Politikai lejárató kampány áldozata a volt polgármester?
Mik ezek?
XKét éve kezdődtek a botrányok Füzesabonyban. Laminé Antal Éva akkori polgármester azóta kikerült a politikából. Az akkori vitás ügyekből rendőrségi, bírósági ügyek lettek. Az egyik a napokban zárult a Miskolci Városi Bíróságon, ahol bizonyítékok hiányában mentették fel Laminé Antal Évát. Még 2008-ban pályázott a város uniós forrásra a Szabadság út felújításához. A nyolcvan millió forintot végül nem nyerte el az önkormányzat, az utat saját erőből újították fel, de a pályázatból ügy lett. Mégpedig büntetőügy.
Okirat-hamisítás, hivatali visszaélés és európai uniós források jogtalan megszerzése miatt ismeretlen tettes ellen az akkori képviselők közül hárman tettek feljelentést, majd a nyomozás lezárulta után az ügyészség vádat emelt Laminé ellen. Az ügyben április 29-én hirdetett ítéletet a Miskolci Városi Bíróság. Az elsőfokú felmentő ítélet jogerős, nem érkezett fellebbezés.
Nem zárult még le viszont a füzesabonyi "uszodaügy". Abban jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének megalapozott gyanújával folyik büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen. Laminé Antal Éva volt polgármestert már meghallgatták a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. 2010 nyarán az akkori polgármester a vele szemben álló helyi képviselőket, utóbbiak pedig a polgármestert okolták azért, hogy leállt az északi városrészen az új tanuszoda építése.
Laminé a lezárult bírósági ügy kapcsán közleményt fogalmazott. Ebben kifejti: 2010 folyamán széleskörű lejárató kampány indult ellene. Állítása szerint: koholt vádak egyikeként három képviselő (Balsai Tamás, Bíró Imre és Miriszlai Miklós) okirat hamisítás, hivatali visszaélés és európai uniós források jogtalan megszerzése miatt tett feljelentést. Közleménye szerint: „feljelentésüket a Kovács Csaba jegyző (jelenleg Heves megye aljegyzője) által részükre átadott, szerinte "hamisított" testületi jegyzőkönyvre alapították. A bírósági eljárás során fény derült arra is, hogy a jegyző által a képviselőknek átadott „hamis jegyzőkönyv ”, a hivatalos iratokban nem szerepel, vagyis eredeti okirat nem lett meghamisítva“, írja a volt polgármester.
Laminé, véleménye szerint egy aljas módon megszervezett politikai lejárató kampány áldozata lett, amit a feljelentők és társaik azért kreáltak, hogy polgármesterként megbuktassák, politikai céljaik megvalósításához köztörvényes eszközöktől, például jegyzőkönyv hamisítástól sem riadtak vissza, amit hamis bizonyítékként tálaltak a rendőrségen, majd pedig a bíróságon. Laminé Antal Éva szerint a politikai eszköztárból az ilyen módszereket törölni kell, mert ez végső soron balkáni állapotokat teremthet az országban. Bízik benne, hogy az ügyészség és a rendőrség vezetői levonják a következtetéseket és hivatalból is eljárnak a hamisítók ellen.
A bírósági tárgyalásokon napvilágra került tények alapján feljelentést tettem a napokban az Egri Nyomozó Ügyészségen – zárta Laminé Antal Éva.
– Valóban érkezett az Egri Nyomozóügyészségre egy feljelentés Laminé Antal Évától – erősítette meg az értesülést Konkoly-Tege László sajtószóvivő. – Ez azonban annyira friss, hogy még nem tudni indul-e ez alapján nyomozás, feljelentéskiegészítést kérünk, vagy elutasítjuk azt. Erről még nem született döntés.
Megkerestük dr. Kovács Csabát, jelenlegi megyei aljegyzőt, aki a botrány kirobbanásakor, 2010 nyarán jegyzőként dolgozott Füzesabonyban. Laminé közleménye őt is említi. Szerinte Laminé vele kapcsolatos állítása "hazugság', jogi lépéseket fontolgat. Hozzátette: az inkriminált jegyzőkönyv keletkezésekor, valamint a pályázat benyújtása idején sem ő volt Füzesabony jegyzője. A rendőrségi feljelentést tevő három képviselő, Balsai Tamás, Bíró Imre és Miriszlai Miklós is reagált Laminé vádjaira. Azt hangsúlyozták: ők a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, vádat az ügyészség emelt Laminé ellen, amit bizonyíték hiányában ejtettek. A bűncselekmény szerintük tehát megtörtént.
További részletek a Heves Megyei Hírlap keddi számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Elképzelhető, hogy politikai okból büntetőügyeket kreálnak?
- Igen. Ma mindent a politika irányít 20%
- Nem. Nyilván van alapja is egy feljelentésnek 6.67%
- Igen. A politikai minden eszközt mozgósít 73.34%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. remi__ 2012. június 5. 23:08
Te Mentalista, ha még ennél is kicsit jobban fényezted volna Laminét kénytelen lettem volna elsírni magam. Ez a nő egy valóságos szent, sőt, SZENT, egy Teréz anyába oltott Barack Obama.
Csak az a baj, hogy én is ebben a világban élek, és hát Laminé ettől az ügytől függetlenül is csapnivaló polgármester volt. -
7. trutyi 2012. június 5. 14:08
Kiegészítésnek tökételes:A bűncselekmény szerintük tehát megtörtént.
-
6. mimennyi 2012. június 5. 13:15
Igen! Dr. Kovács aljegyző azért kapott a megyeházán kiemelt személyi fizetést, majdnem egy millkát, mert az előző jegyzői állásában Fabonyban kiváló munkát végzett!!!!
-
5. hatalaarnold 2012. június 5. 10:23
Még annyit:
Ha az ügyészség partner lesz egy ilyen "köztisztviselői" munkához, akkor ez már nem Európa, ez a Balkán . -
4. luciferike 2012. június 5. 10:16
A három feljelentő még a cikk alján is megpróbál rúgni egyet .
Helyesen: Laminét nem "bizonyítékok hiányában" mentették fel, hanem felmentették, mert ártatlan volt a hazug vádakban !
Mecsoda különbség ! És micsoda hitványság. -
3. hatalaarnold 2012. június 5. 10:03
Csak gratulálni lehet a megyei önkormányzat személyzet munkájához !
Micsoda szennyes egy ügy !
-
2. Mentalista 2012. június 5. 09:55
Helyesen:
http://furkeszo.blogspot.hu/ -
1. Mentalista 2012. június 5. 09:54
A történet részletesen itt olvasható:
http://furkeszo.blogspot.huwrqrvm
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





