Önfeloszlatás: a szocialisták pénteken döntenek
Mik ezek?
XFrissítés: (04-23 14:29)
A megyei önkormányzat szocialista frakciója pénteken, a közgyűlés előtt ülésezik, és itt alakítják ki álláspontjukat a Polgári Frakció önfeloszlatási kezdeményezése kapcsán. A szocialisták a frakcióülés előtt nem kívántak bővebben nyilatkozni, Merczel József alelnök csupán annyit jegyzett meg: attól aligha lesz jobb a megyei kórház helyzete, ha a megyei önkormányzat feloszlik.
Az egri kórház körüli viharok miatt immár a Heves megyei közgyűlés önfeloszlatását is kezdeményezi a testület Fidesz-Polgári Frakciója (PF) – tudtuk meg szerdán dr. Benkár József megyei főjegyzőtől.
A jobboldali képviselőcsoport két témát javasol sürgősséggel napirendre venni a megyei közgyűlés pénteki ülésén. Az egyik, mondhatni, a „szokásos” ügy a megye és a HospInvest Zrt. közötti kórházi vagyonkezelői-működtetői szerződés felbontása. A másik a megyegyűlés feloszlatására vonatkozó indítvány.
A Polgári Frakció beadványa szerint a HospInvest csődje mélyítette a kórházi krízishelyzetet, Sós Tamás elnök és a szocialista frakció láthatóan csak sodródik az eseményekkel és képtelen megoldást találni. A Fidesz úgy véli: az MSZP-vel szemben a megyében bekövetkezett a teljes bizalomvesztés. Ezért a közgyűlés feloszlatása és az új választás kiírása jogi megoldás lehet annak elkerülésére, hogy csődbiztos kerüljön Heves önkormányzatának élére. Ugyanakkor a polgári oldal szerint alternatívát jelenthet az is, ha a szocialisták önként átadják a megye vezetését a jobboldalnak.
A főjegyző elmondta: az indítvány elfogadásához minősített, 21 fős többségre lenne szükség, név szerinti szavazással. Amennyiben a testület az önfeloszlatás mellett dönt, három hónapon belül kellene megtartani az időközi választást, amelynek időpontját a Heves Megyei Területi Választási Bizottság tűzi ki.
Azt is megtudtuk: Sós Tamás pénteki sürgősségi indítványa szóbeli előterjesztés lesz, így írásban előre nem ismerhető meg a tartalma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint fel kell oszlatni a megyei közgyűlést?
- Igen 56.63%
- Nem 40.67%
- Nem tudom / Nem érdekel 2.72%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. bikfic 2009. április 23. 21:33
6.- ra bumburinak !
Tőlem sokkal okosabb ember mondta "Nem szeretem a humortalan embereket"
Csak sajnálni tudom azt aki nem érti a viccet ! -
12. I.Laci 2009. április 23. 16:14
Ha a Fidesz nemzeti lenne, akkor a választási csalásokat kivizsgálták volna. Elzavarták volna a kormányt, amikor medgyessy petike kiűrítette 0 forintra az államkasszát. A nép mellé álltak volna 2006 őszén, amikor fletó lebukott. Ez a bajnais színjáték, miközben Orbán nyugalomra int: egyenesen szánalmas. Demokratikus eszközökről majd demokráciában beszéljünk, jó?
-
11. I.Laci 2009. április 23. 16:11
Kedves 56roden!
Az a pénz a 2006-os választások alapján járt a Jobbiknak, nem a szociktól kapták. Nézzen szét inkább a kommunista Kövér Laci háza táján, mielőtt hülyeségeket ír. Ha a Fidesz tényleg nemzeti párt lenne (ahogy a Jobbik az), már elsöpörték volna a kormányt. Hogy ki honnan jött, arról kérdezze például párttársát, a most fideszes, előbb mszp-s olajszőkítő csintalant például. -
10. 56roden 2009. április 23. 11:30
Kedves Kata! A stílus maga az ember. Ha Ön úgy érzi, hogy a Fidesztől karakteresebb pártra van szüksége, akkor a magyar politikai palettán található ilyen párt. Félőnek tartom azonban, hogy Ön és az Önhöz hasonlóan gondolkodók kommunista csapdában fogják találni magukat. Kérem nézze meg a Magyar Közlöny legutóbbi számát és ellenőrizze le, hogy utolsó intézkedésével Gyurcsány Ferenc melyik karakteres párthoz kötődő alapítványnak utalt át 25 millió forintot. Tudom, hogy a demokrácia fárasztó és macerás, talán "langyosnak" is tűnik, de mégis ez a járható út. Nem vagyok híve sokad magammal az ásóra, kapára, gumibotra való felhívásnak. A szélsőség az mindegy, hogy milyen irányból jön. Az tör és zúz. Erre végképp nincs szüksége ma Magyarországnak. Üdvözlettel: egy 56-os Roden.
-
9. HI-jnye 2009. április 23. 06:50
Megint egy roppant érdekes cikk!
http://www.hetivalasz.hu/cikk/0904/mutetek_hospinvest -
8. Kata.. 2009. április 22. 22:48
Elnézést kérek. Nem tudtam,hogy az ellenzéki párt nevét nem szabad a számra venni. Pedig nem is dicsértem őket. Most 30 másodpercen belül a kezemre ütök.
-
7. Kata.. 2009. április 22. 22:39
Nagyon langyos a Fidesz,pedig én rájuk szavaztam. Most keresek egy karakteresebb pártot.
-
6. bumburi 2009. április 22. 22:28
bikfic,hajrá!Reggelig abba ne hagyjátok!
-
5. bikfic 2009. április 22. 22:14
Már ismét emelkedik:84% IGEN!!
-
4. HEOL.hu 2009. április 22. 20:48
Reggelre egy kördiagramot is összedob?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









