Pozitív az Észak-magyarországi mérleg
Mik ezek?
XAz Észak-magyarországi régióban az idegenforgalom kiemelt jelentőségű lett, és a válság ellenére mára már pozitív számokat hoz az ágazat. A 2007-13 közötti Regionális Operatív Programban (ROP) beindult fejlesztések és a hálózatosodott desztinációs marketing révén már 2011-ben 5,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző évhez képest a kereskedelmi szálláshelyeken.
A ROP attrakció és turisztikai termék fejlesztések mellett a kimagasló eredményben nagy szerepet vállalt a régiónkban szépen épülő Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) hálózat is - jegyezte meg Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága vezetője.
Az 5,5 százalékos emelkedésben az is közrejátszott, hogy sikerült jól ütemezett és tematizált marketingakciókat összeállítani, amit a régióban lévő turisztikával kapcsolatos szervezetek, szolgáltatók szoros és magas színvonalú szakmai munkája kísért.
Az idén is az elmúlt évek gyakorlata alapján öt tematikus akció köré csoportosítjuk Észak-Magyarország turisztikai termékeit, ezekhez társítVA a marketing tevékenységünk döntő részét - tudatta a regionális igazgató, megnevezve az öt témakört: Évindító Feltöltődés, Kalandhegyek- geokalandok és kalandpark7ek Észak-Magyarországon, Szüreti Vidámság Észak-Magyarországon, Vizeskeddj Észak- Magyarországon.
Az ÉM-RMI három külön kiadványt is készít 2012-ben: az első az Egészségturisztikai és Aktív kalauz nevet viseli, és tematikusan gyűjti össze a régió fürdőit, aktív szórakozási lehetőségeit, valamint egy általános egészségturisztikai bemutatást is tartalmaz majd Észak-Magyarország egészségturisztikai kínálatából.
A másik kiadvány az Észak-magyarországi bor, gasztro, falusi kalauz, mely az előző kiadványhoz hasonlóan épül fel. A kiadványban a "mára már szépen márkázott térségeket" mutatják be.
A harmadik kiadvány az akciós ajánlatok kiadványa lesz. Ez tartalmazza majd a már említett öt marketing akcióban részt vevő szolgáltatókat, valamint akciós ajánlataikat.
Az idei évben, a gazdasági állapotok ellenére jelentős érdelődést tapasztaltunk a kiadványokba való bekerülés iránt - jegyezte meg az igazgató.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









