Vészterhes időkben vonzóbb a házasság
Mik ezek?
XHeves megye nagyvárosaiban nőtt a házasságkötések száma tavaly, pedig korábban évről évre kevesebben esküdtek. Egerben a tavalyelőtti 281 frigyhez képest tavaly 361 ceremóniát rendeztek.
– A polgármesteri hivatal dísztermében a nyilvántartásom szerint pontosan 325 házasságot kötöttek tavaly, míg 35-öt külső helyszínen – számol be az adatokról Szűcsné Nagy Szilvia egri anyakönyvvezető. – Utóbbiak közül a legnépszerűbbek az egri vár, az Érsekkert, továbbá a Hotel Villa Völgy, a Szent István Hotel és a Mátyus Udvarház. Egy szertartást a szarvaskői Öko-Parkban tartottak.
Gyöngyösön és körzetében szintén nőtt a házasságkötések száma tavaly. Míg 2010-ben 154 esküvőt szerveztek a mátraaljai településen, addig 2011-ben már 174-et. A megye második legnagyobb városában az elmúlt esztendőben tíz alkalommal mondták le a szertartást, szemben az egri hárommal.
Hatvanban 2010-ben 69, tavaly 74 esküvőt tartottak. A Zagyva-parti városban Szonda Katalin hatvani anyakönyvvezető azt is elmondta: Hatvanban most indult a Fecskelakás-program, bejegyzett élettársak, házaspárok juthatnak kedvezményesen bérlakáshoz. Akik februárra már bejelentkeztek esküvőre, ilyen megfontolásból is tették.
A lemondások kapcsán pedig azt jegyezte meg: ha egy esküvő meghiúsul, akkor arról "általában elfelejtik" értesíteni az anyakönyvvezetőt.
– Gyakran a házasságkötés hetén még várjuk a párt, hogy bejöjjenek az adatokkal, végül mi telefonálunk rájuk, hogy lesz-e esküvő.
Az is általános tapasztalat, hogy ahol a legnagyobb puccparádét tervezik, ott hiúsul meg a házasság.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Fontosnak tartja, hogy kedvesével házasságban éljen?
- Igen, nekem fontos a papír. 62.5%
- Nem, a szeretet a fontos. 12.5%
- Mindegy, ahogy alakul, úgy jó. 25%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









