypárti honatya kategorikusan kijelentette: amennyiben jobbikos polgármestere lesz a falunak, úgy a jövőben Gyöngyöspata nem számíthat semmilyen pályázati támogatásra.
A Központi Nyomozó Főügyészség azzal indokolta döntését, hogy nem egyértelmű: a Juhász Oszkár szerint Gyöngyöspatát megfenyegető fideszes Balázs József „milyen minőségében járt el” és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba. Bűncselekmény azért sem állapítható meg az ügyészség szerint, mert a fenyegetés „a jövőre vonatkozott”.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 27 hozzászólás érkezett-
27. tesze.tOSZI 2011. augusztus 4. 11:45
Na de Marx Kari!? Politikus mosdatás? Nem öreg! Ez vélemény. Az enyém. Tudod, szabad véleménynyílvánítás, megy ilyenek. Vagy a jobbik már ezt is kisajátította magának. Vagy ha már valaki nem ért veled egyet akkor az nem is Magyar? Nem is ember? Vagy mifene?
Irigység? Kire? Rád? tOSZIra? Állás, politikai karrier, hazafiság, "szép" feleség? Mifene? Na, neee Kari! Ezt ugye te sem gondoltad komolyan!? Legfeljebb tOSZKÁR szépen hímzett kardigánjára, na arra nagyon :-) Szimbólumok, begyakorolt(atott) sablon mondatok egyébként meg oriási tesze tOSZIság...
Nem vagyok patai Marx elvtárs, az ő dolguk hogy kire szavaztak, de egy biztos a szavazók nagy része nem tOSZIra. Az ő elimertségét és hitelességét a múlt évi választások hűen tükrözték. Hatvan egynehány rokon szavazó. De az is lehet, hogy a titkosszolgálatok anno megmanipulálták és csak azért annyi :))) Tudod elvtárs, ahogy mondottam nem a szárny hanem a gerinc. -
26. Argus King 2011. augusztus 4. 11:06
Engem nem érdekel a politika és még akkor sem érdekelt amikor Juhász Oszkár a munkatársam volt mint biztonsági őr. Arrogáns ember és nem tűri el a mások véleményét. Vagy valaki egyetért vele vagyha nem akkor az onnantól a számára az egy hülye és azt ordítva fenyegetve el is mondja. ha valaki meg nem jobbikos akkor az hazaáruló. Ez az ő stílusa. Egy rendkívül beképzelt ember mert szerinte ő a legjobb borász, a legjobb őr a legnagyobb magyar meg persze táltos és gyógyító meg minden baromság. Azzal hencegett hogy Vona megígérte neki hogy agrár miniszter lesz. Beteg egy ember. Aztán tavaly jó lebőgött a választásokon száz szavazatot sem kapott. Tőlünk kirúgták végre mert gyanus lopási esetekbe keveredett. Még azt akartam mondani ha valakinek mosdatásra lenne szüksége akkor őt kellene mert ő ritkán mosakszik és ritkán cserél ruhát meg cipőt sem. Mindez vele egy szűkös légtérben mint az őrbódé. Előre sajnálom a gyöngyöspataiakat sok jóra ne számítsanak. begyakorolt szöveg meg sok igéretek.
-
25. Slim Shady 2011. augusztus 4. 06:24
Javítok!Nem inmateriális,hanem materiális.Bocs az elírásért..........
-
24. levadászott 2011. augusztus 3. 23:46
A törvény "betűje" szerint sajnos tényleg nem lehet "tetten érni" a "kotyogós" képviselőt, hiszen "egyszemélyes" döntést semmilyen területen nem hozhat.
Az ÖNHIKI-t, 6/3-ast pl. a belügyminiszter "szignálja", az uniós és más pályázati pénzek elosztásánál a fejlesztési tanácsok mondják ki az "áment" stb..
