Ökocentrum: együtt úszott a vizákkal a polgármester
Mik ezek?
XA látogatóközpont, az abban kialakított akváriumrendszer, a tíz hektáros bemutató- és kalandpark 2,2 milliárd forintba került. A komplexum szervesen kapcsolódik a korábban elkészült turisztikai látványosságokhoz, mint a tájház, vagy a tanösvény. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a beruházást segítő szervezetek és hivatalok, vállalkozások képviselői, a környékbeli polgármesterek, valamint a helyiek is.
Varga Mihály, aki Tiszafüred és környéke országgyűlési képviselője is kifejtette, az előzmények hosszú időre nyúlnak vissza, a megvalósítás pedig kormányokon és önkormányzatokon átívelő folyamat volt. Köszönet illeti mindazokat, akik ebben közreműködtek. Kifejtette, fontos megmutatni ezt a csodálatos környéket, s Európa legnagyobb édesvízi akváriumával arra is kell ösztönözni mindenkit, hogy óvják meg a Tiszát, a sérülékeny természetet. A turizmust, mint kitörési pontot a politika mindig támogatta, az a cél, hogy a környéken még több beruházás valósuljon meg, amely itt tartja a vendégeket.
Bornemisza János, Poroszló polgármestere elmondta, a legtöbb állat már megtekinthető az akváriumokban és a parkban, pár héten belül pedig minden megérkezik. A látogatóközpont lelkét a vendégek és az ott dolgozók adják majd.
– Nagy felelősségünk, hogy megmutassuk, itthon is érdemes körülnézni. Köszönjük a kormányoknak a támogatást, a 2200 millió forintot másra is el lehetett volna költeni, igyekszünk élni a belünk vetett bizalommal – mondta a polgármester, majd megköszönte a jelenlegi és volt önkormányzati és parlamenti képviselőknek a segítséget. Az elmúlt években a beruházás sorsának alakulása sok feszültséggel járt, ezért elnézést kért mindazoktól is, akiket ez idő alatt megbántott.
A szalagátvágás után Hídvégi Üstös Pál, a Tisza-tó nagykövete elindult 1000 kilométeres velocipéd túrájára, körútjáról Kiskörére május 14-én érkezik majd meg.
Ezt követően a vendégeknek, s délután a helyieknek is bemutatták a komplexumot, Bornemisza János pedig beváltotta fogadalmát, s együtt úszott a vizákkal, öltönyben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. noreplay 2012. április 29. 14:38
Úristen.......korrektember, azt hiszem Önnek sürgősen elmegyógyintézeti kezelésre van szüksége. Legalábbis az írásai ezt tükrözik...:/
-
15. saul1960 2012. április 29. 13:48
Korrekt..Te nem vagy igazi,ha azt hiszed,hogy szocialista az,aki Svensonnal egyetért.
-
14. korrektember 2012. április 29. 13:05
hidegrázós erre-arra!
Mit csodálkozol? Te akartad lenyúlni? Most más nyúlt le, bár közel sem annyit, mint te szerettél volna. Még jó, hogy az állami pénzből, a máséból, igy kicsit vagy sokat zsebre is kell tenni. Mindig így volt e világi élet, egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Ha tudsz valami stiklit, súgd meg itt nekünk, én meg majd megteszem a feljelentést. De biztos vagyok benne, hogy hiába regisztráltál. Használható infód semmi sincsen. Csak a pofa, jó nagy! -
13. rob és pi erre 2012. április 29. 10:38
A hideg kirázott, amikor láttam az indexen az ide mutató linket. Csak ezért regisztráltam ide, hogy megnyugtassalak titeket egy tanmesével, fütyűlték a rigók:
Évekkel ezelőtt X megkereste Y céget a fenti tárgyú beruházási projekt menedzselésével kapcsolatban. Y cég azzal foglalkozik rendes racionális kapitalista viszonylatban, hogy hogyan lehet úgy elékészíteni és lebonyolítani terveket, beruházásokat, hogy azok határidőre, a tervezett minőségben és az ésszerű legalacsonyabb költségvetésből készüljenek el. Igen, ilyenre is van igény, mármint minden olyan esetben, amikor valaki a saját pénzét fekteti be.
Röviden: a polgármester, a regionális fejlesztési szervezet vezetői, a nemzeti park vezetősége, meg bárki, aki a lokális passzát szelet fújta akkor, mindannyian keveselték a tervek alapján kiszámolt reális 5-600 milliós beruházási költségbecslést (a mondás az volt, hogy milliárdos projekt KELL), néhány egyeztetés után el is halt a közreműkédés lehetősége, igénye. Y cégnek csak ~100 eFt-jába került ez, többszöri odautazás, szakértői munka, de megérte tanulságul: közpénzközeli/állami csibészeknek még azt sem hiszik el, amit kérdeznek.
