HEOL

Nádasy Erika, a Domján Edit- és Príma-díjas színésznő újabban nem látható nyári színházi játékokban Egerben. Helyette ismét főz. Csinált ő már ilyet: egyszer, ahogy fogalmaz, „sértődöttségből” szakácsnak állt.
– Méltánytalannak éreztem a helyzetem, és azt mondtam: akkor megyek. Két éve szakácsvizsgát tettem, így átballagtam a szomszéd utcába, hogy ne kelljen messzire cuccolni – meséli nevetve. – Áprilistól októberig beosztott szakácsként dolgoztam délelőttönként. Aztán ősszel már délutánonként újra színésznő voltam, mert próbáltuk az Iván, a rettentőt. Végül megegyeztünk az igazgatómmal, és maradtam.

  Nádasy Erika egerszalóki konyhájában is éppoly sikeres, mint a színpadon. Minderről bárki megbizonyosodhat a helyszínen. Fotó: Gál Gábor

A főzés és a vendéglátás azonban, mint szerelem, megmaradt. A művésznő pár éve Egerszalókon szeretett volna éttermet nyitni. Beszerezte az engedélyeket, de a gazdasági válság közbeszólt. Tavaly aztán hozzájutott egy ingatlanhoz, ami alkalmas arra, hogy vendégházként is üzemeljen. Az épület aljában pedig volt egy fáskamra, ami adta magát, hogy gyönyörű konyha legyen belőle. Most pedig, hogy a Príma-díj is ott pompázik, végképp mondhatjuk: a Nádasy Erikának príma konyhája van otthon.

– Megépült a konyha, s a falusi vendégasztal keretében fogadhattam az éhes közönséget. Azonban nem nagyon volt rá se igény, se kereslet. De mindig érdeklődtek, tudok-e valami programot, hová lehet elmenni. Arra jutottam: ha már ott a hely és főzök, egy minimál színházat is létre lehetne hozni. Sok barátom segített benne, többnyire barátságból jönnek. Augusztus 22-ig kialakult egy rendes műsorterv szerdától szombatig minden estére – mondja. – Nem hakniról van szó, hiszen a naptárban például Villon-est is szerepel. Sőt, ha minden jól alakul, komolyzenei koncertek helyszíne is lesz az OtthonKonyha.

A színésznő persze nem egyedül akarta kitalálni a langyos vizet. A fővárosban is működik már egy Lakásétterem elnevezésű intézmény, ahol egy fiatal csapat főz, akiknek nincs pénzük arra, hogy egy éttermet üzemeltessenek. Az egerszalóki vendéglő előtti tér pedig egy szállóvendég ötlete alapján alkalmasnak találtatott – a soproni Kocsmaszínház mintájára – előadások megrendezésére is. A programokhoz pedig finom vacsora is jár: egy Piaf-esthez például igazi francia menüt ígér a házigazda.

Sokaknak persze furcsa, hogy az idei évad közönségdíjas színésznője a színpad helyett a fakanalat választja. Hogy feladná-e a színházat a főzésért? Kis szünet után meglepő választ ad:
– Jelen pillanatban igen. Nem látom a kihívást. Sok önálló estet csináltam, a Camille-jal megkaptam a legjobb előadás megosztott díját. Nem mondhatom, hogy megbuktam volna. Jelentkeztem a legutóbbi monodráma-fesztiválra is, mert tudtam, hogy Egerben nem készül senki. Vittem három ötletet rendezőstül-mindenestül. Azt a választ kaptam, gondolkodjunk rajta. Telt-múlt az idő, nem szóltak hozzám, aztán amikor rákérdeztem, azt mondták, nem egyeztünk meg konkrétumban, és már megvan a program. Nélkülem. Azt mondtam, jó, köszönöm szépen, viszontlátásra. Persze pusztán a vendéglőben nem lennék örökre boldog. Nem erre tettem fel az életem. Sokkal többet nyom a latban a keserűségnél, hogy mennyi mindent feláldoztam a színházért. Ha szükség van rám, szólnak, ha pedig nincs, akkor nem nyomaszt az, hogy hadd kerüljek már a színpadra. A vendégházzal megtehetem, hogy várjak a feladatra. Vagy magamnak csináljak újakat.