HEOL

Hosszú idő után ismét kiállítással hívta fel magára a figyelmet lakóhelyén a hatvani Czibolya Erzsébet. Már Tompa Z. Mihály intézményvezető szavai megteremtették azt a hangulatot, amely aztán az egész este folyamán  érződött: többről volt szó ezúttal, mint egy „szimpla" tárlatról. A Hatvanban élő Erzsébet ugyanis szájjal kezeli az ecsetet, méghozzá olyan színvonalon, ami az országhatáron túl is elismerést vált ki. Utóbbira a tárlatvezető Mátyássy Gábor képzőművész is felhívta a figyelmet. Szerinte a magyarországi szájjal festők között ő az etalon, nem hiába hívták már több európai országba; sikerült kitörnie azon korlátok közül, amelyek a szájjal festő művészek stílusára jellemzőek, s technikai bravúrokkal igyekszik alkotói tevékenységét még magasabb szintre emelni.

  Czibolya Erzsébet: A belső fény segít a mindennapokban. FOTÓ: Tompa Z. Mihály

Czibolya Erzsébet munkái között rengeteg természeti kép szerepel, de elhozta magával a Balaton-ihlette pillanatfelvételeit, szülei portréját, csendéleteit, továbbá – és erről az oldaláról eddig kevesebben ismerték – a Magyarország ismert épületeit ábrázoló festményeket is.
Az esemény egyik fő célja az volt, hogy a nehéz helyzetben lévő Erzsikétől képet lehessen vásárolni, így segítve őt további munkájában. A művésznő, noha tagja egy lichtensteini akadémiának – 1999 óta a lichtensteini szájjal és lábbal festők világszövetségének köszönhetően ösztöndíjat kap, amit három évre adnak, és újabb sikeres vizsgamunkával lehet kiérdemelni az újabb három évre szóló segítséget –, az onnan érkező támogatás kevés a mindennapokra. Ráadásul édesanyja tavaly elhunyt, így a szintén mozgássérült édesapjával elveszítették legnagyobb támaszukat.

 

–  A hasonló rendezvények erőt adnak tovább segítenek utamon – mondta Czibolya Erzsébet. A művésznő 1998-ban egy barátja bíztatására kezdett el festeni. Eleinte kételkedett önmagában,  ám végül megfontolta az ötletet: kitartással miért ne sikerülhetne?

– A belső fény segít a mindennapokban. Amikor elkezdem a munkát, eltölt egy olyan rálátással, ami addig kísér engem, amíg papírra vagy vászonra nem vetem az alkotást. Olykor elsőre nem is tudom, mit szeretnék festeni – mondta.

A művésznő öt éves korában kapott járványos gyermekbénulás elleni védőoltást, s három héttel később már nem tudott mozogni. Azóta tolókocsiban él. Sok, gyötrelmes év után döntötte el, hogy többre is képes lehet. Azóta a Hatvani Művésztelep tagjaként számos kiállítása volt itthon és külföldön.

– Soha nem tanultam festészetet, de mivel örömöm lelem ebben a tevékenységben, saját magamat kezdtem el képezni. Mindig motoszkált bennem valami újhoz vezető gondolat – meséli. Mint mondja, arra a legbüszkébb, hogy a helyi lakosok vissza-visszatérnek a kiállításaira.

A mosoly a lelket mutatja
– Nagyon nehéz helyzetben is képes az ember felülemelkedni a gyengeségén – mondja Czibolya Erzsébet. – Több mint tíz év nagyon sok idő, ez alatt többször megfáradtam. Amióta meghalt az édesanyám, aki mindenben segített, a napjaimat magamnak kell megszerveznem: hogy fel tudjak kelni, le tudjak feküdni, legyen, aki vizet ad, aki öltöztet, aki útnak enged és visszavár. Sokan mondták, hogy azért mosolyogok, mert gondtalan az életem, de ha csak egy napra lennének a helyemben, megtudnák, hogy nem így van. A mosoly a lelkünket mutatja; azt, hogy mennyire tudom a másik embert megajándékozni.