Tisztaszoftver: tiszta káosz lehet az iskolákban
Mik ezek?
XA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly év végén jelentette be, hogy a versenysemlegességet szem előtt tartva, valamint a nyílt forráskódú szoftverek alternatívaként való felhasználhatóságára hivatkozva megszünteti a Tisztaszoftver programot. Az elmúlt évtizedben az állam a Microsofttal kötött szerződést a termékek beszerzésére. Az oktatási intézményekben így háttérbe szorultak a nyílt forráskódú, gyakran ingyenes megoldások.
Az első hírek szerint az iskoláknak márciusig kellett volna átállniuk más szoftverekre, vagy megvásárolni a Microsoft termékeket, de az ügy még nem lefutott. Akik már korábban beszerezték az operációs rendszert, vagy az irodai programcsomagot, természetesen tovább használhatják a megvásárolt verziót, de az állam által bérelt upgradeket (frissítéseket) nem használhatják.
Némi könnyebbséget jelent, hogy az iskolai szervereken futó operációs rendszereket továbbra is lehet használni. Az eddig is a nyílt forráskódú szoftverek használata mellett kardoskodók csatát nyertek, de ők is kevésnek találják az időt a cserék végrehajtására.
Az átállás ugyanis nehéz, sok tanár, diák megszokta már az elterjedt programokat (általában otthon is azokat használják), ráadásul a korábban készült dokumentumok kezelését, későbbi használatát is megnehezítheti az átállás. Amely egyébként sem vihető végbe néhány hét, hónap alatt. A helyzetet bonyolítja, hogy az érettségizőknek ismerniük kell a programot, amelyen vizsgáznak. Bár a használható szoftverek listáját minden szeptemberben közzéteszik, azok sokszor nagyon eltérőek egymástól, s pár hónap alatt alig lehet megtanulni kezelésüket.
– Korábban is voltak már elképzelések, szakmai érvek a váltásra. Bízunk abban, hogy születik megállapodás, s nem keletkezik több millió forintos kiadásunk, hiszen több mint háromszáz számítógépünkre tetemes összegbe kerülne a szoftvervásárlás. Az átállásra hagyott idő is nagyon kevés – mondta el dr. Sipos Mihály, a Neumann János Középiskola és Kollégium igazgatója. Hozzátette: ha rajtuk múlik, áttérnek olcsóbb szoftverre. Szakmai viták vannak, de az eltérő operációs rendszereknek is vannak előnyei.
Soós Tamás, az Eszterházy Károly Főiskola informatikai főigazgatója elmondta: pénteken a fővárosban tárgyaltak a magyar felsőoktatási intézmények informatikai vezetői a Microsoft magyarországi képviselete által összehívott értekezleten a problémáról. Ott három forgatókönyvet vázoltak: a., lesz pénz a folytatásra. A Microsoft minden nap tárgyal a kormánnyal, a magyar felsőoktatás egészére 600 millió forintra lenne szükség. Ez dolgozói létszámra lebontva 1500 forint programcsomagonként. Egyébként 71 euró egy ilyen csomag, ami még mindig csak ötöde a valós piaci árnak.
A b., variáció: a kormány 70 százalékát állja a maradék 30-at az intézmények tennék hozzá. A c., egyben a legrosszabb, TÁMOP-os pályázatokon próbálnak meg hozzájutni a szükséges forráshoz. Egerben a szabad forráskódú programokat (Linux) használják levelezésre és internetre is. Ami MS termék alatt megy: a Neptun nevű tanulmányi rendszer.
Az alapítványi iskolákban egyelőre marad a KözHáló
A KözHáló program keretében 7300 szélessávú végpontot adtak át 2004. óta, ebből 2300 a KözHáló program Köznet nevet viselő alhálójának keretében épült ki, amelynek elsődleges feladata a közösségi internet-elérések (könyvtárak,civil szervezetek) infrastruktúrájának biztosítása. Eredetileg tavaly év végén szűnt volna meg több nem állami és nem önkormányzati intézményben a szolgáltatás, így az alapítványi iskolákban is. Ez nagy visszhangot keltett, s úgy tűnik, utóbbiaknak egyelőre nem kell szolgáltatót keresniük, legalábbis a tanév végéig. Dr. Sipos Mihály elmondta, a helyzet rendeződött, csupán az egyes minisztériumok, államtitkárságok közötti kommunikáció nem volt tökéletes, de az információk bizonytalanságot szültek, s támadásként voltak értelmezhetők.
