Hatalom, áldozat, alázat, gyalázat

Mik ezek?
X
Már a műsorterv kihirdetésénél is meglepetést okozott a bejelentés: a Gárdonyi Géza Színház 2011/12-es évadának első bemutatójául Sütő András Káin és Ábel című drámáját választotta Blaskó Balázs. A direktor a saját maga által rendezett előadással ugyanis tizenkilencre húzott lapot. A januárig rendelkezésre álló pénzből elvileg azt gondolná az ember, az igazgató minél többet akar kihozni. Ez pedig azt jelentené, hogy bemond biztosnak tűnő zenés előadást nyitánynak, a nép tódul, jegyet és bérletet vesz, térdét csapkodva kacag, tapsol, és hazatér. Ehelyett kap hatalmat, dühöt és testvérgyilkosságot: azaz egy „áltörténelmi drámát”. Ám a merészség önmagában nem erény.
Nagy titkot nem árulunk el azzal, ha már az elején tisztázzuk: a címszereplőkön múlik az élmény, azaz már a kezdő negyedórában kiderül, érdemes-e végigülni a három felvonást. Káin (Portik Györffy András) és Ábel (Káli Gergely), e két egymástól teljesen ellentétes életfelfogású karakter vitájában kibontakozik jellemük, Istenhez fűződő viszonyuk. A lázadó és a megalkuvó testvérpár dialógusa persze – mint az előadás során végig – sokkal több jelentést hordoz.
„Káin: A félelem: nem szövetség.
Ábel: A hűség: nem félelem.
Káin: A rettegés: csupa hűség.
Ábel: Az alázat nem félelem.
Káin: Az alázat: gyalázat.”
A szópárbaj Egerben működik. A fivérek élnek, a publikum bátran maradhat székében, mert e – mindannyiunkban rejlő – kettősség végig él, és életben tartja a konfliktust.
Nem a sorson múlik, hanem az emberségen. „Mert ha porból lettünk is: emberként nem maradhatunk az alázat porában”. FOTÓ: GÁL GÁBOR
Az „ősállapotban” megjelenő mély érzelmeket Éva (Saárossy Kinga) csillapítja le. Az örökkön vétke miatt szenvedő nő lehetne a kapocs, ám titkát nem ismerheti meg senki. A legelső bűn az övé, s a halandósággal sújtott hús-vér anyafigura már nem lázad, nem hajlong, csak retteg. Párja a mindig kígyót ölő Ádám (Venczel Valentin), a megtört férfi, a megbocsátás képességének hiányával. Az első (önsorsrontó) ember alkoholba fojtja bánatát, mert ízlelte az Édent, de már csak az illata maradt neki.
Időtlen a mélység, de modern a tér
Székely László meglepő s hatásos díszlete minden előadáson külön tapsot kellene, hogy kapjon. A tér ugyanolyan időtlen, mint maga a dráma. A szerző szavai szerint a mű „hajnal-emberek, hajnal-szerelmek és hajnal-szenvedések” története az „időknek hajnalán”. Ehhez kiváló segítséget nyújtanak a tükör-falak: melyekből ki-ki nyerhet önigazolást, ugyanakkor az önmagukkal való szembefordulás egyik eszköze is a környezet. E látványos színpadkép során fényként tör elő a múlt, s Isten haragjával sújt le a jövő.
E családképbe, s a két fiú közé érkezik Arabella (Marjai Virág), aki új dimenziót is hoz magával isteni üzenetként. A csillaglány a megfejthetetlen titok, a szerelem szimbóluma, az egyetlen, akinek változik a jelleme a darab során. Választása, s e döntés megbánása ébreszti fel benne a testi vágyat, mely fontos alapköve a végzetnek. Kár, hogy a választás előtt bujább, mint amikor valóban szerelmes, bár misztikumából nem veszít.
A mi tapsunk Venczel Valentiné
A kevés szereplővel dolgozó dráma egyik legjobb karaktere Venczel Valentiné. Ádám figurája, a pálinkát markoló, olykor szarkasztikus megtört ember számos lehetőséget nyújt, a színész mégsem él vissza a részegséggel, sőt. A Káin vélt halálakor elhangzó monológjában övé a darab legegyértelműbb panasza Istenhez, amiért „ember voltában” alázza meg a teremtményeit, s ugyancsak rajta múlik a dráma (talán) legszebb pillanata: jelesül a tejjel-mézzel folyó jóra keserédesen visszaemlékező férfi mondatai.
E kétellyel és hittel, bűnnel és megbánással teli família életében Isten, azaz a hatalom az egyetlen, amelynek léte mindannyiuk számára megkérdőjelezhetetlen. A kérdés csak az: sorsukat önmaguk, a szavak vagy hitük alakítják, elkerülhetik-e az elkerülhetetlent.
Sütő András drámáját 1977-ben adták ki, fél évvel később már a budapesti Nemzeti Színházban játszották, s nem sokkal később a Kolozsvári Állami Magyar Színház is műsorra tűzte. A Ceausescu-diktatúra alatt mint metafora, a közönségnek egyértelmű volt.
Bár ma Magyarországon minden hivatalos dokumentum szerint demokrácia van, hatalomból, megalkuvásból és felemelt fejből is jut bőven. Blaskó Balázs vállalása önmagában még nem dicséretes, az már annál inkább, hogy képes volt merészen kezelni az alapanyagot. Ugyanakkor gyorsan el kell felejteni, hogy a rendező az Isten. Az Úr ugyanis Blaskó hangján szólal meg a darab elején, e választás pedig már csak azért sem szerencsés, mert egészen más asszociációt kelt az amúgy is több síkon mozgó mű kezdetén. A stilizált agresszió működik, de az előadás végén „civilben mondott” üzenet sajnos ellentétes az addig hatásos játékkal.
Élményszempontból azonban mindez csak forgács. A maradiaknak modern, az újítóknak konzervatív vonal is mutatja: a harc örök, a megegyezés és az összefogás azonban nem lehetetlen. Csak ha eleve elrendeltetett. Az egri színpadon azonban él a gondolat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. bisztrica67 2011. október 12. 09:09
Mi holnap fogjuk megnézni. Már alig várom! Kíváncsi vagyok az új társulatra. A régit nagyon szerettem, hiányozni fog Sruf Milán, Kaszás Gergő, Járó Zsuzsa és még sokan mások.
Venczel Valentin nagyszerű színész, minden karaktert kiválóan tud megformálni. Boldog vagyok, hogy itt maradt Egerben!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









