Ribizlitermesztés: inkább kivágják az ültetvényeket
Mik ezek?
XTizenöt-húsz éve nehezen találtunk volna olyan portát Feldebrőn, ahol ne lett volna ribizlibokor. A családok többsége nagyban foglalkozott ezzel a mára már szinte elfeledett gyümölccsel. Nyolc éve aztán megalakult a Hagyományőrző, Kulturális és Turisztikai Egyesület Feldebrő Jövőjéért, és rögtön az alakulás utáni évben elhatározták, tesznek a ribizli megőrzéséért. Azóta minden nyáron, ribizliszezonban a gyümölcsről elnevezett fesztiválra várják a vendégeket, ám úgy tűnik, a ribizlitermesztés hagyományát nem sikerült megőrizni.
Ezt Ujj Gabriella, az egyesület alapítója mondja. Úgy tapasztalja, az idősek nem nagyon hisznek már a ribizli feltámadásában, vállalkozókedvű fiatal pedig nem nagyon van, aki ribizlit telepítene és nagyban foglalkozna a piros, fehér és fekete változatban is ízletes bogyós termesztésével. A fesztivált azért minden évben megtartják, része már a falu programjainak, a híre is messzire elér. A szervezők azonban azt tapasztalják, inkább a messziről jött emberek töltik meg a rendezvényt.
– Kijöttem ezzel a két láda ribizlivel meg egy-két doboz málnával, hátha jönnek a városiak és veszik, de úgy látom, inkább a málnának lenne keletje – mondta Szendi István, aki egyedül volt olyan a ribizlifesztiválon, aki a névadó gyümölcsöt árulta. Szendi tíz éve költözött a faluba, nyugdíjasként gyümölcstermesztésből próbálja kiegészíteni a jövedelmét.
A ribizli igénytelensége miatt maradt még a kertjében, mert nem éri meg foglalkozni vele szerinte sem. – Tizenöt éve működött a felvásárlói rendszer, nyolcvan, kilencven forintért is átvették a ribizlit. Mára ebből semmi sem maradt, nem lehet eladni, nincsenek hűtőházak, ahol lenne rá kereslet – legyint –, itt a faluban is nagyon sokan inkább kivágták az ültetvényeket, felhagytak a ribizlizéssel. Nem tudom a ribizlifesztiválon eladok-e egy láda ribizlit. Nincs vásárló.
További részletek a Heves Megyei Hírlap csütörtöki számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Van-e jövője a ribizli-termesztésnek?
- Nincs. Ha nem lehet eladni, nem fogják termeszteni 46.67%
- Van. A feldebrőihez hasonló rendezvények megmenthetik 13.34%
- Talán. A hazai gyümölcsöt újra fel fogják fedezni 40%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. motoros76 2012. június 28. 16:05
nyolcvan, kilencven forintért is átvették a ribizlit.
Én emlékszem rá hogy 200ft-ot is adtak a feketének kilojáért!!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





