Kegyelem a borkelyhekben
Mik ezek?
X
Kisebb tömeg gyűlt össze csütörtökön, miután gázpalackkal elkezdték melegíteni a Hoffer traktor „orrát” az Érsekkertben, de az igazi attrakció természetesen az volt, amikor az 1946-os gép „beröffent”. Mindez pedig azt is jelentette, hogy kezdetét vette a XVI. Egri Bikavér Ünnep. Este a szökőkút mellett felállított nagyszínpad előtt gyülekező vendégsereget Pál Sándor, az egri hegyközség elnöke köszöntette a négynapos esemény kezdetén. Elmondta: az idei minden idők legnagyobb létszámú Bikavér Ünnepe, hiszen 40 pincészet és 21 étterem vesz részt az eseményen.
– Sokszor tesszük fel a kérdést: mi a jó bor titka? A csapadék mennyisége és időbeli eloszlása, esetleg napsütéses órák száma, vagy a talaj, netán a technológia? Márai szerint a borhoz kegyelem is kell, s a nagy borvidék olyan, mintha áldás lenne rajta. Ez a profán kegyelem árad az Eger környéki tájból. Ezt a minden szükséges összetevőn túlmutató, az egri vidékből áradó kegyelmet ünnepeljük és ízlelhetjük meg ezekben a napokban, csütörtöktől vasárnapig! – mondta Habis László, egri polgármester.
A köszöntőket követően a hagyományos díjátadások következtek. A „2011. Év Egri Szőlőtermelője” Nyolcas Tamás lett, bortermelője pedig a Juhász Testvérek, azaz Péter és Attila. A tavalyi év borgasztronómusának Gál Gábort, a Lovas Étterem és a Zsálya Bisztró vendéglősmesterét választották, míg az „Eger Szőlő- és Borkultúrájáért” érmet az Eszterházy Károly Főiskola kapta.
Tarsoly József egri hegybíró úgy fogalmazott: bár az ünnep Szent Donáthoz kötődik, de e pár nap a szakemberek fáradságos munkájáról, a köszönetről és a háláról is szól.
Kihirdették a borvidéki borverseny győzteseit is
A tradícióknak megfelelően a megnyitó keretében ismertették az idei Egri Borvidéki Borverseny eredményeit, a kategóriák győzteseit. A legjobb Egri Bikavér a Vitavin 2007-es nedűje lett, Egri Csillagból a Tarjányi Pincészeté győzött. Fehérborok közül Thumerer Vilmos 2011-es Egri Királyleánykája nyert, a vöröseknél az Egri Korona Borház 2009-es Egri Cuvée-je bizonyult a legjobbnak. A rosék legkiválóbbika az Ostoros-Novaj Pincészet 2011-es Egri Roséja lett, míg a desszertborok közül a Vitavin 2005-ös Egri Traminije diadalmaskodott. Utóbbi nedűt a borverseny Champion-borává is választotta a zsűri.
A ceremónia után igazán kezdetét vette az ünnep. Az Érsekkert ismét kiváló helyszínnek bizonyult: a lombos fák alatt elviselhetővé vált a klíma. A hőségre tekintettel jobban fogyott a „fehér testvér”, azaz az Egri Csillag, de sokan sétáltak egy-egy könnyű rozéval a kézben. Igazán üde színfoltnak bizonyult a zenepavilon színpada, ahol a tűzzsonglőrökkel kiegészül Hungariddim zenekar az első nap talán legjobb koncertjét adta. A korábban még a nagyszínpadon emberfeletti teljesítményt nyújtó Egres néptáncegyüttes tagjai is itt foglalták el helyüket: a fűre helyezett szivacsos párnák igazi fesztiválhangulatot kölcsönöztek az eseménynek.
A megnyitón elhangzott: kiváló borokat kínálnak a pincészetek, érdemes mindet megkóstolni. Nos, erre a maival együtt még három napjuk van az érdeklődőknek. A feladat csábító, s nem tűnik teljesíthetetlennek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!