Lehet gratulálni, szép projekt amúgy, a lenyúlt >1.5 milliárd pedig csak a szokásos. Ez volt és van mindenütt a közpénzzel, választásokon átívelően.
az egyik madár
-
12. Kafferzulu 2012. április 29. 08:03
Az kimaradt, hogy az elmúlt 22 év politikusai pedig ugyanúgy harácsolnak,tömik a zsebüket,lopnak,csalnak,hazudnak,és képmutató módon lenyúzzák az utolsó bőrt is rólunk.Mi birkák meg hagyjuk...:S:S
Pártállástól függetlenül... -
11. Kafferzulu 2012. április 29. 08:00
Korrektember!
Azthiszem svenson elég prímán leírta ezt az "esettanulmányt"!Nincs itt komcsizás, meg libsizás,meg fityeszezés....kár is lenne.Aláírom,szép és hasznos dolog egy ilyen komplexum.De valamit felépíteni csak azért,hogy legyen....
Kiváncsi leszek hogy pont egy év múlva vajon működik-e még a dolog?
Remélem igen,és nem is kívánom hogy ne így legyen.De tény,hogy az embereknek már lassan kajára sem telik,nemhogy kikapcsolódásra,kirándulásra,szórakozásra!
Budapesten dolgozom...reggelente eleve kevesebb az ember az utcákon (jah..egy év alatt közel 300.000 ember ment külföldre dolgozni!!)és autóból is jóval kevesebbet látni!
A túristákat jól ki lehet szűrni a "hazaiak" közül.Zombik...szürke,fakó,élettelen arcú emberek járnak munkába,ahol alacsony bérért megalázásban van részük, este hazamennek,vacsora (ha még telik rá),a "csodás" kereskedelmi szennycsatornák népbutító szemétjét lesik,majd alvá.És másnap minden kezdődik előről....
Ez az ország elveszett....itt csak egy dolgot szabad.
Dolgozz,fizess adót,pofád lapos,felfelé csak csodálkozni szabad...:S:S
Szomorú..nagyon szomorú!:S -
10. svenson 2012. április 29. 04:41
korrektember!
Évezredes recept, hogyan kell meghódítani hadseregek nélkül országokat,"gyenge elméjű embereket"! Adj neki hitelt, hogy megvehesse azt, felépíthesse azt amire nem telik gazdasági erejéből legyen az bármilyen "gyenge elméjű" ötlet. Aztán a kamat és a hitelfeltételek segítik a célok megvalósítását. Idővel a hitelezővé lesz az adófizetőktől beszedett pénzből épült beruházás is. "Gyenge elméjű" emberek által megálmodott szállodák, kalandparkok, termálfürdők, völgyhidak, autópályák,önkormányzati, állami ingatlanok stb. Épülhetnek idegenforgalmi szenzációk, ha a vidéki embereknek /többség/ hamarosan közlekedni sem lesz pénze. Nehéz lesz "bemutatni a világnak" amikor a külföldi /fizetős/ turisták eltüntek a Tisza környékéről is. A múlté az NL-es, D-és lakókocsik tavaszi érkezése a gólyákkal. Ha haldoklik egy gazdaság, akkor annak gyógyítására kell sok-sok pénz, nem a luxus, inproduktív, közpénztemetőkre. Ezeket fizeti meg a poroszlói átlag magyar adófizető is százféle adóban és a jövőben aligha lesz pénze, hogy rendszeresen térítés elenébe látogassa az Ökocentrumot. -
9. korrektember 2012. április 28. 23:08
"A 40 évvel ezelőtti"
-
8. korrektember 2012. április 28. 23:06
Érdekes, de a HEOL olvasói között alaposan feldúsultak a gyenge elméjű, leépült lumpenproletárok. Akiknek semmi sem jó. Pedig ezt a beruházást nem a Fidesz indította el és a poroszlai polgármester sem Fidesz tag. De most adták át, amikor Orbán Viktor a miniszterelnök. És ez fáj néhány szocialista ökörnek!
A milliárdos beruházás szép példákat nyújt arra, hogy mekkora is az Isten állatkertje! Olvassátok csak el a hozzászólásokat és érzékelhetitek!
Számomra Poroszló a világ fővárosa! A csapói Kis-Tisza, a Görbe, az Alsó Rét, a Dám, vagy a Karcs törpeharcsái, piros szárnyú keszegei! Ha csak egy picikét megmutathatjuk ezt a csodát a világnak, ezzel a beruházással is, hát az már maga a győzelem!
A 4 évvel ezeleőtti Szilas fok lombhullató fái gyönyörúbbek voltak mint a Genfi tó déli partján Evian pálmafái! És ez a sok ökör szocialista most is csak fanyalog. Hogy az ég szakadna rájuk!
-
7. csomos69 2012. április 28. 20:07
Örülök neki,hogy egy újabb látványosság létesült.Örülök,hogy akik meg tudják fizetni és telik benzinre,hogy tankoljanak az autójukba,el tudnak menni.Sajnos nagyon sokan már ennyit sem tudunk megengedni magunknak.Munkahelyek és min.150 ezres fizetések kellenének ,ha már most lennének, is késő lenne.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





