Le is zsidózták Székhelyit - a polgármester tájékoztatást kér
Mik ezek?
XTovább dagad az egri listabotrány. A közgyűlés Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságának tavaly szeptemberi ülésén egy lista elkészítése is szóba került, amely összeállítására egy fideszes önkormányzati képviselőt kért fel az egyik kulturális intézmény vezetője azért, hogy tudja, kik is a "nemkívánatos személyek" a hevesi megyeszékhelyen. Korábban a heol.hu-nak Pataki Zsuzsa azt mondta: ironikus megjegyzésként hangzott el, hogy Csákvári Antal az intézmény szakmai munkáját megkönnyítendő állítsa össze a nem kívánatos művészek listáját.
Most a stop.hu nyilvánosságra hozta az említett tanácskozás hangfelvételét, ahol azt is elhangzott: Székhelyi József azért sem léphetett fel tavaly Egerben, mert többek szerintük a színművész "egy SZDSZ-es büdös zsidó". A felvételen az is hallgató, amikor a Fidesz-KDNP helyi képviselője kijelenti: "most" ezt is megtehetik.
Habis László, Eger polgármestere közleményt adott ki az ügyben, melyben leszögezi: nincs tiltólista Egerben.
"Egerben, - mely várost a korábbi szocialista szakminiszter, Dr. Hiller István tüntetett ki a Kultúra Magyar Városa címmel - nem volt, nincs és soha nem is lesz „nemkívánatos művészekről” készült tiltólista. A kulturális életben kifejezetten a sokszínűség híve vagyok, az értékteremtés jegyében a város nagy számban támogat civil szervezeteket és számos fesztiválnak ad otthont. A lista készítéséről szóló felvetést és a kulturális élet szereplőinek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak, elfogadhatatlannak tartom. Minden erőmmel Eger fejlődéséért, a város és intézményeinek stabil működéséért dolgozom, úgy látom azonban, hogy a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság 2011. szeptember 21-i ülésével összefüggésben lépéseket kell tennem - közölte Habis László.
Mint tudatta: levélben kérte meg a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnökét, Dr. Csarnó Ákost, hogy a grémium "nyilvánítson véleményt a tavaly szeptemberi bizottsági vitával kapcsolatban", s azt is kérte a bizottságtól, hogy adjon tájékoztatást arról: az ülésen elhangzottakra figyelemmel észlel-e jogszabálysértésre utaló körülményt, illetve adjon tájékoztatást "az álláspontjáról és az esetlegesen javasolt intézkedésekről."
Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezetője - aki a felvételen azt kérdi, azért nem léphetett-e fel Székhelyi, mert egyesek azt mondják, „hogy ő egy büdös zsidó” - megkeresésünkre elmondta: a polémia a szakma és a bizottság feladatáról, hatásköréről szólt. A vita végén kialakult álláspontból kitűnik: sem származás, sem politikai hovatartozása miatt nem diszkriminálnak senkit, kizárólag Székhelyi egy korábbi kijelentése miatt kerülhetett szóba az említett program törlése.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 34 hozzászólás érkezett-
34. gosztonyi 2012. május 8. 18:02
Kíváncsi vagyok, hogy hány egri fertálymester határolódik el Várkonyi György főfertályúr civilizálatlan megnyilvánulásától? Vagy ez a színvonal dívik ott is?
-
33. gosztonyi 2012. május 8. 17:31
Egri jobboldali körökben mozogva azt tapasztaltam, hogy a "zsidózás" teljesen természetes dolog. Az MDF-től a Jobbikig. Oly annyira, hogy az urak és hölgyek nem is tudnak disztingválni, szóval a városházán is lazán elszólják magukat. Ez nekik totál természetes dolog, szerintem most azon csodálkoznak, hogy miért van ez a hiszti a médiában.
Ennyire sötétek! Ja! nemzetvédők! -
32. agria_h_i 2012. május 8. 13:41
T.Budainé ! Néhány hülye miatt ugyan minek kellene eltünniük a közéletből a többieknek ?! Talán nagyító sem kellene ahhoz, hogy észrevegye a nagyságrendi különbségeket kiknek is kellene, illetve KELLETT VOLNA eltünniük a közéletből még azelőtt,hogy EKKORA KÁROKAT OKOZTAK AZ ORSZÁGNAK, MINDEN TÉREN !!! / 2006-2010 / Az EU kettős mércéjét mikor teszi szóvá ? Nem láttam még, estleg elkerülte a figyelmem ?! Nagyon kellene vigyáznunk az országra és NÉPÉRE, a gazdaságot és a kulturális " termékeket " is beleszámítva . Aki a NÉPE ellen tesz, annak nem jár bocsánat !
-
31. agria_h_i 2012. május 8. 13:30
HUNATTI ! Köszönöm a választ, lehet, hogy én sem voltam teljesen egyértelmű ! Szép napot !
-
30. gosztonyi 2012. május 8. 13:18
Értesüléseim szerint az intoleráns, kirekesztő (sokszor: antiszemita) megnyilvánulás általános az érintett körökben (egri fidesz, fertálymester uraságék).
-
29. bertrand 2012. május 8. 10:30
Homofób rasszista náci az, aki szerint valakit "lezsidózni" becsületsértő dolog! Hiszen a kiválasztott nép közül valónak lenni egy örvendetes dolog, aki ezzel ellentéteset állít, az náci!!!
Ha engem valaki lezsidózna, büszke lennék rá...
Egyedül a "büdös" jelző kifogásolható, de ez meg egy érzékszervi minősítés, ami inkább tudományos mint jogi kérdés, tehát nem a bíróságra tartozik.
Székhelyi Józsefek pedig - ha nálunk idegennek érzik magukat - térjenek haza, ahogyan azt a csodálatos Herzl Tivadar javasolná. És így mindenki boldog lenne, itt is, ott is. -
28. eb 2012. május 8. 07:11
Úgy látom Egerben sem kicsi a sz@rkupac.No még egy kis adalék:
http://www.stop.hu/velemeny/uristen-erseki-elveket-emleget-az-egri-kepviselo-asszony/1035673/
No ez a jó, az előző mellément. -
27. eb 2012. május 8. 07:08
Úgy látom Egerben sem kicsi a sz@rkupac.No még egy kis adalék:
http://www.heol.hu/heves/kultura/le-is-zsidoztak-szekhelyit-a-polgarmester-tajekoztatast-ker-441197 -
26. din-asa-favágó 2012. május 7. 21:33
Ügyes! a lényeget nem engedi megjelenni.
Egy kérdésről szól a vita! -
25. din-asa-favágó 2012. május 7. 21:29
Várkonyi György, az EVAT Zrt. vezetője - aki a felvételen azt kérdi, azért nem léphetett-e fel Székhelyi, mert egyesek azt mondják,
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





