Székhelyi-ügy: Eger polgármestere is a zsinagógában

Mik ezek?
XA Székhelyi József melletti szolidaritási rendezvény helyszínén, a budapesti, Dohány utcai zsinagógában találkozott vasárnap a színművésszel, valamint Izrael Magyarországra akkreditált nagykövetével, Ilan Morral három egri honatya: Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, a Fidesz egri választókerületi elnöke és dr. Lukács Tamás, a KDNP képviselője, a Parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke - közölte az egri városháza.
Mint Habis László polgármester tudatta: közvetlen, őszinte beszélgetés keretében biztosította Székhelyi Józsefet arról, hogy Eger nem kirekesztő város. A hevesi megyeszékhely történelme során mindig is befogadó, integráló település volt, és ma is az. A Jászai-díjas művész jó szívvel fogadta a gesztusértékű látogatást, és egy általa írt könyvvel ajándékozta meg a polgármestert. Elmondta, hogy az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti.
Szolidaritás Székhelyi József színművész mellett címmel szervezett rendezvényt a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség a Dohány utcai zsinagógában MTI FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN
Ilan Mor nagykövet nagyra értékelte a három egri politikus, köztük Eger első emberének személyes megjelenését. Habis László arról számolt be a diplomatának: elkötelezett abban, hogy a város kulturális életének sokszínűségét megőrizze, s hogy ne forduljon elő többé hasonló eset.
Eger polgármestere átnyújtotta a nagykövetnek az „Egri zsidó polgárok” című kötet egy példányát. A könyv számos szempontból bemutatja, mit is adott a zsidóság Egernek, és részletezi azt is, hogy a város hosszú időszakon keresztül volt a hazai izraelita lakosság "bástyája".
Mindkét fél kifejezte azt a szándékot, hogy a kölcsönös bizalom alapjára építi Izrael Állam Nagykövetsége és Eger Megyei Jogú Város kapcsolatát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 17 hozzászólás érkezett-
17. joco67 2012. május 16. 08:56
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.389429124433878.83713.100001003825487&type=3
Ez is itt a zsidók "faji" ártatlanságát bizonyítja? -
16. joco67 2012. május 15. 10:37
trombinator-nak.
Érdekes egy eset vagy te is.
A W.W.II.alatt Bp-et akkor ugye az üdv hadsereg bombázta le?Ők miért nincsenek ezért felelősségre vonva?Hol a kártérítés ezért vagy miért nincs is?Csak az USA a NATO a HÁGAi törvényszék az igazi igaz igazság szolgáltatás avagy a jog alabárdja?Hagyjuk már ezt a beetett MESÉT! -
15. kárpátmedence101 2012. május 15. 06:39
Le nulláztad magad Habis!
-
14. bertrand 2012. május 15. 00:37
Én nagyon örülök annak, hogy Székhelyi úr az antiszemita Villon verseivel fog fellépni Egerben. ("...Zsidók, kik pénzüket kamatra adják,
hogy a szegényen bőrt se hagyjanak,...")
Nahát, százévekkel ezelőtt is ez volt a probléma? Akkor biztos hazugság...
Ennek tiszteletére készült a művész úrnak címezve egy neki szánt átírt változat az egyik legismertebb négysorosból:
Zsidó vagyok Budapest városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s majdan méterhosszan lógok egy lámpavasról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
Ez sem sértőbb ugye, mint a "moslékot zabáló magyarok"? Ez művészet! :)
Egerből üzenet:
Arra kérem mélyen tisztelt Székhelyit,
hogy Tel-Avivba tegye át székhelyit!
-
13. ghostchilli 2012. május 14. 19:42
Habis most nyögdécsel az ATV-n Kálmán Olgának, és a nagyközönségnek. Semmire nem tud normálisan válaszolni! Szánalmas a kis kaméleon!!!!!
-
12. trombinator 2012. május 14. 19:14
Habis: "fehérek közt egy európai".
A lentebbi hozzászólók (tisztelet a kivételnek) valószínűleg soha sem fogják felfogni a dolog lényegét.
Ezek a hozzászólások egyébként kiváló alapját képezhetnék egy az előítéletekről, sztereotípiaképzésről szóló esettanulmánynak.
Hadd linkeljek be én is egy videót:
http://www.youtube.com/watch?v=AMvd6X-X9rQ -
11. Jazyges 2012. május 14. 13:41
Gratulálok brummogónak a hozzászólásához, ez így igaz.
