Gyöngyösi bort isznak a tudósok

Mik ezek?
XA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) borversenyére az idei esztendőben az ország 168 pincészetéből több mint 170 borral neveztek, köztük ismert hazai borászok is. Az Akadémia bora díj anyagi elismeréssel nem jár, ám a győztes italokat felszolgálják az akadémiai bálon, illetve az MTA más rendezvényein.
Dunai György Sándorné büszke a most kapott díjra. Fotó: Albert Péter.
A felső kategóriás fehérborok között a Mátrai Borvidék 2008-as évjáratú Mátrai Hárslevelűje győzedelmeskedett, amely a Borpalota Borászat & Szőlőbirtok alkotása. Megyénk nedűi közül második helyezést ért el a Gróf Buttler Történelmi Borászat 2007-es évjáratú Egri Cabernet Sauvignon-ja.
A gyöngyösi Borpalota Kft. Mátrai Hárslevelűje már az Akadémia idei borversenye előtt is többször elnyerte a szakértő zsűri tetszését. Dunai György Sándorné, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, eddig a 2008-as évjáratú fehérborukkal csaknem húsz kiemelkedő eredményt értek el a különböző versenyeken.
Mi a titka annak, hogy a Mátrai Borvidék alig egy éve készült Mátrai Hárslevelűje sorra a legkiválóbb nedűk sorába kerül? Egyrészt kell egy olyan kiváló főborász, mint Varga Péter, aki tudja, hogy egy nagyon aszályos év novemberében szüretelt, töppedt szemű, 28 mustfokkal rendelkező fehér szőlőből mit szeretne és mit lehet kihozni. A bor előállításához használt technológia is igen lényeges, ami hasonló volt ahhoz, amellyel a Borpalota Kft. 2005-ös Késői Szüretelésű Mátrai Szürkebarátja elismerő oklevelet nyert két éve a világ legnagyobb nemzetközi borversenyén, az olaszországi Vinitalyn.
Az ügyvezető igazgató szerint az MTA által a legjobb felső kategóriás fehérborként értékelt Mátrai Hárslevelű előtt nagy jövő áll, hiszen nagyon fiatal a bor, és az elkövetkező három-négy évben tovább fejlődik.
– Szeretnénk még tovább versenyeztetni, hiszen egy olimpiai bajnok sem áll meg a kezdeti sikerek után. Öt éve azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy elkészítjük „a nagybort”, ami sikerült is, hiszen eddig minden hazai versenyen szinte a legjobb eredményeket érte el a Mátrai Hárslevelű.
A Buttler Borászatnak ennél is különb nedűi vannak
A Gróf Buttler Történelmi Borászat tulajdonosa, Bukolyi László a Hírlap érdeklődésére szerdán elmondta, hogy ennek az elismerésnek számára nincs különösebb jelentősége, és nem is túl büszke rá, mivel a nevezett bornál sokkal nemesebb nedűkkel is büszkélkedhet. Olyanokkal, amelyekkel komoly nemzetközi megméretéseken is szép sikereket ért el. Véleménye szerint ilyen például a 2006-os évjáratú Nagyegedi Bikavére, amelyről a világ legjobb borászati szakértői is elismerően szóltak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









