HEOL

Az előző századforduló zenés színpadi szerzői erősen vonzódtak az egzotikus témákhoz. Puccini írt darabot többek között kínai és japán helyszínen, Lehár ugyancsak Kínát énekelte meg A mosoly országában, Kálmán Imrének egyik első alkotása a Tatárjárás.
Huszka Jenő a török hódoltság korát választotta és Budát. Ma már árnyaltabban látjuk ezt a kort, mint korábban, a törököket nem annyira kegyetlen elnyomóknak tekintjük, sokkal inkább okos gyarmatosítóknak, ügyes kizsákmányolóknak. Az operettnek egyáltalán nem műfaji sajátossága a mély történelemelemzés. Annál érdekesebb, hogy Huszka és szövegírója, Martos Ferenc milyen pontosan megjeleníti a két megítélést. A címszereplő bölcs „üzletember”, aki kihasználja a magyar föld értékét, és páratlan rózsakertet hoz létre. Ali basa viszont kegyetlen hódító, aki a szerelmet is erővel akarja megszerezni.

  Emlékezetes pillanat Huszka Jenő operettjéből: a jelenetben balról Hüse Csaba, Kaszás Gergő és Nádasy Erika. Fotó: Gál Gábor

A Gül baba nem igazi nagyoperett. Megvan ugyan benne a két páros, a bonviván-primadonna és a táncoskomikus-szubrett, de nincs például helyszínváltás, látványos bál, és nincsenek megkomponálva a drámai csomópontok sem. Sokkal inkább daljátékként működik, ahol a történetet időnként énekszámok illusztrálják, legtöbbször szólók. Ez a történet azonban meglehetősen szilárdan áll a lábán. Négy határozott érzelem mozgatja, alakítja: Gábor diák szerelme, Ali basa vágya, Leila önfeláldozása és Gül baba nagylelkűsége. Persze azért van gyönge pontja is. Nem valószínű, hogy egy gazdag török uraság a saját lányát is a háremében tartaná. Márpedig Gábor diák azt kéri, hogy a háremben tölthesse az éjszakát, és ott találnak egymásra Leilával.

Egy városi színházban kell operettet játszani, ez nem kérdés. A hogyan, az viszont fontos kérdés. A primadonna- és a bonvivánszerepek komoly, csaknem operai énekelnivalót jelentenek, ezekre egy prózai társulatban ritkán akad megfelelő művész, gyakran vendégeket hívnak. Nos, Egerben úgy döntöttek, saját erőkkel oldják meg a kihívást. Hüse Csaba hangja musicaleken edződött, de azért megfelelően teljesít ebben a másik stílusban is. Nem klasszikus jóképű magyar legényt látunk a színpadon, inkább pimasz merészsége, legyűrhetetlen hite és derűje teszi vonzóvá – mind a szép török lány, mind a közönség számára. A szép török lány valóban nagyon szép, ami ebben a műfajban nem egyszerűen tulajdonság, hanem „munkaköri kötelesség”. Ha a férfipublikum egy részének nem támad kedve, hogy a cipőjéből igyon pezsgőt, a dolog el van rontva. Persze nem tudom, egy török papucsba mennyi ital férne, és nem folyna-e ki belőle. Mindenesetre Szabó Emília kellően elbűvölő, ugyanakkor mentes a műfaj hagyományos édeskés ízétől.

  A titokzatos és gyönyörű Szabó Emília és a címszereplő, Tunyogi Péter. Fotó: Gál Gábor

A másik, amit egy mai operett-előadásban el kell dönteni, hogy hagyományos környezetben, módon, avagy sarkaiból kiforgatva játsszák-e el a darabot. Mindkét út vezethet kitűnő és csapnivaló produkcióhoz egyaránt. Szegvári Menyhért rendező ezúttal nagyjából az elsőt választotta, ám a díszletekben és a jelmezekben azért van egy csipetnyi kortalanság.
Gül baba palotáját komolyan veszik. A bevezető jelenetek a színpad előterében játszódnak, a darab további részét vékony előfüggöny mögött látjuk, jelezve, hogy bent vagyunk a falak mögött. A díszlet központi elemei a hatalmas félhold vagy virágszirom alakú képződmények, amelyek egyszer falként zárulnak össze, máskor hatalmas fotelként ülnek beléjük a szereplők. A tér, melyet a rendező Gróf Gyulával közösen hozott létre, jól működik. Húros Annamária fantáziáját láthatóan sokkal inkább megmozgatták a török kelmék, mint a magyar gatya, ing és lajbi. A török hölgyek rafinált fátylai egyszerre gyönyörködtetnek és izgatják a fantáziát.

A címszereplőt legtöbbször békés, öregecskedő bácsinak ábrázolják. Tunyogi Péterben van bölcsesség, de még az erőt is érezzük benne. Akkor is, ha hatalmával nem hivalkodik. Persze, ha a lányát húszévesformának képzeljük, akkor ő miért ne lehetne 45–50 éves? Hogy az énekléshez elsősorban nem hang kell, azt világosan megmutatja Kaszás Gergő. Mujkó, a cigányprímás kabátja pompásan áll rajta. Ám ahogy előadja a darab legnagyobb slágerét (Darumadár fönn az égen), abból világosan látszik (no jó, inkább hallatszik), hogy a mondanivaló, a lélek, a kifejezőerő sokkal fontosabb, mint a nagy, zengő orgánum. Nádasy Erikával érzékletesen mutatják meg egy szerelemnek, egy kapcsolatnak a visszáját, ha tetszik, a magasztos, égi érzések földi vonatkozásait. Nádasy tele van élettel, energiával, jeleneteit elektromossággal tölti föl. Egy korosztállyal idősebb a többi szerelmesnél, de miért is ne lehetne Rózsinak fiatalabb párja? Ettől kapcsolatuk csak újabb fűszert kap. A népes gárdából Szívós Győző erőteljes Alija marad még emlékezetes, valamint Rácz János, aki Zülfikárként inkább az emberi gyarlóságot mutatja meg, mint az eunuch nőiességét.

Huszka Jenő operettjén a publikum jól szórakozik, de ez nem olcsó mulattatás. Török, magyar, cigány, nagyúr, diák és cigányprímás békét, boldogságot nyernek egy magyar operett zenéjében. Csak az érez benne leheletnyi mai társadalmi párhuzamot, aki akar.