Robbantják az egykori mészkőőrlőt
Mik ezek?
XA kivitelezők a közművesítésen is dolgoznak, s persze folyik a kármentesítés. – A kilenc hektáros területen tizenhét kis- és középvállalkozás találhat új otthonra, hogy ne a lakóövezetben, garázsműhelyként működjenek. A cégek először bérelhetik, később meg is vásárolhatják telephelyüket. A barnamezős beruházás közel félmilliárd forintba kerül, ebből 223 millió forintot az európai unió áll – mondta el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Habis László polgármester.
A fejlesztés pénzügyi részleteire rátérve kifejtette, a terület az EVAT kezelésébe került, amely a fejlesztéshez szükséges önrész felét hitelből fedezi, a hiányzó összeg pedig az önkormányzat 50 milliós tőkeemeléséből, illetve a Városgondozás Eger kft.-től átcsoportosított 75 millió forintból származik. A későbbiekben további befektetésekre lesz még szükség. A polgármester bízik abban, hogy sikeres, működő ipari park jön létre, amely sok munkahely teremtéséhez nyújt alapot.
Várkonyi György, az EVAT ügyvezető igazgatója a területen folyó munkákról elmondta, az olajszármazékkal szennyezett földet veszélyeshulladék-lerakóba vitték.
Fotó: Ötvös Imre
A telepen mindent elbontanak, mert az épületek állaga leromlott. A törmeléket összezúzzák, a jobb minőségű a parkon keresztül vezető út alapjába kerül, a használhatót a tereprendezéshez használják föl, s szeretnék, ha csak keveset kellene elszállítani. A kivitelezésre nagyon rövid idő áll rendelkezésre, szeptemberre készen kell állnia mindennek a cégek fogadására.
Kis bonyodalom akadt a Bükki Nemzeti Parkkal is, mert madarak, főként fecskék fészkelőhelyévé vált az ingatlan. Néhány vállalkozás már érdeklődik, s szeretnék, ha önkormányzati cégek telephelye is ide kerülne. A biofűtőmű fatárolója például itt lesz majd. A vállalkozások betelepülése növekvő forgalmat generál majd a környéken, de a polgármester szerint azt kell nézni, hogy fejlődjön Eger gazdasága.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. oldman 2012. június 14. 08:16
Arra volnék kíváncsi, hogy pontosan mikor?
A Tárkányi, a Bervai úton lesz e forgalomkorlátozás?
Autóbusz járatkimaradásra kell e számítani?
A környékbeli lakosoknak kell e ablakot nyitni?
-
2. "Pelikán" 2012. június 14. 06:56
Egyáltalán miért kell oda egy újabb ipartelep?Ott van szinte mellete a valamikor " legendás Berva"! Ott már újra beindult néhány kis- és közepes vállalkozás ,valószínűleg célszerűbb és lényegesen olcsóbb lenne a már meglévő ipartelepet fejleszteni. Egyébként az Evat RT Egert lejárató igazgatójának nem ipartelep építéssel kellene foglalkozni!
-
1. virag27 2012. június 13. 20:09
Én a fecskék miatt aggódok leginkább,mert sajnos eddig már rengeteg madár elpusztult.Egy lakossági bejelentés kellett ahhoz,hogy a Bükki Nemzeti Park odafigyeljen erre a projektre.De addigra már 4-5 épületet ledózeroltak.Ha egy épületen 60-70 fészek is van,mint ahogy a tv-ben nyilatkoztak,számoljunk utána mennyi fecske és fecskefészek veszett oda eddig...és mindez büntetlenül felellőségrevonás nélkül.Én személy szerint állatvédő és állatszerető ember vagyok,vigyázok a környezetemre,ha fecskefészek van a környezetemben óvom.De itt pénz beszél,hisz hiába védett állat,ledózerolták őket.Nagyon sajnálom ezeket a kis madarakat,inkább haza se jönnének erről a hosszú útról.Bele se merek gondolni,mi lesz a sorsa a Dobó-téri fecskéknek,a renoválás miatt,és az az épület amit már lebontottak a Dobó-tér mellett,az is tele VOLT fészekkel meg fecskével.Teljesen tönkreteszik a környezetünket,nagyszüleink idejében rengeteg madár volt,most már itt-ott látni fecskét,pedig nagyon hasznos,szorgos kismadár,rengeteg rovart eszik.Sokan azért verik le a fészket,mert piszkot csinál,én alá tettem egy alumínium lapot,és az minden piszkot felfog.Engem nagyon felháborított ez az eset,és nagyon szomorú vagyok,hogy védett állatokról van szó,de van az a pénz amivel el lehet tusolni ezt az ügyet.Ha nem megy telefon a Nemzeti Parkhoz,akkor gondoljatok bele még ennél is nagyobb a veszteség.Csak azon csodálkozom,hogy erről ők nem tudtak?
Hát,én egyszerű kisemberként amit tudok megteszek a környezetemért,és vigyázok rá,az élővilágra,mert ez a mi felelősségünk!Csak sajnos az ipartelep kapcsán útba került több száz kismadár..és mennyi odaveszett már!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





