Terápiás dobermann a suliban - video
Mik ezek?
XAz egri Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület eddig is nagy gondot fordított arra, hogy a helyes állattartás szabályaira felhívják a figyelmet, egy pályázatnak köszönhetően pedig most anyagi támogatást is kaptak egy ilyen témájú programhoz.
- Mivel a helyes állattartást a gyerekeken keresztül lehet a legjobban megtanítani, ezért az óvodáktól a középiskolákig bezárólag szeretnénk bemutatni a gyerekeknek ezt a kérdéskört - mondta Botka Tímea, egyesületi elnök. Hogy mindezt hogyan is képzelik el az állatvédők, azt az egri Felsővárosi Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának felkérésére válaszolva mutatták be.
Pénteken délután mintegy 160 alsó tagozatos kisdiák gyűlt össze az intézmény tornatermében, ahol egy interaktív foglalkozáson vehettek részt. Játékos feladatokon keresztül olyan kérdéseket dolgoztak fel velük, mint hogy hogyan válasszunk házi kedvencet, hogyan kell gondjukat viselni az állatoknak, milyen körülményeket kell számukra biztosítani, de a közelmúlt eseményei kapcsán arról is hallhattak a gyerekek, hogy hogyan viselkedjenek, ha megtámadná őket egy kutya. A program egyes elemeinek feldolgozását segítette négy terápiás blöki is: Mozart, Gracie és Szojla, a három west-highland white terrier és Felipe, a dobermann, akiket nagy örömmel fogadtak a kicsik.
Sokak talán furcsállják, hogy egy dobermannt terápiás célokra alkalmaznak, hiszen a köztudatban inkább az agresszív kutya képe él róluk.
- Az, hogy lehet-e egy kutyából terápiás jószág, nem fajtafüggő. Ennél sokkal fontosabb a kutya vérmérséklete, személyisége. Régóta foglalkozom már dobermannokkal, és az egyik ok, amiért ezt a fajtát választottam éppen az volt, hogy megmutathassam: ha egy jó gazdához kerülnek, ugyanolyan csupaszív, barátságos jószágok lehetnek, mint bármelyik másik fajta - felelte kérdésünkre a Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítványtól érkezett Bukovenszki Ágota.
A szakember a 15 hónapos, ivartalanított kant, a Felipe névre hallgató kutyát hozta magával Egerbe.
- A terápiás célra szánt kölyköket két hónapos koruktól tanítjuk, képzésük másfél évet vesz igénybe. A kiválasztásnál többek között fontos, hogy ne legyenek agresszívek, zaj- vagy fényérzékenyek. A tanításuk során fokozatosan bevisszük őket abba a közegbe, amelyikben később majd dolgoznak. Felipe "szakterületének" a gyerekek számítanak, gyakran segít a mozgássérült vagy értelmi fogyatékos kicsikkel való foglalkozásokon - folytatta Bukovenszki Ágota.
A szakemberek azt használják ki, hogy a kutyák képesek a feltétel nélküli elfogadásra, rá tudnak hangolódni az emberre, s egyfajta szociális katalizátorként működnek.
Az interaktív foglalkozás iránti igényt az iskola jelezte a Vidám Mancsok felé.
- Lakótelepi oktatási intézményről lévén szó, a gyerekek nagy részének kevés tapasztalata van az állatokkal, azok tartásával kapcsolatban. Míg egykor ez a mindennapok szerves része volt, mára megváltozott a helyzet. Ezért is tartottuk jó ötletnek a programot, hiszen ezen keresztül egy újabb élménnyel, s praktikus tanácsokkal lehetnek gazdagabbak a diákok - felelte Homa János, az iskola igazgatója.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. valaki888888 2011. október 12. 15:11
pfffú de büdös az öndícséret
-
1. bobek_20 2010. október 22. 21:14
Nagyon pozitív az iskola vezetésétől, hogy egy ilyen programba bekapcsolódtak. Látszik, hogy nyitottak az új dolgokra. Az, hogy Egerben dolgozik egy olyan állatvédő egyesület aki fontosnak tartja és oktatja az állatok helyes tartását és ezt megszervezi és gyerekeknek bemutatóval illusztrálja nagyon pozitív dolog. Látszik nekik igazán szívügyük az állatok sorsa. Remélhetőleg más intézmény vezetők is fontosnak fogják tartani, hogy csatlakozzanak ehhez a programhoz!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









