Táskatörvény: a semmitérő jogszabály
Mik ezek?
XNégy évvel ezelőtt született egy törvény, ami szerint úgy kell összeállítani a gyerekek órarendjét, hogy az alsós tanulóknak egy-egy napra ne kelljen három kilónál több könyvet suliba vinniük. Szabályozás tehát van. Csak éppen senki nem tartja, tartatja be, és senki nem is ellenőrzi. A pedagógusok - érthetően - nem feltétlenül kilóra mérlegelnek az órarend összeállításakor. Arégiós, vagy az országos oktatási hivatalok szintén nem gondolják úgy, hogy nekik kellene a napot az iskolatáskák méricskélésével kezdeni. Bakonyi Lászlótól, az Oktatási Hivatal Országos Központjának elnökétől megtudtuk: valóban nincs senki, aki ellenőrizné, hogy a kisdiákok hány kilós iskolatáskával közlekednek.
– Úgy emlékszem, az ÁNTSZ kezdeményezte a táska súlyáról a jogalkotást. Azt pedig, hogy kinek lenne kötelessége a szabály betartatása, én sem tudom. Talán az iskola és a tanár feladata lenne. De jó hír az, hogy a tankönyvek folyamatos újraakkreditálása során kitétel lett az ár mellett a súly feltüntetése is – tette hozzá az elnök.
A témával kapcsolatban megkerestük Egerben az ÁNTSZ-t, ahol azt a választ kaptuk, hogy bár hallottak róla, hogy a fővárosi kollégáik már kampányszerűen mérték az alsósok iskolatáskáját, de ők még soha nem végeztek ilyen feladatot. Sőt még egyetlenegy szülőtől sem érkezett hozzájuk panasz azzal kapcsolatban, hogy túl nehéz az iskolatáska.
Lehet, hogy mondvacsinált a probléma? Ha igen, akkor érthetetlen, hogy minek a jogi szabályozás. Hogy mégis van valami alapja, annak beszédes bizonyítékai a mindennapokból könnyedén beszerezhetők. A 23 kilós, első osztályos Tamás például - akinek anyukája nem volt rest megmérni a pakkot - négy és fél kilós táskával jár iskolába, a második osztályos, 27 kilós Niki hátizsákja pedig – ha könnyebb napja van, mert nem kell magával vinnie a testnevelésórára a tornafelszerelését – átlagosan öt kilogrammot nyom. Ha a kislánynak tesiórája is van, akkor 7–8 kilóval birkózik meg az iskolába és hazafelé menet.
– A túlterheltségnek szerintem az az oka, hogy egy-egy tantárgyhoz négy-öt könyvet, munkafüzetet is magukkal kell vinniük a gyerekeknek, pedig nem is használják mindegyiket az órákon. Képtelenség is lenne, hogy az írni és olvasni tanuló kicsikkel negyvenöt perc alatt mindegyik könyvben megoldjanak legalább egy feladatot – vélekedik egy egri édesanya, aki örül annak, hogy másodikos lányát a nagymama kíséri mindennap az iskolába, mert így szó szerint leveszi a gyerek válláról a terhet.
A szülők beleszólhatnak
– Célszerű lenne, ha nem a tanévkezdés második hetében, hanem rögtön az első napokban lenne a szülői értekezlet, mert akkor egyeztethetnénk a tanárokkal, hogy mit kell feltétlenül magukkal vinniük a gyerekeknek, és melyek azok a könyvek, amelyeket karácsonynál előbb nem használnak. Szerencsésnek tartom, hogy a technika- és a rajzfelszerelés az iskolában maradhat egy szekrénybe bezárva. Ám annak nem örülnék, ha a lányom nem hozná haza a könyveit és a munkafüzeteit minden nap, mert akkor nem tudnám leellenőrizni, hogy mivel foglalkoztak az órákon - sorolja tovább az anyuka.
A hatvani Kiss Judit tanítónő megérti a szülők felháborodását, szerinte ők annak sem örülnének, ha a nehéz, szép, színes könyvek helyett fénymásolt lapokat adna a gyerekeknek, és azokból dolgoznának.
– Igaz, ennek a tömege kisebb lenne, de azzal meg az lenne a gond, hogy a kicsik elszórnák, nem őriznék meg. Nagyon nehéz az iskolatáska súlyával kapcsolatban okosnak lenni. Ha meg szeretnénk oldani, hogy a gyerekeknek ne kelljen hazavinniük azokat a felszereléseket, amikre otthon nincs szükségük, mindenkinek zárható szekrénykéket kellene biztosítanunk. Ez pedig pluszkiadás az intézménynek, amire szerintem jelen pillanatban nem szívesen áldozna egyik iskola sem – magyarázza a tanítónő.
Talán a szülők közül kevesen tudják, hogy bizony nekik is van beleszólási joguk abba, hogy az iskola kötelező pedagógiai programjába mely tankönyvek kerülnek be. Ha esetleg ők kezdeményeznék, hogy a választást ne csak az ár és a tartalom, hanem a súly is befolyásolja, akkor előbb-utóbb hatékonyabb lenne az évek óta tartó „hátizsák-háború”.
