HEOL

-Tréfafa, vagy nótafa Berecz András?

– Mindkettő. Tréfafának a mintája a nótafa. Ha az utóbbi találó szó, akkor a tréfafa is az! Olyan ember az ilyen, akiből sokat és könnyedén jön a tréfa. Úgy termi, mint a fa a gyümölcsét, ahogy hajtja a rügyeit. Az neki az életeleme. Nem azért tréfálkozik, mert ezzel előmenetele van, vagy mert hajtja a szerkesztőség, vagy mert a filmsorozat erre kényszeríti, hanem mert ez olyan neki, mint levegőt venni.

– De nem gyökértelen fa ez. Ön is a nagyapja örökét viszi tovább!

– Amikor én megszülettem, nagyapám már halott volt, de édesanyámnak olyan élmény volt ez a Tanka Gábor, hogy az estéket mindig ővele töltötte meg. S ha véletlen elfeledte volna, hát volt gondom rá, hogy ne felejtse! Addig nyúztam, amíg valami újat nem mondott. Nagyapám érdekes egyéniség volt. Egy nap öt kocsmába ment el legalább, hogy új dallal vagy új tréfával találkozzon. Olyan nagy területeket járt be, mint a farkas. Az is, amikor megéhezik napi 50–60 kilométert 100–150-et is könnyen a talpa alá kap.

- Őt a dalok, a mulatság, a móka, az hajtotta. Tiszabura, Tiszanána, Tiszaroff, Abádszalók s ezek csak a Kunhegyes környéki települések, amik mind ismerték őt. Minden kocsmába bejáratos volt. Óriási vadászterülete volt, s mikor eltemették, akkor is negyven cigány temette őt. Bort tettek a lábához, s a fejéhez is. Soha ne legyen szomjúsága még odaát se! Ez volt Tanka Gábor.

– Hasonlóan szomjoltó ember Ön is. S ez vált az életformájává.

– Boldog ember vagyok, mert, azt csinálom, amit szeretek. Azt mondják, ha az ember álmai, s az élete közt legalább egy arasznyi rés van, az már jó, mert az az embert mindennap kényszeríti valamire. Nálam baj van, mert teljesen egybe esik. Én ennél szebbet megálmodni se tudok, mint amit csinálok és a térképen hurcolom magammal a legkedvesebb meséimet, tréfáimat, dalaimat, s valóban ez az életem, mert még éjszaka az ágyba is ezt viszem magammal. Amit nappal kimondani nem tudtam, azt ott álmomban teszem meg, ott teljesül ki. Valóban igaz, hogy ebben élek, s egyebem sincs, csak ezek a dalok meg mesék.

– Ha már térkép.  Egy alföldi, kun gyereknek miért ily fontos Erdély meg a Székelyföld?

– Ez a magyarság történelméből ered, mert azokat a vidékeket, amiket nem bolygattak meg olyan erősen kitelepítéssel és betelepítéssel, ahol a nagyszülők az unokákkal békességben találkozhattak, ott a kultúra is általában régiesebb. S az erdélyi műveltségben sok olyan régiség – szórend, nyelvi észjárás, dallamfajta, tánc – őrződött meg, amiket a magyarság többi része már régen elfelejtett, de a közös, valamikori tudáshoz tartozott. Ezért Kodály is, Bartók is a régi magyar zenét mozaikokból összerakni Erdélybe indult legszívesebben. Ez hát nem az én döntésem. Ha valaki a magyarság műveltségével foglalkozik előbb-utóbb kilyukad Erdélybe. Megkerülhetetlen.

– Mennyire igyekeznek autentikusan megszólaltatni az összegyűjtött a dallamokat?

