HEOL

– Miért éppen a tűzoltó hivatás mellett kötelezte el magát?
– Amikor 1978-ban érettségiztem, a tűzoltóságtól kijött a személyzetis az iskolába, tartott a végzősöknek egy előadást, és ebben felvázolta: a németeknél, oroszoknál van olyan felsőfokú képzés, ahol tűzvédelmi mérnöki diplomát lehet szerezni, és ilyen diplomával Magyarországon kevesen rendelkeznek. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Akkoriban a külföldi egyetemekre hamarabb volt a felvételi, és úgy gondoltam, a közlekedési mérnöki szak előtt, amire készültem, legalább egyszer megméretem magam. Németországba jelentkeztem, és legnagyobb meglepetésre olyan eredményeim lettek, hogy fel is vettek.
Az élet fintora, hogy amikor hazajöttem Magdeburgból, bejöttem a tűzoltósághoz, hogy lám itt lennék, mint egy mérnök ember, azt mondták, hogy örülnek, de nincs hely. Két évig a Vilatiban először munkavédelmi területen, majd fél év múlva már tűzvédelmi területen dolgoztam. Később Légrádi Lajos, akit én nagyon tiszteltem és példaképemnek tekintettem, látott bennem fantáziát. Így lettem 1986-ban tűzoltó. Egy év próbaidő után kezdtem kiselőadóként, majd 1995-ben én lettem a megelőzési osztály vezetője. Aztán 2000-ben összevonták a polgárvédelmet és a megyei tűzoltóságot. Az új szervezetben, a katasztrófavédelemnél is a megelőzési osztály vezetője lettem, s 2002-ben lettem igazgatóhelyettes. 2006-ban írta ki Eger város a pályázatot a megyeszékhelyi parancsnoki beosztásra. Úgy gondoltam: tűzoltó voltam majd húsz évig, és jobban szeretném csak azt a vonalat vinni. Ezért pályáztam, s így neveztek ki 2007. január elsejétől parancsnoknak.

  Csontos Ambrus: Úgy gondolom, hogy jóval kreatívabb lett mindenki. Fotó: Ötvös Imre

– Falun nőtt fel, mi maradt meg a tiszanánai élményeiből?
– Tíz éve kijárok Székelyföldre. Van olyan év, amikor háromszor is kimegyek. Ott még egy kicsit azt találom, ami a gyerekkori emlékeimben él: az emberek kijárnak a földekre, állatok vannak, sokat dolgoznak. Kacérkodok a gondolattal, hogy ha nyugdíjba megyek, akkor veszek magamnak földet valahol a környéken. Egy családi házat nagy telekkel, és csak úgy hobbiból gazdálkodni fogok. Mondjuk mangalicákat tartanék... Lehet, hogy azért, mert öregszik az ember, egyre inkább szimpatikussá válik a múlt, egyre inkább nosztalgiával gondolok a gyerekkorra, mert nekünk is sok állatunk volt. A Tisza hét kilométerre volt, a tavat akkor építették. Folyton csavarogtam, főleg a nyári szünetben, amikor nem kellett otthon az állatok körül segíteni. Gyakran mentünk ki kerékpárral – mi úgy neveztük – a Kis-Tiszára, holtágakra, kubikokra.

– Mit csinál egy parancsnok, amikor nem a munkája köti le?
– Családi házban élünk Egerben, a Lajosvárosban. Van egy kétezer négyzetméteres telkünk a Töviskes-völgyben. Vannak benne gyümölcsfák, szőlő, egy kis házikó, és az a baj, hogy az időm nem engedi, hogy gyakrabban járjak ki ide. Az irodai munka után természetesen jólesik kiszellőztetni az embernek a fejét kapálással, szőlőmetszéssel, permetezéssel. Tűzoltó vezetőként és a Heves Megyei Tűzoltószervezet elnökeként is sok ismerősöm, kedves barátom van, akikkel összejárunk bográcsozni, beszélgetni. De németországi tanulmányaim idejéből is maradt több baráti kapcsolat. Tavaly voltam ötvenéves, és egyik barátom ajándéka volt, hogy visszamentünk egyetemi tanulmányaink városába, az egyik legszebb öt évem helyszínére. Jó érzés az, amikor összeverődik 15–20, egymást jól ismerő ember. Természetes is, hogy egy idő után hiányzik a közösségi élet, hiszen sosem voltam magányos farkas.