Aminek a szakemberek szerint az az alapja, hogy kényelmesebb táskával elkerülhető lenne a hanyag tartás. Igaz, általánosságban nem lehet megmondani, hogy egy gyerek mennyi terhet cipelhet egyszerre anélkül, hogy a gerincét túlterhelné. Hiszen mindebben nem csak a testsúly mérvadó, hanem a hátizomzat fejlettsége is. A gerincferdülés és a hanyag tartás elkerülése végett ne hátizsákot vagy fél vállon vihető táskát vegyünk a gyereknek, hanem olyan határozott alakú, kemény oldalfalú táskát, aminek a szíja viszonylag széles és párnázott, hogy a húzóteher jobban eloszoljék - ajánlják. Ez persze csak ajánlás. Nem jogszabály.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. gyöngy 2008. szeptember 12. 18:55
Én tanító vagyok.Egy tantárgyhoz max. egy könyvet egy munkafüzetet és egy füzetet kell hozni. Ezt három órára naponta, mert általában a másik két óra testnevelés vagy rajz, technika és ezeknek a felszerelését év elején beszedjük, nem kell hordozni a gyerekeknek. Igaz a testnevelést hétvégén hazaviszik. Viszont mi tavaly megmértük a gyerekekkel matek órán, és kiderült hogy az üres táska némelyik másfél kiló és hoznak magukkal egy kilónyi üdítőt és ennivalót is. Nálunk minden kolléga beszedi év elején azokat a könyveket , munkafüzeteket ami második félévben kell. A gimnazista fiam táskáját viszont alig tudom megemelni, pld. keményfedelű két tanévre való énekkönyvük van. Na ez az ami felesleges.
-
3. mária 2008. szeptember 11. 20:06
Teljesen véletlenül mértem meg egyik kisunokám táskáját ma délután. 7 kg-ot nyomott, és ezt cipeli a buszhoz, le az uszodához, majd rohava a buszmegállóba, hogy eljére az induló autóbuszt. Én többre saccoltam, amikor megemeltem! Évek óta szörnyülködünk, a politikusoknak és a tanároknak a hátára kellene akasztani egy ilyen táskát, vagy a már kobábban arányosítottat, ezzel kellene közlekedniük, hogy átérezzék egy iskolás gyermek gyötrelmeit.
Tudok róla, hogy vannak olyan országok, ahol a gyerekek csak hét végén viszik haza a táskát, illetve hazánkban is van pár iskola, ahol ezt a rendszert vezették be. De azt is hallottam, hogy vannak könyvek, amelyeket a pedagógusok megvetetnek és egész évben ki sem nyitják, nem használják.
ÁT KELL ALAKÍTANI AZ OKTATÁSI TÖRVÉNYT, DE RENDESEN, RENDES TANKÖNYVEKET CSINÁLNI, EZT SZIGORUAN ELLENŐRIZNI, ÉS SOK FÖLÖSLEGES DOLGOT NEM KELLENE A GYEREKEKKEL TANÍTTATNI, AMIKOR OLVASNI, SZÖVEGET ÉRTENI, SZÁMOLNI NEHEZEN TUDNAK!
AZ ALSÓ TAGOZATBAN SZERINTEM ELSŐSORBAN ERRE KELLENE HELYEZNI A HANGSÚLYT!
Egyet ért velem valaki? -
2. hello 2008. szeptember 11. 17:03
Ha arányosítunk, akkor:
23 X 3 = 69 kg testsúlyú emebernek 4,5 x3 = 13,5 kg -ot azaz TIZENHÁROM ÉS FÉL KILOGRAMMOT kellene hordania
A rosszabik eseteben pedig:
27 x 3 = 81 kg-os embernek 7,5 x 3 azaz 22,5 kg -ot kellene hordania
A törvényt nem betartókat mérlegre állítattnám, s büntetésből kiszámolnám az arányosított hátukon viselni kötelezett hordanivalót... -
1. Gabi 2008. szeptember 11. 14:30
Az én két fiam másodikos és negyedikes idén. A múlt évben többször méricskéltük a táskát, és döbbenetes volt, hogy 6-7 kg volt minden nap, tornacucc nélkül. Nem hiszem, hogy kell egy olvasás órára 4 könyv, a matek órára 5 könyv fejenként. Ez a legnagyobb baj. Eddig bármikor szóvá tettük ezt az iskolában, csak ingatták a fejüket, a helyzet változatlan.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Cégtár | Traffipax | Napi Szavazás | Pályázat: Értékteremtő Vállalkozások | SÉTA | A nap képe | Markhot Ferenc Kórház | Bűnügyek | Moziműsor | Nyereményjáték | Balesetek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Aaron Feltham | Besenyei Ferenc | Biros Péter | Érsek Zsolt | Gerendás György | Godó Lajos | Habis László | Hegedüs Gábor | Hiesz György | Horváth Tamás | Kelemen Attila | Kocsis Irén Mária | Magda Sándor | Majzik Zoltán | Soltész Bálint | Sós Tamás | Szécsi Zoltán | Szeleczki János | Tóth Kálmán | Varga II. Zsolt
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



