Az utolsó esélyt az első Palóc Vágta adja
Mik ezek?
X
A Nógrád megyei Kozárd, pontosabban az ottani 1. Palóc Vágta adja meg a legutolsó esélyt azoknak az „ördöglovasoknak”, akik ott szeretnének lenni a szeptember 15-én és 16-án a budapesti döntőn, az 5. Nemzeti Vágtán.
Az Észak-Alföldön és Észak-Magyarország nagy részén a kozárdi futam lesz az egyetlen elővágta, így aki itt nem indul el a mai napon, az már csak a jövő éviről álmodozzon! Bár első sorban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod egy részének és Nógrád megye településeinek találták ki ezt a versenyt, bárhonnan benevezhettek rá az érdeklődők. A helyiek reménye szerint a fent említett kivételes helyzetük miatt a legnagyobb és legnépesebb előversenyt rendezhetik meg a „Nyeregbe vidék, nyeregbe Magyarország” mottóval beharangozott Palóc Vágtával.
És hogy miért éppen Kozárd rendezi a nagy lovas eseményt, arra a község polgármestere, dr. Hajasné Banos Mária adta meg a választ. „Minket a szervezők kértek fel, mert egy tőlünk elszármazott vállalkozó jóvoltából – aki kifizeti helyettünk az egyenes bejutást biztosító, borsos (2,5 millió forint) nevezési díjat – eddig mind a négy vágtán ott voltunk, és tavaly a középdöntőig jutott a minket képviselő lovas. Egyébként minden vágtahelyszínről a két első helyezett ingyen vehet részt a Nemzeti Vágtán Budapesten, így nem mindegy, hogy a válogatókra milyen lovat és lovast szerződtetnek a települések, akik bevállalják a 100 000 forintos elővágta-díjat. Választék van bőven, rengeteg lovas és ló várja, hogy a községek „beléjük helyezzék” bizalmukat – úgyhogy szabad a vásár! Megyénkből eddig Egyházasdengeleg, Alsótold és Szilaspagony nevezett be, de Hevesből is vannak jó néhányan."
Bővebben a Heves Megyei Hírlap szombati számában
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





