Sokasodó emlékművek: népszerűek a templomdombok
Mik ezek?
XAz utóbbi egy évtized emlékoszlop-, emlékmű-állítási kedve számos alkotással gyarapította a kistelepülések templomainak környezetét. Az állíttatók rendszerint nem kérik ki szakemberek véleményét a műemléki környezet elvárásairól, csak helyet keresnek azoknak. A legideálisabb pedig természetesen a templom és közvetlen környezete.
A trianoni békeszerződés 90. évfordulójára több köztéri alkotást is felavattak. Ezek közül az átányi a református templom mellett áll.
– Az elhelyezés oka rendre az, hogy nincs más lehetőség – jelenti ki Ferenczfi Zoltán református tiszteletes. – Ezzel a legtöbb kistelepülés hasonlóképpen van. Mi pedig erre azt mondjuk, ami összeegyeztethető egyházunk szellemiségével, tanításaival, erkölcsi normáival, annak helye van a templom kertjében.
Erdőtelken tíz éve van településrendezési terv, ami csak azt köti meg, hogy a testület beleegyezése kell egy új köztéri szobor felállításához. Itt valamennyi emlékhely – a kopjafa kivételével – a templomdombon áll.
– A Trianon-emlékkőnek a templomkert ideális hely volt, hiszen az avatása megosztotta a falu lakóit, így némi védelmet élvez – fogalmaz Lőcseiné Nagy Mária jegyző. – A plébánosunk rábólintott, innentől kezdve nem volt kétséges, hogy az alkotás oda kerüljön.
Molnár József, Erdőtelek és Tenk plébánosa azt mondja: az érsekséggel egyeztetve bármi kerülhet a templom környezetébe, aminek szakrális ereje van, vagy közösségi érdeket, véleményt fejez ki. Régen természetes volt, ha egy betegség, járvány vagy elemi csapás elmúltával keresztet vagy szobrot állítottak, annak a templom közvetlen közelében volt a helye. E dombok és templomkertek ma is őrzik a múlt számos nyomát keresztek, szobrok, emlékkövek révén.
Tarnamérán a dombon álló templom és az Almásy-kastély környéke is műemlék. Mindkettő környezetében több emlékhely van.
– Közösségi funkciót, teret igazából az Almásy-kastély előtti parkban lehetne kialakítani, úgy is, hogy ezen alkotásokat oda koncentráljuk – közli Tímár László polgármester. – Csupán az a baj, hogy a műemlékvédelmi hatóságok itt angolparkot szeretnének. A templomnak és környezetének inkább szakrális jellege van. Mi a templommal szemben alakítottuk ki a Szent Imre parkot, szökőkúttal, ülőpadokkal, díszkivilágítással, és bár a két helyet egy főközlekedési út választja el egymástól, mégis jól kiegészíti a műemléket az új park.
– A műemlékvédelmi hatóságok nem kizárólag az épületet védik, hanem annak környezetét is, így védett ingatlanon belül minden engedélyköteles – fejti ki Dörgő Erzsébet műemléki felügyelő. – Előfordul, hogy a templom melletti terület műemléki közterületté válik, ilyenkor szükséges a szakhatóság engedélye. A földhivatali tulajdonlapok döntik el a tulajdonviszonyokat, ám az mindig fontos, hogy ezen esetekben nemcsak a templom, vagyis a műemléki épület, hanem a környezet „érdekeit” is nézik a szakhatóságok. A felülvizsgálat folyamatos, gyakran több hónapos kutatás kell a végleges vélemény megadásához.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Szabad-e emlékműveket elhelyezni templomok környezetében?
- Igen, ha nem politikai célzatúak. 25%
- Igen, bármilyet. 50%
- Nem, csak szakrálisat. 25%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









