hírek - Közélet
Járhatóvá teszik a település útjait a mátrai faluban
| A településen évről évre romlik a belterületi utak állapota. A hosszú tél következtében idén tavaszra rendkívül sok kátyú keletkezett, amik már-már lehetetlenné tették a biztonságos közlekedést.
KedvesKEDDj - 15-20 százalékos kedvezmények az üzletekben
| Minden hónap második keddjén a KedvesKEDDj akcióban részt vevő üzletek jelentős, 15-20 százalékos árengedménnyel kedveskednek a vásárlóknak.
Bölcsődét szeretnének, lenne rá igény a környéken
| Két fejlesztést is szeretne megvalósítani a most következő hónapokban Szihalom önkormányzata.
Bepillantottak a szülőszobára
| Tizenegy éve szervezik meg Egerben a Születés Hete rendezvénysorozatot.
Már csak öt influenzás megbetegedés volt megyénkben
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján május 6. és 12. között megyénkben mindössze 5 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Kézműves szakkör és nyári tábor
| Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet pályázatot hirdetett a roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó programjainak támogatására.
Az energiahivatal is segít, ha a szolgáltató nem lép
| Ha az áramszolgáltató önmagától nem tervezne korszerűsítést, az Energiahivatalnak is vannak olyan eszközei, amellyel kikényszeríthető a mátrai elektromos hálózat fejlesztése.
Hiteles szakember számolt be tapasztalatairól cukorbetegknek
| Nyolcadik alkalommal rendezte meg az Egri Cukorbeteg Napot a Cukorbetegek Egri Egyesülete az elmúlt hét végén.
Asztmarohamot okozhat az iskolakréta tejallergiásoknál
| Allergiás és asztmás tüneteket okozhatnak az iskolákban használt pormentes kréták, a tejallergiában szenvedő gyermekeknél, állítja egy neves szaklapban megjelent tudományos cikk.
Négyszázmillióból újul meg a város
| Egy sajtótájékoztató keretében hangzott el, hogy Pétervására önkormányzata közel 400 millió forintot nyert pályázaton szociális városrehabilitációra.
Kultúra
Sport
Gazdaság
Kék hírek, bulvár
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
- ZF-Eger: a nők kitaposott ösvényén
- Rejtett kamerák a hálószobában, a 43 éves férfi előzetesben
- Ápolók munkáját ismerték el
- Csináld magad! temetkezés: hamarosan eltemethetjük magunkat
- Csináld magad temetések
- Hétméteresekkel szerzett előnyt a B. Braun Gyöngyös
- Környezettudatos, sportos nevelést kapnak a gyerekek
- Füzesabony központi részén nagy kertes családi ház eladó. 3 szoba, konyha, pince, garázs van. T:...
- Egerben épülő 4 lakásos társasházban, 74/93 m2-es lakás 15,9 M Ft és 87/106 m2-es lakás 18,7 M...
- Eger Petőfi úti új építésű 2+2 szobás két fürdős lakás eladó! Tel.: 20/312-2631
- Füzesabony központjában, 4 szobás kertes, családi ház eladó. 70/414-6222