Vajon a szlovákok is így fognak alázkodni előttünk a napokban megvert fiatalok miatt, akiknek csak az volt a bűnük: magyarul szóllaltak meg?
Sajnos a közélet teljesen felhígult. Egert sikerült teljesen lejáratnia a szigorúan pártpolitikai elven válsztott szakembereinek. Sajnos ezek a majdnem semmihez sem értő, gőgös emberek ott vannak minden pártban, kártékonyságuk szavakban nem mérhető.
Kár volt Székhelyit minősíteni, nem meghívni Egerbe, mert az előadására úgy is csak az ment volna el aki szereti, de a legnagyobb kár ez az utójáték volt, a seggnyalás. Sajnos politikusaink ehhez értenek igazán. Ezért tart itt az ország, ezért vagyunk a lába kapcái mindenkinek, immár 1000 esztendeje. -
10. joco67 2012. május 14. 12:14
http://www.youtube.com/watch?v=BbtN4DtaExE
Itt az igazság hogy kik is ők!Mondhat bárki bármit,a film magáért beszél.És ezt évente megrendezik/Mehetnek hozzájuk is az EU-s állatvédők... -
9. joco67 2012. május 14. 10:10
mintamókus-nak!
Ha neked annyira tetszenek vidd haza őket.
Egy kis tanulmány a számodra:a zsidó nem fog veled kezet/felsőbb rendűnek érzi magát.Nem alszanak soha együtt a feleségükkel/de nem is táncolnak velük.Vannak rituális állat gyilkolás szokásaik(akár 10000csirke csak úgy és az megy a szemétre!)STB,STB.Ezekről nem dicsekednek ügye?Csak HOLOKAUSZT meg orr vérzésig.Meg az antiszemitizmusunk, hát ne is csodálkozzak.Már Palesztináról nem is írok... -
8. brummogo 2012. május 14. 09:47
Tisztelt 5. gugu45!
Talán nem ártanak egy-két dolgot figyelembe venni, hogy kik indították el ezt az egész históriát!
Érdekes mód, éppen az érintett művész úr, megspékelve Kertész magyarellenes megnyílvánulásával!
Ez nem számit, mert a magyarokat gyalázták?
(fontosak a megszerzett címek, díjak, hogy milyen emberekről van szó, és ezek az emberek hogyan viselkednek)
Székhelyi József:
Jászai Mari-díjas színművész 1984 , a Magyar Köztársaság érdemrend kiskeresztje 1995, Thália-gyűrű 1997, Bartók-díj 1998, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje 2010
"2005-ben az SZDSZ országos küldöttgyűlésén elszavalta a Hímnusz általa átköltött és Orbán Viktor és a Hímnusz gúnyolására kihegyezett, obszcén kifejezéseket tartalmazó, nemzeti érzelem megsértésére alkalmas változatát...
Az esetből feljelentés is lett,... azonban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette az eljárást"
"...2011-ben Eger Megyei Jogú Város "Középkori Piactér" elnevezésű rendezvényén lépett volna fel Villon-felolvasásával, de ezt az egri önkormányzat kultúrális bizottságának 2011.szeptember21-i ülésén ... a döntéshozók meggátolták."
"Kertész Ákos Kossuth-díjas író :
genetikusan alattvaló, dagonyázó, röfögő, moslékot zabáló magyarok..."
Az ilyen embereknek köszönhető, hogy gyalázzák a magyart!
Az ilyen emberek készítették elő a magyarellenes táptalajt!
Akkor most egy egyszerű példa milyen táptalajt készítettek elő:
"Kurva anyád, te büdös magyar!" - 1000 forintjáért vertek össze egy 20 éves srácot aki édesanyjához tartott hazafelé. (Tette ezt 3 cigány fiatal)
Viszont az érdekes, hogy azok az emberek, akiknek példamutatóan kellene viselkedni, mert a társadalomban , kultúrában nem akármilyen helyet foglalnak el, minden megvetés nélkül gyalázhatják a magyart, úszíthatnak a magyarok ellen.
ŐK NEM EGY VÁROST HURCOLTAK MEG , HANEM EGY ORSZÁGOT!
A szülőhazájukat, Magyarországot!
Ezellen felemelted-e a hangod?
Ellenük, akik elindították a lavinát?
Sajnálom az esetet, de ha bűnös az egyik, akkor miért nem bűnös a másik?
Üdvözöllek!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





