Pótfelvételi: a legtöbben gazdasági képzésekre jelentkeztek
Mik ezek?
XA ponthatárokat augusztus 27-én teszik közzé. Legtöbben a levelező munkarendű képzések iránt érdeklődtek, szám szerint 6836-an, a nappalira jelentkezők száma 5281. A felvett hallgatók a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember első napjaiban kapják meg a felsőoktatási intézménytől.
A jelentkezések feldolgozásának jelenlegi, mintegy 95 százalékos feldolgozottsága mellett 12.984 jelentkezőt tartanak nyilván. Alap- és osztatlan képzésekre 10.650-en, mesterképzésekre 1377-en, míg felsőfokú szakképzésre 957-en jelentkeztek a jelenlegi adatok szerint.
Az alap és osztatlan képzési szinteken a gazdálkodási és menedzsment szak iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, 1113-an adtak be kérelmet, míg a mesterképzésben magasan a különböző tanárképzési szakok iránt volt a legnagyobb érdeklődés: 544-en jelentkeztek. Felsőfokú szakképzésben az idegenforgalmi szakmenedzser képzést jelölték meg a legtöbben, 168-an.
Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárás során augusztus 10-ig már csak egy intézménybe és csak egy képzésre lehetett jelentkezni.
Azokon a képzéseken, amelyeket már az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározottnál. Amennyiben az adott képzés eddig nem indult, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál: alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









