Egri hangok a miskolci Toscában
Mik ezek?
XNagy sikerrel, zsúfolásig telt nézőtér előtt mutatták be az Avasi kilátónál a Toscát az operafesztiválon. Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója rendhagyó módon, rendhagyó díszletekkel vitte színre Miskolcon Puccini talán legismertebb operáját, melynek első két felvonását korábban már láthatta a közönség a belvárosban.
A rendező elmondta: eredetileg az volt az elképzelés, hogy a három felvonást, három különböző helyszínen adják elő, ám az Avasi kilátó környezetének adottságait látva úgy döntöttek, mindhármat ott mutatják be, kiemelve a történetet a saját napóleoni korából, s belehelyezve egy modernebb, hosszú háború utáni állapotnak megfelelő lepusztult, szétzilált környezetbe.
Az előadásban közel 400 ember vett részt, énekesek, zenészek, statiszták és műszaki dolgozók. A produkció (egyik) jellemzője, hogy nem „csak” helyiek léptek a rendhagyó színpadra, hanem Észak-Magyarország számos tehetsége, köztük az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő egri Cantus Agriensis kamarakórus csaknem 20 tagja is. Bimbó Zoltán, a kórus ügyvezető elnöke a Hírlapnak elmondta: a kezdetektől kiváló az együttműködésük a fesztivál szervezőivel.
– A nagyszabású oratorikus művek megszólaltatásához komoly létszám szükséges. Korábban a miskolci Művészetek Házában koncertszerűen adtuk elő Beethoven Fidelio-ját, Mozart Don Giovanniját, vagy Puccini szerzeményeit, a Pillangókisasszonyt és a Toscát. Örömmel veszünk részt közös munkákban, kiváló a kapcsolatunk a Kassai Szimfonikus Zenekarral, vagy karnagyunknak, Gergely Péter Pálnak köszönhetően az Operafesztivállal.
A munkáról Bimbó Zoltán elárulta: „zenei edzőtáborokat” tartanak Mátraderecskén, és csak a kész művet próbálják azzal a karnaggyal, aki előadás közben is vezényel. Az utazást és az időt nem tartják áldozatnak, hiszen mindezt szerelemből teszik.
Diákok és felnőttek közösen dolgoztak a sikerért
A Miskolci Nemzeti Színház zenekara és kórusa mellett az előadás részese volt a Fráter Gimnázium Vegyeskara (karigazgató: Regős Zsolt), a Cardinal Mindszenty Kórus, a Cantus Agriensis (művészeti vezető: Gergely Péter Pál), a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézmény Kórusa, a Miskolci Bartók Kórus (karigazgató: Sándor Zoltán), az Egressy Béni – Erkel Ferenc Zeneiskola egyesített gyerekkórusai (Karvezetők: Murvainé Bodnár Ildikó, Mészáros Éva, Juhász Nyitó Éva), a Fazekas utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fazekas Gyermekkara (Karvezető: Balásné Molnár Ildikó).
– Az ország élvonalába tartozó karmesterekkel, Medveczky Ádámmal, Gál Tamással vagy Kovács Jánossal együtt dolgozni hatalmas dolog, egy-egy próba igazi mesterkurzus. Rengeteget lehet tanulni tőlük, hiszen egy mozdulattal vagy nézéssel képesek a legtöbbet kihozni az énekesekből. A mostani Tosca-előadás hatalmas öröm volt mindannyiunknak, hiszen egy, a mai korban nem túl népszerű műfajban sikerült ezreket megmozgatni. A művészektől a 10 éves helyi iskolásokon át mindenki ott volt, hogy részt vegyen a produkcióban. Az előzetesen vártnál jóval többen érkeztek az Avasi kilátóhoz, hogy megnézhessék Puccini operáját.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