  Berecz András: próbáltam sok mindent FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

– Nem igyekvés, hanem hajlam kérdése. Lényünkből fakadóan a hűség izgat minket a legjobban. Sokan földolgozzák a dalokat, s tegyék is. Véleményem szerint ez kockázatos. Csak akkor érdemes, ha az ember ehhez még valamit hozzá tud tenni. Ez azonban nehéz, mert itt egy zeneileg tökéletes, monumentális anyagról van szó, amit évezredek csiszoltak tökéletessé. Ehhez hozzányúlni nagyon nagy bátorság és óriási tudás kell. A zenésztársaimmal hűségre törekszünk, hellyel-közzel pedig rekonstrukcióra.

– Van egy kép a honlapján, egy kályhacsempéről. Egy tenyérnyi nap-hold végtelen. Erről beszél, erről az egységről és tökéletességről.

– Ez egy 300 éves kályhacsempe, ami valóban egyfajta egyetemes érvényű műveltségről mesél. Nem csak monumentális, de egyetemes is. Hiába, áll egy dal esetleg csak négy sorból, két versszakból, annyira le van csiszolva, olyan tökéletes a melódiarendszere, hogy a világ akármelyik színpadán megállja a helyét. És bizonyítottak is ezek a dallamok.

– Ennek a tökéletességnek a szolgálata állította a színpadra?

– Próbáltam sok mindent. A szüleim javasolták a jogász szakmát, vagy legyek orvos, de nem ment. Amit csinálok, azt elképzelni sem tudtam volna. Azt sem tudtam, hogy ilyen van. Egyszerűen kirajzolódott. Miközben rajtam ez megtörtént, úgy éreztem, hajtűkanyarokban és cikkcakkokban mozgok. Most, hogy hátranézek – van már néhány esztendő, amit a színpadon töltöttem – azt látom, nyílegyenes út. Ezt azoknak érdemes megfontolni, akik pályakezdő fiatalok, s el nem tudják képzelni, hogy valaha is lesz belőlük valami.

Én ezt hatványozottan nem tudtam elképzelni. Előbb ide hívtak, aztán oda meg amoda, míg végül a színpadon találtam magam, pedig soha nem akartam ezzel oda állni. Ha mesét vagy dalt gyűjtöttem, nem azért tettem, hogy az nekem kenyéradóm legyen, hanem mert ennél jobban a világon semmi nem érdekelt. A mesék meg a dalok faragtak belőlem színpadi embert. Nem én kaptam fel őket szándékkal, s nem én rángattam őket föl oda, hanem ők vittek engem. Ők az erősebbek. Ők hánynak-vetnek engem a térképen mindenfelé.

Tojásrántotta serceg a fonográfon
A Gyergyói medence legendáival, tréfáival, dalaival álltunk most elő Hazakísérlek című műsorunkkal, s ezt az internetnek köszönhetjük… – meséli Berecz András. Oda dobták ugyanis föl Bartók 1907-es, Kodály 1910-es és Molnár Antal 1911-es népdalgyűjtését. Ezek fonográfhengeren rögzített felvételek, amiket ezzel nem foglalkozó ember nemigen élvez, mert több benne a zörgés mint a zene. Olyan, mintha tojásrántotta készülne, s azon a vonat néha átmenne, s valahol hátul még mintha valaki énekelne is… Ezért kipróbáltuk, milyenek ezek a dalok, ha úgy szólnak, hogy hallhatóak és élvezhetők is. Gyergyó régi népzenéje, az az első nagy népzenei gyűjtés a nyersanyaga, mely a magyar népzenét felforgatta. Mikor Bartók ezt egyben látta, egy zenetörténeti mondatot írt le 1907-ben: „Megtaláltam a székely népdal-típusokat, melyekről nem hittem volna, hogy léteznek.” – Ezek a dallamok a magyar műzenének teljesen új fordulatot hoztak, itt rátalált a magyar műzene a saját hangjára, tehát a legeredetibbre. Ez az, amit Liszt, Erkel keresett, s ez az ami Bartóknak adatott meg, hogy rátaláljon. Így tudott megszabadulni a német gyarmati lét alól a magyar műzene, ami addig német provincia volt – véli Berecz András.