Év közben lehetetlen átállni. Ha nyáron történik mindez, akkor lett volna rá két hónapnyi idő. Nem hiszi, hogy a teljes lekapcsolás bekövetkezhet, a rektori konferencia is napirendre vette, akkora problémát jelentene. Ők is a kormányt kérik, hogy találjanak megoldást a gondra.
Az alapítványi iskolákban egyelőre marad a KözHáló
A KözHáló program keretében 7300 szélessávú végpontot adtak át 2004. óta, ebből 2300 a KözHáló program Köznet nevet viselő alhálójának keretében épült ki, amelynek elsődleges feladata a közösségi internet-elérések (könyvtárak,civil szervezetek) infrastruktúrájának biztosítása. Eredetileg tavaly év végén szűnt volna meg több nem állami és nem önkormányzati intézményben a szolgáltatás, így az alapítványi iskolákban is. Ez nagy visszhangot keltett, s úgy tűnik, utóbbiaknak egyelőre nem kell szolgáltatót keresniük, legalábbis a tanév végéig. Dr. Sipos Mihály elmondta, a helyzet rendeződött, csupán az egyes minisztériumok, államtitkárságok közötti kommunikáció nem volt tökéletes, de az információk bizonytalanságot szültek, s támadásként voltak értelmezhetők.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Vásárol-e jogtiszta szoftverekért?
- Igen, mindent megveszek. 20%
- Főképpen ingyenes használok. 40%
- Nem veszem meg, inkább letöltöm. 40%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Bohócpárt 2012. január 23. 14:23
Egy jó honlap: www.ubuntu.hu Mindenkinek ajánlom figyelmébe!
-
3. Bohócpárt 2012. január 23. 13:50
Javítás: Ubuntu 11.10-et akartam írni. Az sem érthető, hogy miért pont év közben kell lecserélni a szoftvereket? És ahol rendszergazda sincs? Pl. sok általános iskolában nincs. Ott majd az informatika tanárok megoldják? Kapnak plusz pénzt érte? A diákok, akik érettségi előtt állnak, gyorsan át tudnak állni, erre a rendszerre? Vajon az a képviselő is ilyen gyorsan tud átállni, aki ezt kitalálta? Abban egyet értek, hogy spórolni kell. De ne észt vesztve, átgondolatlanul!
Ezentúl, akkor a cégek is átállnak a linuxra, mert az iskolában ezt a szoftvert fogják tanítani? Vagy ha nem fogja tudni a windows rendszert tudni a leendő munkatárs jelölt, akkor ezért nem fogják felvenni? Az ECDL-t windows-szal vagy linux-szal tanítják majd?
Érdekelne, hogy mi lesz az állásfoglalás a jövőre nézve!
A személyeskedésekre nem fogok válaszolni, akik minden áron csak kötözködni akarnak! Értelmes válaszokat várok! -
2. Bohócpárt 2012. január 23. 12:02
A digitális táblák is windowsosak. Egerbe tavaly szeptemberben zárult le az 1 milliárd Ft-os beruházás az iskolákban. A tanárokat megtanították a használatukra. (hogyan kell összekötni a laptopot a táblával és projektorral, hogyan kell kalibrálni a táblákat, stb.)Valakinek már ezek is nehezen mennek és inkább hívják a tanártársuk vagy a rendszergazdát, hogy helyezze üzembe. A jelenlegi Ubunti 11.40-es már hasonlít a windowshoz, így talán könnyebb lenne áttérni. Viszont nagyon sok szoftver windows-szal működik és nem linux-szal. de tény hogy a linuxhoz is vannak windowsos emulátorok, amivel lehet üzemeltetni a wines szoftvereket. Ami nekem nem tetszik, hogy bár könnyen fel lehet telepíteni nagyon okos programokat, viszont arra még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet azokat uninstallálni? Ezzel a problémával szerintem nem vagyok egyedül.
Szóval idő kell a megismerésre. -
1. joco67 2012. január 23. 07:52
Zagyvaság:hogy tiszta szoftver?Az öreg Bill Gates is tolvaj.Miről beszélünk akkor???
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