A kutya "ott van eltemetve", hogy a döntéshozók véleményt kérnek minden esetben az OGY-i képviselőtől, amit általában figyelembe is vesznek és (nem hiszitek el)ez általában a kormánypárti képviselőkre igaz. Persze ezekről a "megbeszélésekről" nem készül jegyzőkönyv. A területfejlesztési tanácsban pedig szintén a többségben lévő "hasonszőrűek" osztják el egymás között a forrásokat.
Reklamáció hiába van, hiszen mindenféle pályázatnál meg lehet "szakmailag" indokolni a hiányosságokat, vagy meg lehet hivatkozni a támogatások szűkösségét.
-
23. Slim Shady 2011. augusztus 3. 17:50
marx fiam!A kényszerítés mint te leírtad az "inmateriális" bűncselekmények közé tartozik.Melynek lényege a JELENTŐS érdeksérelem!Például........x dolgozót "megfenyegeti" főnöke,hogy kirúgja ha ezt,és ezt nem teszi meg,és ő nem teszi meg,és ezért kirúgják akkor releváns az érdeksérelem:Ergo.......nincs meló,pénz meg semmi!Érted fiam!Ez esetben azért ne volt érdeksérelem,mert ezen pénzek elosztásáról nem egyedül a feljelentett személy dönt!Mert nem is dönthet.Na ennyi!Dr:Slim.
-
22. Marx Kari 2011. augusztus 3. 17:03
Ja és a kényszerítés bűncselekménynek van un. kísérlete is !
-
21. Marx Kari 2011. augusztus 3. 17:01
Ja és van egy érdekes töeórvényi tényállás - amiről a főügyészség nyilván nem tud:
Kényszerítés
Btk.174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. -
20. Marx Kari 2011. augusztus 3. 16:59
Na, ne mond !
".....rágalmazó polgármester jelöltnek szólt nem a gyöngyöspataiaknak. "
Most akkor lassabban hallgasd meg a felvételt:
- milyen pénzekről is dönthet ez a féreg ?
- mit helyezett kilátásba ?
- a kérdéses pénz személyesen Juhásznak menne - vagy a pataiaknak ?
A pataiak, nyilván nem ismerik J. Osztkárt, hogy polg.mesternek választották - nem gondolod ?
legalább némi logikád legyen a hülyeséghez !
még fidesznyik-mosdatónak is gyenge vagy...az irigység nagyon csúnya dolog és hülyét csinál belőled......
-
19. tesze.tOSZI 2011. augusztus 3. 15:49
Juhász Toszkár (tOSZI) egy kisstílű, hatalomra vágyó megélhetési politikus akivel elhitették, hogy lehet/lesz belőle valaki, ha nagypolitikai megrendelésre besároz más gondolkozású, pártállású embereket. Többször végighallgattam a felvételt, de Balázs József véleménye egy szemtelen, pofátlan, izzadságszagúan hiteltelen műmagyar, rágalmazó polgármester jelöltnek szólt nem a gyöngyöspataiaknak. tOszika már megint adott a sz..nak egy pofont, mint már annyiszor az életben. tOszi és kopIrnok (Pichler Gábor) barátja minden polgármester jelöltnek nekimentek a választások előtt, alaptalan rágalmakkal próbáltak besározni mindenkit. Így, azon túl, hogy szégyen szemre bocsánat kéréssel kezdődött az első testületi ülése az egyharmados többséggel megválasztott polgármesternek (mindenkinek látnia kellett volna a pirosló arcocskáját), mára már jelentős közutálatnak örvendenek a felelőtlen magatartásuk miatt. A végére egy versecske tOSZKÁRnak:
Romhányi József: Lepketánc
Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.
A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!
Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc. -
18. igazhevesi 2011. augusztus 3. 10:58
KNYF döntése a "jövőt"illetően nagyon klap-
pol,elég kilátástalan...!?A"NÉP"azért azt gondolná,kicsit komolyabban is lehetett vol
na kezelni az ügyet,dehát épp most,épp ezt?
Még szerencse,hogy azt gondolhatunk,amit a-
karunk...de jóóóóóó!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





