Segítség kétszáz kerecsendi családnak
Mik ezek?
XA csomagok a konyhakerti vetemény legfontosabb elemeit tartalmazták: burgonyát, kukoricát, különböző zöldségeket.
Azok kaptak segítséget, akik előzetesen felásták, vagy felszántották kertjeiket és szakszerűen előkészítették a veteményezéshez. Vállalták azt is, hogy a Caritas emberei folyamatosan ellenőrizni fogják a nyár folyamán, hogy miként gazdálkodnak kertjeikben, szükség esetén szaktanáccsal látják el. Olyan emberek is részesültek az adományból, akik korábban nem foglalkoztak hasonló mezőgazdasági tevékenységgel.
Sári László polgármestertől megtudtuk azt is, hogy tavaly egy sikeres vidékfejlesztési pályázat eredményeként már szerveztek hasonló akciót a helyieknek. Akkor egy egri kertészmérnök koordinálta a programot, aki tanfolyamot szervezett az embereknek. Az elméleti képzésen minden lényeges agrotechnikai kérdés szóba került: a talaj előkészítésétől a vetésen át a növények szakszerű gondozásáig. A résztvevők elméletben és gyakorlatban is jól teljesítettek az agrárképzésen. A történet egyetlen szépséghibája, hogy a tavalyi pályázatra nyert pénzt még mindig nem utalták át.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Jazyges 2012. április 17. 10:13
Vajon annak az embernek akinek a kertjében eddig méteres, emberes gaz volt csupán, Hegedüs Zsuzsanna úrhölgy kezdeményezésétől, majd minden jóra fordul és az ugaron teremni fog az elvetett mag. Az embernek hányingere van ettől az egésztől! Tényleg ez a megoldás ? Ez olyan FIDESZ-MSZP féle pótcselekvés, a valós problémák elodázására. Tudom el kell kezdeni valahol, de aki ezt komolyan gondolta, az már ősszel megművelte a földjét, mert csak így lehet, mint tesszük azt sokan itt vidéken.
-
1. heol42 2012. április 16. 18:53
Gratulálok mind ROMA ezek majd biztos ültetnek bármit is kerecsend nem arról hires hogy veteményeznek a romák hanem hogy lopnak az idösektöl
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





