Utazás 2010: Heves megye is bemutatta kínálatát
Mik ezek?
XA bemutatóra 23 ország mintegy ezer kiállítója jött el abból a célból, hogy a nyaralási szezonra a szállásait és programjait kínálja. Az idei kiállítás – melyre díszvendégként Törökország kapott meghívást – sokatmondó mottója: Lépj be a csodák világába! A Heves megyei standok közül az egri valódi történelmi hangulatot varázsolt a látogatók elé: a leányok középkori öltözéke, a Vitézlő Oskola díszegyenruhás tagjai vagy az Egri Borbarát Hölgyek jól ismert kosztümje segítette a vendégeket az időutazásban.
De nincs miért szégyenkeznie a többi kiállítónak sem, legyen az a megyei önkormányzatnak a régió idegenforgalmi értékeit fotókkal bemutató fala, vagy éppen a szilvásváradiak standja.
Az egriek sajtótájékoztatóján Habis László hangot adott azon meggyőződésének, hogy a 2010-es esztendő egy izgalmas év lesz a város számára.
– Büszkén mondhatom, hogy Eger egy sikeres város, óriási történelmi tradíciókkal, értékekkel rendelkezik – fogalmazott.
Az idei esztendő terveiről szólva a polgármester emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat 2010-et a bor évévé nyilvánította. Minden történés valamilyen módon összefüggésbe kerül majd a borral. Utalt arra is, hogy sok szakember dolgozott azért, hogy elsők közt lépjen a város a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezetek létrehozásában. Eger ebben a vonatkozásban is a nyertesek között van. Az egész térségben egyedüliként megnyerte a város a maximálisan elnyerhető 50 millió forintot. A polgármester a továbbiakban szólt a már hagyományos nyári rendezvényekről: a Történelmi Vigasságokról, illetve az Agria Nyári Játékokról.
Egy délutáni sajtótájékoztatón a régió három megyéje mutatkozott be. Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a megye turizmusfejlesztési stratégiájának a középpontjában a hosszú távú versenyképesség megerősítése áll. Szerinte igazi fejlődést csak fejlesztésekkel, a turisztikai vonzerő bővítésével, a szálláshelyek színvonalának növelésével lehet elérni. A konkrét példák sorában az elnök számos ROP-támogatással megvalósult fejlesztést sorolt fel, közöttük a Mátra Múzeumot, az Orczy-kastélyt a parkkal, az egri Török fürdőt, illetve a Tisza-tavi Ökocentrum továbbépítését.
Az Utazás 2010 kiállításról bővebben olvashatnak a Heves Megyei Hírlap pénteki számában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









